A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Kiút a Labirintusból - Anyává születni

A várandósság, a szülés, az anyává válás részei, állomásai egyazon Labirintusnak. A Labirintusnak, melyen ha végig haladunk többé már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt. Egy új élet, egy gyermek, egy új nő, asszony, anya születik egyidőben. 

A várandósságom kilenc hónapja olyan volt, mint amikor a tenger hirtelen visszahúzódik egy világ rengető szökőár előtt. A figyelmem fokozatosan, de egyre inkább befelé fordult. Először a figyelmem a testemre irányult, majd a bennem növekvő életre, a gyermekemmel való kapcsolódásra, majd a szülésre való készülődés és azt követően maga a szülés végképp és visszavonhatatlanul magamba húzott, hogy az átélt élmények hatására bejárjam más állapotom által egészen különleges fényben megnyilvánuló lelkem ösvényeinek rejtélyesen kanyargó útjait. 

Szerencsés vagyok. A párom minden hátteret és támogatást megadott ahhoz, hogy teljes mértékben megélhessem a folyamatot, s benne legyek teljes lényemmel egészen. Minden, ebben a belső labirintusban tett lépés átformált engem és a világomat is. Leírhatatlan, átadhatatlan, elmesélhetetlen élmények érleltek a várandósság szakaszában. Éreztem, ahogy erő gyűlik bennem napról napra, hogy húz, von a mélybe, s hullámai felszínre vetettek mindent, amit még meg kellett értenem ahhoz, hogy az anyám gyermekéből, a gyermekem anyává válhassak. Valóban labirintus járás volt...

Aztán, mikor éppen a születésnapom hajnalán beindult a szülés, lassan megérkeztem a Labirintus legkacifántosabb, legmélységesebb szakaszába... még mindig befelé haladtam... az egyre erősödő fájások örvényei elemi erővel borítottak el. Sötét, meleg, szépségesen véres, misztikus, életnedv szagú, vonagló, nyers erő, bensőséges önátadás volt a vajúdásom 18 órája. Elemi erők mozdultak. Olyan erők, amelyek a kiáradás pillanatában halált épp úgy lettek volna képesek hozni, ahogy életet.

4 hónap telt azóta el. A szülés előtt azt gondoltam, hogy ilyenkorra már "kint" leszek, annak ellenére, hogy tisztában voltam vele és fel is készítettek rá, hogy a kiút a Labirintusból lehet, hogy hosszabb lesz, mint a kilenc hónap felkészülése és a szülés folyamán megélt befelé fordulás. 

A gyermekágy 6 hete alatt nem indult meg bennem a kifelé kommunikáció... nem éreztem késztetést, hogy beszéljek a szülésélményéről, a babámmal való kapcsolódásról, a szoptatás gyönyörűégeiről és a megannyi új élményről. Hogyan is lehetne elmesélni, átadni, érzékletetni ezt a sok csodát, melyek pillanatról pillanatra bontkoztak ki a szemem előtt és a szívemben.

Anyává válni talán úgy tűnik, egy pillanat műve... világra érkezik a gyermek, magadhoz öleled és ott vagy, azzá váltál, kész vagy: édesanya lettél. De ez nem feltétlenül ilyen éles és ilyen egyértelmű változás. Az első hetekben belecsöpenve egy teljesen új életbe és új szerepbe nem is tudtam gondolkodni ilyesmin. Kitöltötte minden percem a rengeteg újdonság és persze a most már tudom, hogy teljesen természetes aggodalmak: eleget eszik? van elég tejem? túl sokat alszik, vagy keveset? miért sír? mit csinálok rosszul? stb... valószínűleg minden anyának ismerősek a kezdeti bizonytalanságok kialvatlansággal párosult, többnyire felesleges aggodalmai. Mindezt persze enyhítette minden pillanat, amikor csak álltunk és néztük és csodáltuk és felfedeztük az apukájával az életet, amit közösen hoztunk a világba. 

Sosem, egy pillanatra sem ijesztett meg a gondolat, hogy soha nem lesz már minden ugyanolyan mint azelőtt. Nem cseréltem volna vissza az újat a régire. Főként, mert olyan töltést vitt az életünkbe a fiunk, olyan csodákkal ajándékozott meg és annyi örömet lelünk benne, hogy üresnek tűnik az idő, amikor még nem volt, annak ellenére, hogy tartalmas életet éltünk korábban is, mégis összehasonlíthatatlan. 

Tartalmas életet, aminek része volt a hivatásom is. A blog írása, a női körök, a női programok vezetése, amit nagyon szerettem csinálni. A megváltozott új életben, ha valami kihívást jelentett, akkor leginkább az ehhez való hozzáállás ki- és átalakítása és a helyes balansz  beállítása és egy időre való teljes elengedése. 

Mikor Regős még a pocakomban volt, úgy gondoltam, annak nincs semmi akadálya, hogy majd időnként hétvégi programokat tartva folytassam, amit érkezése előtt is tettem. Nem gondoltam, hogy néhány óra női műhelymunka, vagy előadás megtartása problémát jelenthetne. Azt hittem 3 hónap után már biztos igényelni is fogom a "kikapcsolódást", a női kört és a közeget, amiben korábban mozogtam. Nem is sejtettem mekkorát tévedek. 

Bármennyire is imádom, amit csinálok nem vetekedhet a fiammal eltöltött egyetlen pillanattal sem és 4 hónap alatt még egyetlen egyszer sem jelent meg a vágy bennem arra a bizonyos kikapcsolódásra. 

Ahogy közeledtek a programok időpontjai egyre feszültebb lettem. Éreztem, hogy vonz a régi, de visszatart az új. De leginkább azt éreztem, hogy a kettő nem kompatibilis, legalábbis még nem. 

A fiamhoz való hozzáállásomból adódóan kitölti minden percem. A szeretgetések, a szoptatás meghitt pillanatai, a tornázás, a játék, a mesék, mondókák és énekek, az ápolás és gondoskodás teljes embert kíván, sőt néha kettőt... de nem is tudnám fél emberként csinálni. Teljes odaadás, teljes önátadás. Bizos más anyukák is alátámasztják: ezeken kívűl az ember nem is igazán képes másra. Minden más tevékenység közben ott van nála a figyelmem, a gondolataim, s még ha tehetném, hogy másba kezdek, mert épp alszik, vagy az apukájával van, akkor is inkább gyönyörködve nézem. És erről még néhány órára sem vagyok képes lemondani, amit igényelne a felkészülés és maga a programok megtartása is.

Érzem, hogy még bent vagyok... még tart a kiutam, a kiutunk a Labirintusból. A visszatérés cseppet sem olyan könnyű. Először nekem kell felfedeznem és megismernek azt a nőt, akivé anyaként lettem, mielőtt mások felé tudok fordulni újra, segítő, támogató, megtartó nővéreként mindazoknak, akik felkeresnek, eljönnek hozzám. A Labirintusból való kifelé haladás épp olyan szakaszos, mint a befelé út. A figyelem a szülést követően a gyermekemre, majd kettőnkre, majd önmagamra irányul lépésről lépésre, s egy következő lépés, mikor majd készen állok teljes szívemmel és figyelmemmel kifelé fordulni új minőségemben is... az már a küszöb, a  világba való visszatérés momentuma. De addig: "mindennek rendelt ideje van". Számomra ez most elsősorban az anyaság ideje. A talán soha vissza nem térő pillanatoké, amiket érzem, hogy nem szabad elszalasztanom, mert a legnagyobb kincset jelentik az életünkben.

Regős és hármunk új élete végtelen nagy ajándék. A mindent jelenti számomra. Hogy is hihettem teljesnek az életem korábban? Éppen ezért döntöttem úgy, hogy minden meghirdetett programom lemondom. Botorság volt a részemről azt gondolni, hogy már készen állok. A következő tavaszig biztosan nem.

Anya lettem. Élethozó, tápláló, az életnek teret tartó új nő. Önmagam számára is eddig csak papírról, az intellektusból ismert aspektusom elevenedik meg bennem. Talán soha ilyen egyértelműen nem éreztem, ahogy munkál bennem "a Nagy Átváltoztató". Jelen szeretnék lenni, jelen kell lennem ebben.  A folyamatban épp úgy, mint a fiam életre ébredésének pillanataiban. Épp ezért nem sürgetem magam... lassú léptekkel haladok kifelé Labirintusom járataiból...



Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő