A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

A szeretet nektárja - a tápláló női erő

Lenyűgöző számomra a mellek bölcsességének és a szoptatás szépségeinek, mélységeinek megélése és megtapasztalása. Mindig újra és újra rácsodálkozom, arra a finom kommunikációra, ami zajlik közöttü(n)k a fiammal. Ahogy képes a jelzéseivel, sírással, érintéssel, odabújással, de van, hogy pusztán a rá gondolásom által is megárasztani a tejet, amely összetétele éppen úgy változik, hogy számára éppen akkor a leginkább megfelelő. Másmilyen reggel, este, más a különböző évszakok idején és változik azzal együtt is, ahogy növekszik a fiam az elmúlt valamivel több, mint 12 hónap során.

Sokszor vált számomra teljes önátadássá a szoptatás, amikor tértelen időtlenségbe merültünk, mintha csak egy biztonságos burok óvna bennünket a pillanatban. Aligha vannak szavak, azokra a mély tapasztalásokra, érzésekre és érzelmekre, amelyet mi nők átélhetünk ilyenkor. Ahogy a Holdidő idején vérünk által a világ minden valaha élt asszonyával kerülünk összeköttetésbe, úgy a szoptatás idején azzal az Ősforrással, mely magát az életet táplálja, s melynek erőit mi nők is hordozzuk magunkban.

Ennek megélésére aligha van egyértelműbb és szebb alkalom, mint amikor a belőlünk a világba lépő gyermekünket testünkből tápláljuk. Ez a legfinomabb, legbensőségesebb, legintimebb, legbizalmasabb kötődés, fizikai-, lelki kötelék anya és gyermeke között. Az anyatejjel nem csupán táplálék adódik át. A szoptatás bensőséges idején, a szív terébe ölelve gyermekünket, érzelmeket, érzéseket, szellemiséget közvetítünk felé. Nem pusztán anyatejből, mint táplálékból építjük fel testét, hanem lelkünk legmélyebb bugyraiból adjuk át neki a szeretet nektárját.

Nőként nem csak a szülés során válunk Kapuvá, a lét és nem lét átjárójává. Gyermekünk táplálásának idején a szívcsakra terében melleink kiapadhatatlan kútként nyílnak meg a materiális és spirituális világ szintézise felé, s a szeretet és gyógyítás e tértelen tágasságából merítve hozzuk át mindazt, amire gyermekünknek testileg, lelkileg, szellemileg szüksége van.

Régi korok kultúráiból rengeteg olyan szobor maradt ránk, amelyek hatalmas mellű nőket ábrázolnak. Ezek rendszerint a Nagy Anya, a Nagy Istennő, Innana, Isthar, Astarte földi másai, akik mint az emberiség életadó anyjai és táplálói voltak az imádat középpontjában,  s akik a termékeny, tápláló női erőt szimbolizálják. A mellükből áradó tej magának az élet áramlásának, és annak a folyónak is a szimbóluma, amely elválasztja az Életet a Halától.

Mi, földi nők nem csupán méhünkön keresztül, de melleink által is kapcsolódunk hozzájuk és ahhoz az életerőhöz, ami rajtunk is keresztül áramlik az anyatejjel. A várandósság során bennünk önmagát felfedő misztérium megtapasztalása és abba való beavatódásunk nem ér véget azzal, hogy Életkapuvá nyílva a világra hozzuk gyermekünket. A méhünkben szárba szökkenő életet 9 hónapig hordjuk, teret adva fejlődésének, de tápláló erőnk valódi mélységeit és lényegét csak ez után ismerjük meg. Fontos része ez  beavató utunknak, amelyen haladunk az anyává válás és az anyaság útján. Felismerjük, hogy az istennői minőséget tehát nem csak várandós anyaként éljük át, hanem a szoptatás idején is. Abban az időszakban is, amikor gyermekünket testünkből, mellünkből tápláljuk, biztosítva számára az életet.

A szoptatás során információt közlünk. Ezért is fontos, hogy anyaként milyen gondolatokat, érzelmeket, megéléseket hordozunk magunkban, mi az, amit érzelmileg magunkban táplálunk legbelül, vagy hogy miket veszünk át közvetlen környezetünk érzelmi hullámaiból, mit engedünk hatni magunkra abból, amit a külvilág közvetít felénk. Mindenki ismeri a mondást: "az anyatejjel szívta magába" - egyáltalán nem mindegy, hogy mit.

Az életadó anyatejjel való mély és ősi kapcsolódásunk érezhető abból is, ahogy a világunknak teret adó közeget elneveztük. Tejútrendszer. A galaxis kifejezés a görög "gala" azaz tej szóra vezethető vissza. A "galaxias" pedig nem jelent mást, mint "tejes". A létrejöttéhez kapcsolódó görög mitológiai történet beszédes:

A kicsapongó Zeusz földi nőnek nemzett életet, akit apja szeretett volna halhatatlanná tenni. Az alvó Héra mellére helyezte, hogy az isteni tej által a fiú, Héraklész maga is örökéletűvé váljon. Héra azonban felébredt szendergéséből, s dühödten taszította el melléről az idegen gyermeket, s teje eközben az égre fröccsent... így jött létre a Tejút.

Az emberiség így magában az öröklétben időzik, magában az öröklétet adó isteni anyatejben fürdőzik. Az öröklét magának az életnek a folytonos megújulása, létrejötte, körforgása, melynek a női minőség tart teret, s melyet az táplál. Továbbadjuk és tejünkkel éltetjük az életet, ami így sosem veszik el létezni. Teret adunk a teremtésnek, hordozzuk magunkban, világra hozzuk, s míg önálló életre nem képes a gyermek, addig saját testünkön keresztül tápláljuk őt - ahogy tették régen, réges-régen, az idő előtt az emberiség anyjai, s az istennők...

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő