A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Természetesen NŐ



Mitől nő a nő? Milyen a jó nő? Egyáltalán mit jelent az, hogy NŐ? - sokan feszegették már ezeket a kérdéseket és szinte, ha nem is naponta, de hetente találkozom hosszabb-rövidebb megfogalmazásokkal, értekezésekkel, amelyek az ezekre a kérdésekre adott lehetséges válaszokat taglalják, kisebb nagyobb sikerrel, hol jól megközeltve, hol (szubjektív véleményem szerint) messze elkerülve a valóságot. Születtek könyvek, cikkek, versek, képek, szobrok - mindenféle művészeti alkotások, amelyek hol verbálisan fogalmazva, hol az érzékszervekkel játszadozva próbálják megértetni, vagy megéreztetni, kifejezni mindazt, ami a NŐ. 


Bár azt nem hiszem, hogy a témában nálam lenne a bölcsek köve, de a saját nőiségem, életutam és a hivatásom is arra inspirál, hogy újra és újra megfogalmazzam, szavakba öntsem, kifejezzem: mit jelent számomra a NŐ. ...és a helyzet az, hogy sosem tud a  definíció végleges lenni. Folyton változik, alakul, finomodik, olyan mint egy áramló folyam bennem, illékony és változékony, mint az áradó víz... mindig új és más arca ölt alakot a szavakban annak, amit számora jelent a NŐ. 

Mégis azt gondolom, fontos önmagunk számára újra és újra próbálni éppen aktuálisan megfogalmazni. Elsősorban azért, mert azok a bizonyos "elfeledett szerepek", "elveszített minták", nehezen élednek újjá, ha nem kezdünk minden lehetséges módon alakot-, formát adni nekik... akár a régieknek, de inkább újaknak, amelyeknek itt és most a modern nő számára van helye, létjogosultsága és üzenete. Persze eközben ne esssünk abba a hibába, hogy a definíció megalkotása koncepció és eszménykép gyártássá válik, vagy ideált kezdünk kialakítani, aminek aztán görcsösen megpróbálunk megfelelni... mert a nő az intellektussal a legkevésbbé megérthető, s ez mind távolabb sodorna attól, amit a női önmegvalósítás és kiteljesedés jelent. Az ember mégis ilyen: szükséges számára a megfogalmazás, a megértéshez és megragadáshoz...

Azt érzem, hogy a NŐ számomra minden életszakaszban, minden évszakban, helyzetben, van, hogy minden pillanatban, vagy az otthon minden szegletében mást jelent, s olyan illékony, megfoghatatlan és definiálhatatlan, amit inkább lehet érezni, mint érteni, inkább lehet csodálni, mint szavakkal megragadni, inkább lehet ösztönösen megélni és engedni természetesen kibontakozni, mint tudatosan azzá válni, mesterkélten felépített szerepként eljátszva vetíteni... kitanulni...

Miközben próbálom megírni a NŐ-t, eszembe jutnak azok a definíciók, amelyektől (megint hangsúlyozom: szubjektív véleményem szerint) nem lesz nő, vagy nőbb egy NŐ, mégis olyan sokszor hallani, sőt tapasztalni az általuk képviselt gondolkodásmódot...

A FÉRFI

A nő csak egy férfi mellett tud igazán nő lenni ...és akkor az a nő, aki éppen nem él párkapcsolatban, az nem is lehet "igazi" NŐ? Meglehetősen a nőiség egészének értését nélkülöző gondolat... Értem én, hogy polaritás, meg hogy hideg is a meleghez képest, vagy világos is a sötéthez képest tud lenni, megnyilvánulni,  mégis nagyon felszínes és sarkos, megkockáztatom: szegényes értelmezés lenne, hogy ennek a logikának a mentén a nő a férfi viszonylatában tud csak nő lenni... Szomorú igazság, ha egy nő, csak egy férfi által tudja megélni és kibontakoztatni a nőiségét és határozottan függő viszony. 

Vitathatatlan, hogy egy Férfi kiemeli, emeli, bizonyos tekintetben táplálja a mellette lévő Nő nőiségét (bár amit emel és táplál inkább nőiességnek fogalmaznám), de hogy belőle fakadna... azt kétlem. A férfi és nő viszonyára szép példa a Hold, ami az éjszakai égbolton a Nap fényét tükrözi. De nem jelenti azt, hogy ha a Nap nem világítja épp meg a Holdat, akkor a Hold megszűnik létezni... 

Ide kívánkozik Karinthy Frigyes gondolata: 

"Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki belépett az ajtón..." 

- kicsit finomabban árnyalja, hogy a "nő-ség" és a "férfi-ség" milyen viszonyban van egymással, vagy inkább milyen hatással egymásra... mert nyilvánvalóan hatnak egymásra... de nem kellene, hogy alapfeltétele legyen egyik a másiknak, hiszen ez függő viszonyt eredményezne, már pedig szerintem a NŐ épp attól (IS) lesz nagybetűs NŐ, mert az önmagával való kapcsolata olyan erőforrás, melyből erőt nyerve tud függetlenül és önállóan is ragyogó NŐ lenni, és akár egyedülállóként is képes nőiségét megélni, mert önmagával, vagy az önmagában felfedezett és benne fakadó forrásaiból merítve él meg egységet és harmóniát... ahogy számomra legalábbis egy férfi is akkor igazán férfi, ha a nő nélkül is képes viselni férfi minőségeit... Ez mind alapja annak a Nőként és Férfiként is önálló, önmagában is egész létezésnek, amely a valóban értékes és tartalmas párkapcsolat elsődleges feltétele, hogy azt két önállóan is egész, önmagában is teljességet és egységet megélt NŐ és FÉRFI teremti meg, s nem két félember, akik csak együtt, egymásba csimpaszkodva tudnak egésszé és teljessé, igazi férfivá, vagy igazi nővé válni... Legalább annyira téves szerintem azt gondolni, hogy a nő létének, vagy életének egy férfi ad értelmet, mint amennyire ezt kijelenteni a gyerekről...

AZ ANYASÁG

A nőt az anyaság teszi igazán nővé.  Kétségtelen, hogy az anyaság megélése a legintenzívebb és legmeghatározóbb, legelemibb élmény egy nő életében... szólt már róla bejegyzés itt a Holdköszöntőben is, hogy szellemi és spirituális értelemben milyen jelentőségteljes beavatás ez a nők számára bejárható misztikus út, de igaz lenne akkor az ellenkezője is? A nő, aki nem szül gyereket, mert nem tud, vagy nem akar, akkor már nem is lehet Nő? Durva konklúzió lenne... Tény, hogy a nőisége megéléséhez nagyon sokat tesz hozzá az anyává válás folyamata, hiszen a női létben rejlő legnagyobb szépség és szentség, adottság és lehetőség az élet világrahozatalának képessége és megtapasztalása, ami másképp elérhetetlen női erőket hív életre a nő szívében és lelkében, de tény az is, hogy nem feltétele a nőiség megélésének. ...sőt, mondjuk ki: sokszor a nők az anyai szerepben elveszve veszítik el leginkább nőiségük egészének és nőiességüknek megélését... 

És hamár férfi vonatkozásban is vizsgáltuk a kérdést: Egy férfi elsősorban nem az anyaiságot keresi egy nőben, jó esetben... de ha így is lenne, az anyai minőségből a férfit egészségesen érintő gondoskodásnak, törődésnek, nem feltétlen alapkövetelménye a valóban megélt anyai szerep. 

A FELADATAI

A nőt a családban elfoglalt helye teszi nővé. - a régi jó klasszikus... moss, főzz, takaríts, szolgáld a családod, gondoskodj, tarts tisztán, etess - ez a női sors. De valóban ez lenne a legtöbb, amit egy nő tehet a családjáért és egyáltalán erről kell, hogy szóljon az élete? Ennek van bármi köze ahhoz, hogy mennyire NŐ valaki? Az előttünk járó generációk önmagát és céljait a családjáért feláldozó asszony képe talán már nem állja meg a helyét. Legalábbis nem elkerülhetetlenül szükségszerű. Hiszen a nő nem csupán az otthon kelléke, hanem sokszor karrierrel rendelkező, a  világban saját autoritással, egzisztenciával rendelkező ember is. Egyre több nőnek sikerül megvalósítani például a
gyerek/gyerekek mellett sikeresen működtetett vállalkozást, amiben plusz örömet, sikerélményt ér el, s ami tágítja azt a teret, amelybe a "klasszikus" minták kényszerítenék bele, megtörve a néha szürkévé váló monotonitást. Ezzel együtt hiszem, hogy a Nő meleg kályhája az otthonnak, s ő az, aki köré rendeződik a családi egység, aki puszta jelenlétével betölti a teret, meleg, ölelő, meghitt fészket varázsolva szerettei köré.

De vannak azok is, akik nem híresen jó háziasszonyok, esetleg anyaként sem az otthon terének tartásában a legeredményesebbek, mégis ízig-vérig Nők és rengeteget adnak gyerekeiknek, a férfinek, környezetüknek...

BELSŐ TULAJDONSÁGOK, KÜLSŐ JEGYEK, KÜLSŐSÉGEK

A nőt belső tulajdonságai teszik nővé. ...a tulajdonságok azonban sosem abszolút férfi, vagy abszolút női minőségűek. Ha a szigorúan használt női tulajdonságokra gondolunk - mint finomság, lágyság, hajlékonyság, szelídség, titokzatosság, kedvesség, figyelmesség, érzékenység - akkor a temperamentumosabb, karakánabb, mondjuk harcosabb, vagy harciasabb típusú nők, vagy azok akik a férfias minőségű értelem által magabiztoabban boldogulnak, mint a nőknek kijelölt intuitív hozzáállással, elveszítik Nőiségüket, vagy nőiességüket? Kevés olyan férfivel találkoztam, aki számára ne lett volna vonzóbb egy éles eszű nő, mint egy butácska lányka...

A nőt külső jegyek és külsőségek teszik nővé - az ápoltság, a mell méret, a manikűr? Valóban a Nőiség titka a felszínen parádézna? Hogy is van az a mém, ami kering a facebook-on is? "Kamu haj, kamu köröm, kamu mell, kamu barnaság... és ezek a nők az Igazi Férfit keresik?" - és akkor ezt az opciót, mint a NŐ titkának rejtekét, ki is húzhatjuk, mielőtt bele bonyolódnánk abba a súlyos  ön- és testképzavarba, amit a trend, a divat világ, a média és azt kell mondjam néha maguk a nők egymás között játszmáikkal gerjesztenek...

FELVETT GESZTUSOK, VISELKEDÉS FORMÁK

A nőiség tanulható? Inkább kibontakoztatható... Nagyon hiteltelen és mesterkélt tud lenni, mikor valaki mozdulataiban, gesztusaiban, beszédében, viselkedésében a nő-ségét hangsúlyozandó, mézes mázossá és negédessé válik. Nem "nőcisnek" vélt formulák és allűrök látványos puffogtatása teszi a nőt Nővé, sőt az ilyen mesterségesen felvett önkifejezési módok inkább degradálják azt, s aki ezekkel él sok esetben inkább a "kedves kis tündérke" gyermekded képét festi, mint a valódi Nőt jeleníti meg... 

Egy Nőnek nem KELL nőciskedni, meg csajoskodni. Kicsit erről a színművészek jutnak eszembe, akik közül a "beérettek" sosem modják magukról, hogy színészkedem... ez a szó kicsit azt sugallja számora, hogy nem vagyok igazán az, de eljátszom a szerepem. Egy nő NŐ és nem kell nőciskednie ahhoz, hogy jobban nő legyen... Idővel túljut a "csaj korszakon", megtanulja nőiesen megélni és viselni Nőiségét és nincs szüksége arra, hogy kvázi eljátsza, mint szerepet... másrészt a Nőként való létezés belülről fakadó és elsősorban természetesen hiteles... nem kidolgozni kell, hanem felszínre engedni, azt ami Nőként természetes. Nőciskedni számomra annyit tesz: igazán nem tudom megélni, de adott pillanatban "nőciskedve" eljátszom, amiről azt gondolom, hogy az a Nő...

Sorolhatnánk még, keresve a Nő titkát a lelkiségben, gondolkodásmódban, világhoz való hozzáállásban, szakralitásban... de minden részlet épp annyira lenne igaz, mint hamis. Egyik sem lenne képes önmagában kifejezni a Nőt, a nőiséget, vagy az abszolút nőiességet.

De akkor mégis mi teszi NŐVÉ a nőt?

Önmagában véve a fent említettek közül egyik sem és más tulajdonság, viselkedés mód, megnyilvánulás sem teszi önmagában Nővé a nőt, nincs egyszavas titok, vagy kulcsmondat... Mégis az előzőekből mindegyik hozzátesz valamit. Egyszerűbben fogalmazva a Nő mindegyik, de önmagában egyik sem... és Nőnek lenni ezért válik valami egészen komplex létezéssé...

A Nő lénye bír valami olyan földöntúli és misztikus fűszerezéssel, amit az érzelmek és érzések, a művészetek által használt eszközök könnyebben képesek kifejezni, mint az értelem keretei által szabott szavak. A NŐ, több dimenziós lény, aki több síkon, több helyen, több időben, több szerepben való jelenlétben szinte egyszerre nyilvánul meg. Szerepei leválaszthatatlanok róla, mert mind elengedhetetlenül részét képezik. Mégis szerintem az határozza meg leginkább a Nőt, AHOGYAN mindezeket a részeket harmóniában tartja, kifejezi, képviseli, viseli, használja, vállalja fel és éli meg... jó esetben magától értetődően és természetesen, hitelesen  az ami... ÖNMAGA...

A NŐ - megfoghatatlan és megragadhatatlan. Inkább érezhető, mint érthető... 

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő