A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Császárnő - avagy szép szülésélmény császármetszéssel

1982 január 18-án egy hétfői napon adott nekem életet Anyám. Éppen 34 évvel később, 2016 január 18-án szintén egy hétfői napon jött a világra Bálint Regős, a fiunk. Igazán különleges és szépséges rím az életemben, hogy a születésem napja egyben szülésem napja is immár...


A 38. hét 2. éjjelén 2 órakor ébredtem fel, mint már az elmúlt hónapban minden éjjel ugyanebben az időben. Hol melegem volt, hol fáztam, csapongtak a gondolataim ilyenkor és persze a szülés és a kisbabám körül jártak.  Fél 3-kor még egymásra találtunk a dúlámmal a fb-on és chatelni kezdtünk. Ecseteltem, hogy olyan melegem van, hogy még a combom is csurom vizes. Neki persze gyanús volt, de néhány túl komolyan vett jóslófájás után már nem akartam azzal riogatni, hogy indulni kell... és bizonygattam, hogy csak nagyon melegem van és izzadok. De aztán gyanús lett, hogy egyre intenzívebben buggyant és buggyant a víz, minden lépésnél, nagyobb mozdulatnál és nem volt kérdéses: megrepedt a burok.

Abban maradtunk, hogy ha nem erősödnek a fájások, akkor visszafekszem és rápihenek, felkészülök, mert ma bizony szülni fogunk. Nagyon izgatott voltam, de visszabújtam az ágyba a párom mellé. Ugyanabba a féléber álomba merültem, mint általában mikor a jóslófájásaim voltak, amik nem egyszer vittek valamiféle révület állapotába és mindig intenzív tapasztalásokat hoztak.

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy itthon maradok és az otthonunk melegségében hozom világra Regőst. De persze csak kósza ötlet volt, hiszen komolyan sosem gondolkodtam otthonszülésen. Ennek két oka is volt: az egyik az autóbalesetem, amiben sérült a csípőm és a medencém, bár elvileg a vizsgálatok szerint nem akadályozza a szülést, számomra mégis kockázatot jelentett. A másik pedig az, hogy egészen egyszerűen semmilyen rizikót nem akartam vállalni, ami egy pillanatig is veszélyeztetheti a babát, ha esetleg komplikáció merülne fel. Szerencsére találtam olyan doktornőt és klinikát, amelyik teljes mértékben támogatja a háborítatlan és természetes szülést. Így éreztem magunkat biztonságban: nem avatkoznak be, de minden adott ahhoz, hogy azonnal segítségünkre legyenek, ha kell.

Reggel 8-kor felhívtam a doktornőt, hogy hát szépen mondjam az élet vize áradásnak indult... de komolyabb és rendszeres fájás még nincs. Abban maradtunk, hogy bár a "protokoll" nem ezt írja elő, de még maradhatok otthon, amíg nincs változás, de 11h körül azért találkozzunk a klinikán, mert szeretné látni, hogy mi van és hogy haladunk.

Nagy szerencsém volt a doktornővel: sosem vizsgált manuálisan, a méhszájat is minden korábbi vizsgálatnál uh-val ellenőrizte, csak amikor feltétlen szükséges volt a méhszáj állapotát megnézni akkor vizsgált kézzel. Nyitott volt minden alternatív hóbortomra, bár amikor lótuszsszülésről kérdezgettem éreztem, hogy súrolom a határait... A találkozások alkalmával láthatóan szimpatizált a dúlámmal és érdeklődő volt a Mexikóból hozott tudása iránt. A szülés során csak a legutolsó pillanatban lépett be a folyamatba, de addig az együtt töltött 10 óra alatt végig velünk volt, minden kérésünknek biztosítva a feltételeket...

Szép volt a reggel. Füstölőt égettünk, mécses fényt néztünk, csendeskedtünk. Meghitt volt a pillanat. Szerencsére a dúlám közel lakik hozzánk, így hamarosan meg is érkezett, majd érkezése után nem sokkal elindultunk, mert elkezdődtek a fájások.

Verőfényes nap volt, de fagyos hideg. Épp ilyet szerettem volna. Süssön a nap, vagy hulljon a hó, csak szürke esős ne legyen... Hamar, bár kicsit késve megérkeztünk a budai klinikára, már ott volt a doktornő.

Megmutatták a szobánkat, lepakoltunk, átöltöztünk, nevetgéltünk, hogy mégis csak szülinapi baba lesz és aztán átmentünk a szülőszobára. Kicsit komikus volt az első pár perc. Miután elhelyezkedtünk zavartan nézte mindenki a másikat, legfőképp engem, amitől úgy éreztem: nincs mese szülnöm kell mielőtt elunják magukat... 

Mindennel felkészültünk. Mécsest gyújtottunk újra, muskotályzsályát párologttunk, olajakat kentünk. A nagymamámtól kapott rózsa esszenciát szagolgattam. Leterítettük a nemez szőnyeget, amit magam készítettem és ami minden női programon az oltárnak adott teret. Az erő tárgyam volt, otthont adott a klinikai falai között.

A baba nem feküdt optimális pozícióban. Rebozóval mozgatta be a párom a dúlám instrukciói alapján pillanatok alatt. Ha nem tette volna, nem lett volna esély a természetes szülésre. Érezni lehetett, ahogy a kis buksi beérkezik középre. Minden adott volt, hogy induljunk...

Kisvártatva el is kedtek érkezni a hullámok. Először csak finoman, aztán egyre erőteljesebben. Nem bírtam az ágyon feküdni a vajúdás közben. Négykézlábra álltam és csak vonaglottam, aztán guggoltam és úgy vajúdtam... Teltek az órák... reggelből este lett és besötétedett... kezdett nem jó érzésem lenni. Valami nem stimmel. Nagyon erős fájásaim voltak, nem értettük miért nem indul meg a baba mégsem, annak  ellenére, hogy minden adott.

Ültem az ágy szélén. Csak ringatóztam... nem sírtam, de patakokban folytak a könnyek az arcomon. Csak a derengő fényt láttam, ahogy táncolt a gyertyafény a falon. Minden más megszünt. Nagy volt a csend, csak én zihláltam. A dúlám és a doktornő visszahúzódtak, teret tartottak a vajúdásomnak. A párom mögöttem volt és vagy masszírozott, vagy a kezem fogta, vagy a dúla által suttogott módon támogatott, de leginkább jelenlétével adott erőt és biztonságot.

Volt egy pillanat, amikor nem bírtam tovább... éreztem, hogy eluralkodik rajtam valami hatalmas erő... a földre kuporogtam és ha nem elég gyors a szülésznő, akinek kötelező volt a jelenléte, akkor magam tépem le a ctg tappancsokat a hasamról és az infúziót a karomból... (amivel közös megegyezés szerint kis mennyiségű oxitocint kezdtek adagolni a vajúdás egy bizonyos pontján, de ebben a pillanatban kiderült, hogy elakadt, úgyhogy végül is nem érkezett meg hozzám.)

Lekuporogtam a földre és csak ringattam a medencém, mintha valami ősi táncba kezdett volna a testem. Már nem igazán tudtam magamról, vagy hogy hol vagyok. Csak szültem... úgy látszott ezek már a tolófájások lesznek. De nem történt semmi... egyre kimerültebb lettem és egyre inkább feszített valami belső erő, ami ki akart robbanni belőlem. Megkértem mindenkit, hogy hagyjanak magamra, csak a párom maradt velem... csak neki suttogtam, hogy félek... jó érzés volt, hogy ott volt velem és nagyon jó volt ketten maradni. Így tudtam teljesen átadni magam...

A rebozókendőt felkötöttük a falon a fűtéscsőre, abba kapaszkodtam és közben enegedtem egyre mélyebbre a medencém. Nem tudtam tartani magam. Hozott labdát és arra ültem. Ez volt az este legmélyebb és legszebb része. Húztam magam a kendővel, közben ringatóztam a labdán. A fájások erőteljesek voltak, túlnőttek rajtam, átlépték a tűrésszintem határait, mégis szépségessé váltak és szinte transzba kerültem... nem tudom mennyi idő telhetett el, arra eszméltem, hogy teljesen kifáradtam...

Felfektetett a párom az ágyra és hívta az orvost. Erősen véreztem már... Döntenem kellett. Azt éreztem, hogy baj van és, ha nem avatkoznak be, valamelyikünk meg fog halni. Először a párommal megbeszéltük, aztán néhány mondatot beszéltem a dúlámmal és a doktornővel. Magam kértem, hogy segítsenek, mert nem tudom megszülni a fiam és félek, hogy baja esik... semmilyen ideológia, semmilyen prekoncepció nem tántoríthatott el, túl nagy volt a tét, tudtam, hogy nincs választásom, mert nem bírom tovább fizikailag. Mindig hálás leszek a doktornőnek, hogy ott és akkor hagyta, hogy azt higyjem, hogy ez az én döntésem pedig, ahogy utólag kiderült már éppen vissza lett hívva minden orvos és a gárda készen állt arra, hogy azonnal császározzanak.

És milyen szerencse, hogy így történt... kiderült, hogy még az autóbaleset alkalmával valószínűleg olyan enyhe belső vérzéseim voltak, amik problémát akkor nem jelentettek, de összenövéseket eredményeztek. Mikor felnyitották a hasam, akkor látták, hogy minden belső szerv a medence területén, mint egy gombolyag fonal egy kupacban van, ami nem engedte, hogy a szülőcsatorna megfelelően kialakuljon. Ha így beilleszkedik teljesen a fiam, elveszítettem volna. De óvták az Istenek, mert a sarkára tekeredett köldökzsinór meggátolta ebben.

A fiam számára máshol nyílt meg az Élet kapuja, mint rendesen. Császármetszéssel jött a világra. Ha elmesélem majd egyszer neki, remélem meglátja benne a történet tanulságát: mikor már mindent megtettél, küzdöttél, megharcoltál, nem kudarc, ha külső segítséget kérsz. És remélem példa lesz neki arra is, hogy ha már nem megy tovább egyedül, számíthat a külvilág segítségére és támogatására is, mert az életben nincs egyedül és van kihez fordulni, ha kell.

Nem érzem csorbulni a szülés élményemet azért, mert így történt. Csodás utat jártam be a vajúdás alatt. És bár nem természetes úton szültem, megfogantam az élettel, kihordtam, végig éltem a kilenc hónap és a vajúdás minden mélységét és szépségét, majd egy gyönyörű gyermek, szerelmünk gyümölcse érkezett hozzánk... miért is lenne hiányérzetem?

Mivel a szülés folyamata egészen a tolófájásokig végig haladt, hormonálisan is minden megtörtént, ami szükséges, így nem volt gondom az első tejbelövelléssel és szoptatással, sem a babával való kötődés és kapcsolat kialakulásával. Mikor kiemelték a hasamból és megmutatták nekem én voltam a világon a legboldogabb és valószínűleg a legkábáb anya is egyben, de örültem, hogy magamnál vagyok... aztán az apukája mellkasára került, amíg engem megműtöttek még... alig vártam, míg végre megkaptam alig több, mint egy órával az érkezése után.

Egész éjjel nem aludtam, pedig a végkimerülés határára sodródtam a vajúdáskor. Mégis az izgalom és az öröm megtette hatását. Csak feküdtem az ágyban és boldog voltam. Nem volt gondolat, nem volt miért, nem volt fájdalom... csak boldog voltam. A gyermekem gyönyörű, él és egészséges!


Volt idő, amikor egy ilyen helyzetbe, amit megéltem, belehalt volna az anya és a baba is. Azt gondolom nem annyira ördögtől való a császármetszés, mert mi élünk. Persze ehhez kell egy megfelelő orvos is, aki kitartott mellettem, mikor már egy egész intézmény harcolt ellene, de akkor is teret tartott és kivárt az utolsó pillanatig. Örök hála érte! Szerencsére ő maga nem a klinika orvos gárdájához tartozott, így kvázi csak béreltük a szülőszobát, így nem volt beleszólásuk abba, mit, hogyan és mikor teszünk.

Két dolog miatt éreztem úgy, hogy ahogyan sokan mások, magam is megosztom a szülésem történetét. Az egyik ok az, hogy amikor várandós voltam nekem is sokat jelentett, hogy elolvashattam más nők tapasztalatát és élményeit. A másik pedig, hogy tudom, ahogy én is, sokan mások is rettegnek a császármetszéstől és azért imádkoznak, hogy csak azt kerüljék el. Kívánom, hogy meghallgassák imáikat, de ha mégsem... lehet császármetszéssel is teljesnek és szép élménynek megélni a szülés folyamatát. Semmivel sem kevesebb az a nő, aki így hozza világra gyermekét, még akkor sem, ha erre időnként lehet hallani utalásokat. Igen, a legideálisabb valóban a természetes szülés, de ha nincs más út és élet múlik rajta, akkor nagyszerű, hogy van lehetőség a beavatkozásra, hogy elkerüljük a tragédiákat. Nem a szülés utolsó pillanata a lényeg, hanem hogy megfogantál, kihordtad a gyermeket, megvajúdtál érte, életet adtál és ő egészségesen a világra jöhet. Hogy hol nyílt meg az Élet kapuja az anyai szív és a gyermek iránta érzett érzelmeinek tekintetében olymindegy... és ezt látni fogod, mikor először a szemébe nézel...

A szép szülésélmény nem azon múlik, hogy természetes úton, vagy sürgösségi császárral szülünk e, ahogy az anyai érzések sem azon múlnak, hogy a gyermek természetes úton, vagy lombikban, vagy inszeminációval fogant e meg. Akinek megadatott, hogy megélheti mindezt bármilyen úton módon, áldott. A szülés egy hosszantartó folyamat utolsó állomása. Élményét a várandósságra való készülés ideje, a 9 hónap várakozás, a lélek ünneplőbe öltöztetése, a lelki-, és spirituális felkészülés, hozzáállás és mindezek együttes minősége határozza meg, teszi széppé és az, hogy fejben és lélekben mit viszünk magunkkal a szülőszobára. Ami ezeken kívül még elengedhetetlen feltétele a szép szülésélménynek az az, hogy szeretetteli és megtartó, támogató és gondoskodó közeg vegye  körül a szülő nőt. Nekem mindez klinikai körülmények között is megadatott. 

Köszönet érte mindenkinek, aki velem volt az úton!

Kívánom minden nőnek, hogy akár természetes úton, akár császármetszéssel hozza világra gyermekét legalább ilyen szép szülésélményben legyen része!

A fiam, Regős. Világrajötte után néhány órával. 

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő