A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Kiút a Labirintusból - Anyává születni

A várandósság, a szülés, az anyává válás részei, állomásai egyazon Labirintusnak. A Labirintusnak, melyen ha végig haladunk többé már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt. Egy új élet, egy gyermek, egy új nő, asszony, anya születik egyidőben. 

A várandósságom kilenc hónapja olyan volt, mint amikor a tenger hirtelen visszahúzódik egy világ rengető szökőár előtt. A figyelmem fokozatosan, de egyre inkább befelé fordult. Először a figyelmem a testemre irányult, majd a bennem növekvő életre, a gyermekemmel való kapcsolódásra, majd a szülésre való készülődés és azt követően maga a szülés végképp és visszavonhatatlanul magamba húzott, hogy az átélt élmények hatására bejárjam más állapotom által egészen különleges fényben megnyilvánuló lelkem ösvényeinek rejtélyesen kanyargó útjait. 

Szerencsés vagyok. A párom minden hátteret és támogatást megadott ahhoz, hogy teljes mértékben megélhessem a folyamatot, s benne legyek teljes lényemmel egészen. Minden, ebben a belső labirintusban tett lépés átformált engem és a világomat is. Leírhatatlan, átadhatatlan, elmesélhetetlen élmények érleltek a várandósság szakaszában. Éreztem, ahogy erő gyűlik bennem napról napra, hogy húz, von a mélybe, s hullámai felszínre vetettek mindent, amit még meg kellett értenem ahhoz, hogy az anyám gyermekéből, a gyermekem anyává válhassak. Valóban labirintus járás volt...

Aztán, mikor éppen a születésnapom hajnalán beindult a szülés, lassan megérkeztem a Labirintus legkacifántosabb, legmélységesebb szakaszába... még mindig befelé haladtam... az egyre erősödő fájások örvényei elemi erővel borítottak el. Sötét, meleg, szépségesen véres, misztikus, életnedv szagú, vonagló, nyers erő, bensőséges önátadás volt a vajúdásom 18 órája. Elemi erők mozdultak. Olyan erők, amelyek a kiáradás pillanatában halált épp úgy lettek volna képesek hozni, ahogy életet.

4 hónap telt azóta el. A szülés előtt azt gondoltam, hogy ilyenkorra már "kint" leszek, annak ellenére, hogy tisztában voltam vele és fel is készítettek rá, hogy a kiút a Labirintusból lehet, hogy hosszabb lesz, mint a kilenc hónap felkészülése és a szülés folyamán megélt befelé fordulás. 

A gyermekágy 6 hete alatt nem indult meg bennem a kifelé kommunikáció... nem éreztem késztetést, hogy beszéljek a szülésélményéről, a babámmal való kapcsolódásról, a szoptatás gyönyörűégeiről és a megannyi új élményről. Hogyan is lehetne elmesélni, átadni, érzékletetni ezt a sok csodát, melyek pillanatról pillanatra bontkoztak ki a szemem előtt és a szívemben.

Anyává válni talán úgy tűnik, egy pillanat műve... világra érkezik a gyermek, magadhoz öleled és ott vagy, azzá váltál, kész vagy: édesanya lettél. De ez nem feltétlenül ilyen éles és ilyen egyértelmű változás. Az első hetekben belecsöpenve egy teljesen új életbe és új szerepbe nem is tudtam gondolkodni ilyesmin. Kitöltötte minden percem a rengeteg újdonság és persze a most már tudom, hogy teljesen természetes aggodalmak: eleget eszik? van elég tejem? túl sokat alszik, vagy keveset? miért sír? mit csinálok rosszul? stb... valószínűleg minden anyának ismerősek a kezdeti bizonytalanságok kialvatlansággal párosult, többnyire felesleges aggodalmai. Mindezt persze enyhítette minden pillanat, amikor csak álltunk és néztük és csodáltuk és felfedeztük az apukájával az életet, amit közösen hoztunk a világba. 

Sosem, egy pillanatra sem ijesztett meg a gondolat, hogy soha nem lesz már minden ugyanolyan mint azelőtt. Nem cseréltem volna vissza az újat a régire. Főként, mert olyan töltést vitt az életünkbe a fiunk, olyan csodákkal ajándékozott meg és annyi örömet lelünk benne, hogy üresnek tűnik az idő, amikor még nem volt, annak ellenére, hogy tartalmas életet éltünk korábban is, mégis összehasonlíthatatlan. 

Tartalmas életet, aminek része volt a hivatásom is. A blog írása, a női körök, a női programok vezetése, amit nagyon szerettem csinálni. A megváltozott új életben, ha valami kihívást jelentett, akkor leginkább az ehhez való hozzáállás ki- és átalakítása és a helyes balansz  beállítása és egy időre való teljes elengedése. 

Mikor Regős még a pocakomban volt, úgy gondoltam, annak nincs semmi akadálya, hogy majd időnként hétvégi programokat tartva folytassam, amit érkezése előtt is tettem. Nem gondoltam, hogy néhány óra női műhelymunka, vagy előadás megtartása problémát jelenthetne. Azt hittem 3 hónap után már biztos igényelni is fogom a "kikapcsolódást", a női kört és a közeget, amiben korábban mozogtam. Nem is sejtettem mekkorát tévedek. 

Bármennyire is imádom, amit csinálok nem vetekedhet a fiammal eltöltött egyetlen pillanattal sem és 4 hónap alatt még egyetlen egyszer sem jelent meg a vágy bennem arra a bizonyos kikapcsolódásra. 

Ahogy közeledtek a programok időpontjai egyre feszültebb lettem. Éreztem, hogy vonz a régi, de visszatart az új. De leginkább azt éreztem, hogy a kettő nem kompatibilis, legalábbis még nem. 

A fiamhoz való hozzáállásomból adódóan kitölti minden percem. A szeretgetések, a szoptatás meghitt pillanatai, a tornázás, a játék, a mesék, mondókák és énekek, az ápolás és gondoskodás teljes embert kíván, sőt néha kettőt... de nem is tudnám fél emberként csinálni. Teljes odaadás, teljes önátadás. Bizos más anyukák is alátámasztják: ezeken kívűl az ember nem is igazán képes másra. Minden más tevékenység közben ott van nála a figyelmem, a gondolataim, s még ha tehetném, hogy másba kezdek, mert épp alszik, vagy az apukájával van, akkor is inkább gyönyörködve nézem. És erről még néhány órára sem vagyok képes lemondani, amit igényelne a felkészülés és maga a programok megtartása is.

Érzem, hogy még bent vagyok... még tart a kiutam, a kiutunk a Labirintusból. A visszatérés cseppet sem olyan könnyű. Először nekem kell felfedeznem és megismernek azt a nőt, akivé anyaként lettem, mielőtt mások felé tudok fordulni újra, segítő, támogató, megtartó nővéreként mindazoknak, akik felkeresnek, eljönnek hozzám. A Labirintusból való kifelé haladás épp olyan szakaszos, mint a befelé út. A figyelem a szülést követően a gyermekemre, majd kettőnkre, majd önmagamra irányul lépésről lépésre, s egy következő lépés, mikor majd készen állok teljes szívemmel és figyelmemmel kifelé fordulni új minőségemben is... az már a küszöb, a  világba való visszatérés momentuma. De addig: "mindennek rendelt ideje van". Számomra ez most elsősorban az anyaság ideje. A talán soha vissza nem térő pillanatoké, amiket érzem, hogy nem szabad elszalasztanom, mert a legnagyobb kincset jelentik az életünkben.

Regős és hármunk új élete végtelen nagy ajándék. A mindent jelenti számomra. Hogy is hihettem teljesnek az életem korábban? Éppen ezért döntöttem úgy, hogy minden meghirdetett programom lemondom. Botorság volt a részemről azt gondolni, hogy már készen állok. A következő tavaszig biztosan nem.

Anya lettem. Élethozó, tápláló, az életnek teret tartó új nő. Önmagam számára is eddig csak papírról, az intellektusból ismert aspektusom elevenedik meg bennem. Talán soha ilyen egyértelműen nem éreztem, ahogy munkál bennem "a Nagy Átváltoztató". Jelen szeretnék lenni, jelen kell lennem ebben.  A folyamatban épp úgy, mint a fiam életre ébredésének pillanataiban. Épp ezért nem sürgetem magam... lassú léptekkel haladok kifelé Labirintusom járataiból...



Egy sima, egy fordított

Az életről és a világról alkotott első benyomásokat az anyáktól kapják a gyermekek. Az első napok, hetek, hónapok és első élet évek erős szimbiózisa adja a személyiség alapjait és alapvetéseit. A szeretet, a gondoskodás, az összetartozás és egység élményét, amely később a világhoz  és az emberekhez fűződő viszonyukat, érzelmi világukat, kapcsolataik és kapcsolódásaik-, valamint az élet színpadán való szereplésük minőségét meghatározzák, általuk élik át. Így, a társadalom szövetét alkotó minták formálásában a nőknek jelentős szerepük van.

Nem csak mint az Élet Kapui, biztosítói a végtelen életfolyam szüntelen áramlásának, hanem az anyai minőség és a hozzá kapcsolódó szerepeik okán közvetlenül meghatározói a jövő nemzedékét alkotó egyének etikai-, morális-, érzelmi-, pszichés-, és szellemi értékrendjének, kultúrájának, közvetett módon pedig  a társadalom mentalitásának. Ez nem kis felelősség. Hozzáállásunk, szemléletmódunk, átadott energiáink milyensége által olyan magokat ültetünk gyermekeinkbe, melyek determinálják azt, hogy milyen emberré válnak, s milyen világot hoznak létre és élnek meg maguk körül.

Ahogy a női szerepek az emberiség történelme során, úgy az anya, mint minőség és az anya, mint szerep- és feladatkör is egyaránt sérült. A férfi és női minőség egymásból fakadó torzulásával megélése, kifejeződése, neki tulajdonított jelentősége megváltozott, s ez meg is látszik a mai társadalom működésén, az egyén és a tömeg viszonyán, az egyéni felelősségvállalláson és az általános élethez való hozzáálláson, de leginkább a klasszikus és alapvető emberi értékek pillanatnyi hanyatlásán.

A pszichés próblémák, az életvezetési nehézségek, a párkapcsolati konfliktusok nagy részének az anyától érkező benyomások, a tőle származó sérülések, az anyából fakadó hiányok, a tőle átvett téves konklúziók adják a hátterét.


Egészen egyértelműen látható a világban, hogy a nők önmaguk újra pozícionálása végett éppen jelentős forradalmat élnek meg, mely leginkább arra irányul, hogy újra felfedezzék, megismerjék, kinyílvánítsák önmagukat, s gyógyítva az elmúlt évszázadokban szerzett kollektív sebeiket, új mintákat hozzanak létre, mely ősi ösztöneik életrehívásán, elfeledett hangjukhoz való visszataláláson alapul. A cél ezúttal nem a nemek közötti hierarchia átrendeződése, sokkal inkább a közöttük való egyenlőségen alapuló együttműködés megteremtése, de még inkább a nőiség testi-, lelki-, szellemi teljességének megélése.

Új mintákat keresünk, melyek sokszor nem is igazán a szó szoros értelmében újak, inkább, felelevenítettek, sok tekintetben a törzsi kultúrákból, a békeidőkből visszaidézettek. Körülnézve a spirituális élet palettáján egyre színesebben bontakoznak ki azok a lehetőségek, melyek a nő, a nőiség gyógyulását kívánják támogatni,  melyek vsszavezetik a nőket nem csak a természetes nőiséghez, de annak legmélyebb mélységeihez a méh tanításokhoz, a női erők forrásához.

A folyamatosan változó, s egyre inkább megváltozott női mintákból új anyai minták is fakadnak. A mostani édesanyák nagyrésze szakított azokkal a régi Spock-i elvekkel, amelyek ma már elavultnak, ridegnek és egyáltalán nem baba pártinak számítanak.   Ez, a baba gondozásban, nevelésben tett változás is része a nők forradalmának. Egyre inkább célunk, hogy figyelembe véve a csecsemők valódi igényeit   hosszan szoptassunk, hogy a megfelelő közelséget biztosítsuk gyermekünknek az együttalvás és hordozás által, s hogy a kötődő nevelés elveit követve érzelmileg stabil, magabiztos, életbátorsággal rendelkező felnőtt életet alapozzunk meg. Mindez túlmutat az egyénen. Sokunkban válik tudatossá, hogy a jövőt valóban gyermekeink jelentik és legszentebb feladatunk segíteni őket abban, hogy olyan emberekké teljesedjenek, akik más világot teremthetnek, mint amilyen úton jelenleg haladunk. S mindennek alapja az anyaméhben és az élet első éveiben szilárdul meg. Ma már nem csak a pszichológia, de a tudomány is alátámsztja ezeknek az elveknek, sőt már a szülés és születés minőségének meghatározó szerepét, mely kihat a gyermekek egész életére, s annak minden szintjére.

Ha megfigyeljük ezek a "régi-új" elvek leginkább a mesterséges, a művi irányokkal szakítanak. A nevelési elvek a fej helyett a szívben fogalmazódnak meg. A nők anyaként is megtanulnak ösztöneikre hallgatni, élni azokkal és használni őket. Kinek működhetnének jobban az ösztönei, mint egy édesanyának... Korábban preferálták, hogy a babákat az órához igazodva, az anyai és a mellbimbó érdekeihez mérten, előre kiszámítható módon és időbeosztással szoptassák, adott esetben az anya mellét cumik és cumisüvegek által pótolják, vagy hogy szintén az anya igényeihez és kényelméhez igazítva külön szobába szoktatva altassák, vagy épp sírni hagyják. Mindezzel az induló kis életet már is rideg keret közé szorították, s az anyai melegség és az anyával való mély, érzelmi kapcsolódást jelentősen torzították, de az anya gyerek kapcsolaton túl a személyiség fejlődését is károsan befolyásolták, hiszen a gyermek az első időkben önmagát anyjával egységben éli meg egészként. Mindezeken változtatni nem romantikus álmodozók hóbortja.

Mikor ezeknek az elméleteknek a mentén figyeljük meg önmagunkat, vagy túl önmagunkon társadalmunkat, tisztán felfedezhetőek olyan vonások, melyek kifejlődése, kifinomodása az anyai hozzáállás és az anyával való szoros szimbiózis és mély érzelmi kötődés, vagy épp annak hiánya a feltétele. Vegyük szemügyre, hogy a régi nevelési elvek milyen társadalmat eredményeztek és az új irányok milyen  kiteljesedést jeleznek elő.


Az anyaság szakrális minőség. Alapja a feltétel nélküli szeretet. Eszköze a feltétel nélküli odaadás és önátadás, az első időkben bizonyosan. Ösztönből és a női lélek mélyégeiből kibontakozva a nőiség, a női lét legszebb ékköve. Egy édesanyát nem az értelemből, intellektusból fakadó tudás, hanem az érzelmek teszik azzá az egyedi és pótolhatatlan lénnyé, amely az életet a fogantatástól az önálló életig, vagy akár azután is, puha ölében tartva biztosítja gyermeke számára a megfelelő feltételeket, érzelmi biztonságot és hátteret. Ennek megéléséhez nincs másra szükség, csak ugyanarra az ösztönösségre, melyre nőiségünk kibontakoztatása közben is törekszünk. Az ösztönösségre, mely teret enged a belső hangnak, amely a nőt zsigeri bölcsességgel ruházza fel, s képessé teszi arra, hogy túllépve önmagán azt és úgy adja gyermekének, amire és ahogyan neki és nekik szüksége, szükségük van. TERMÉSZETESEN...
© Holdköszöntő