A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Két világ között - hogyan szüljünk?

A várandós léttel bebocsájtást nyertem egy számomra eddig ismeretlen és új női körbe, melyet maguk a kismamák és az őket ellátó szakemberek, segítők, támogatók, kísérők alkotnak. Kismama jóga, szülésfelkészítés, vajúdástámogatás tanfolyamok és workshopok eddig ok híjján érdektelen világa és ismeretlen közössége kezd egyre inkább ismerős közeggé szelídülni. Nagyon sokfajta tudással és ismerettel gazdagodtam, rengeteg jól használható praktikumot sajátíthattam el, amiért nagyon hálás vagyok és azért is, hogy lelkes, neves, nagy tudású és hiteles nőket ismerhettem meg a legtöbb programot vezető személyében... mégis vegyes érzelmeim vannak...

A szülés és születés élménye a baba és a mama számára is meghatározó pillanat, amely közvetlen és közvetett módon befolyásolja, de legalábbis hatást gyakorol a baba-mama kapcsolatra, az életbe lépő baba érzelmi világára és egészségére, a nő anyaságához való hozzáállására, ahhoz fűződő érzelmeire, megéléseire, önértékelésére, lelki egyensúlyára, közvetett módon teljes nőiségére. Ezért is nem mindegy: hogyan, hol és milyen körülmények között, milyen szellemiségben hozzuk világra gyermekünket. 


Mikor erről beszélgettünk a párommal és döntésre készültünk, szerencsére mindketten egyetértettünk abban, hogy középutas megoldást keresünk, tehát szeretnénk egy olyan ideális megoldást találni, amelyben megmaradhat a szülés és születés szentsége, természetessége, háborítatlansága, de nem kockáztatjuk az esetleges komplikációkból adódó krízis helyzetek által okozott traumát, tragédiát. Azt az ideális helyzetet képzeltük el a magunk számára, hogy a szülés meghitt körülmények között fog zajlani, de mégis biztosítottak lesznek a orvostudomány által kínált diagnosztikai, műszeres, szükség esetén életmentésre szolgáló eszközök és lehetőségek. Ehhez persze szükség van egy megfelelő orvosra, aki hozzáállásában, gondolkodásmódjában passzol az elképzeléseinkhez és persze egy dúlára, aki tapasztalattal rendelkezik és kísér bennünket az ismeretlen helyzetben már a kezdet kezdetén is, rámutatva milyen alternatív lehetőségeink vannak a felkészülés, vajúdás, szülés tekintetében, s nem hátrány, ha ők ketten képesek együttműködni. 

Az otthonszülés gondolatát mi elvetettük. Amikor erről beszéltem olyan nőkkel, akik a természetes szülés elkötelezett hívei, láttam a szemükben a csodálkozást. Nőiséggel, nőkkel foglalkozom, alternatív terápiákkal, jártas vagyok a nőiség szakrális vonatkozásaiban, akkor hogy hogy nem otthon akarom világra hozni a gyermekem, ahogy az "elvárható" lenne? 

...ekkor kezdett el feltűnni az, hogy mekkora szakadás van a két odal között, vagyis a szülés intézményesített formája és a természetesség képviselői között. Tartani kezdtem attól, hogy mennyire nehéz lesz a kettőt közös nevezőre hozni, ebben az esetben, amikor azt érzzük, hogy mindkét oldal által kínált lehetőséggel szeretnénk élni, vagyis szeretnénk természetesen és háborítatlanul, de a gyermekünk életét nem kockáztatva, biztonsággal szülni és nem megszakítani, megzavarni a folyamatot egy esetleges szülés közbeni kórházba rohanással, ha úgy adódik. A magunk részéről, a testem határait és adottságaimat, mentalitásomat és ézelmi világomat ismerve ezt tartottuk felelőségteljes döntésnek. 

Szerencsére elég hamar megtaláltuk azt a szülész-nőgyógyásznőt, akivel nem ütköztek a szüléssel kapcsolatos elképzeléseink és általa megtaláltuk azt a magánintézményt is, ahol pontosan úgy és olyan körülmények között biztosítják a szülés háborítatlanságát, nem csak szóban, hanem szerződésben rögzítve, ahogy elképzeltük. Örültünk. 

Elkezdődhetett a felkészülés alternatív oldala. Ami abból a tekintetből meglepő volt, hogy míg az orvosi és intézményes részről mi magunk nem tapasztaltunk elzárkózást a dúlával, méhlepénnyel, köldökzsinór elvágással, gátmetszéssel, szülésindítással, életmentés esetén felmerülő császármetszést követő baba-mama ellátással, illetve az "arany órával" kapcsolatos elképzelésinkben, addig a természetességet képviselő programokon nagyon sokszor ennek ellenkezőjéről hallottunk és bevallom sokszor több félelemmel jöttünk el a kórházi rémtörténetek beláthatatlan sorát hallgatva, mint amivel eredetileg odamentünk... hatalmas szakadék van a két oldal között és kicsit úgy érzem, hogy a történet átlendült egy pillanatra a ló túloldalára. 

Egyáltalán nem értek egyet a szülés medikalizálásával, hiszen a szülés nem csupán biológiai folyamat, hanem sprituális, szakrális esemény is, sőt inkább annak tartom... De azzal sem, hogy a kórházi protokoll, környezet, körülmény, orvosi jelenlét csakis rossz lehet és traumatikus élményhez vezet, míg az otthon szülés csakis szép és ugyan ilyen traumáktól mentes esemény lehet... 

Mindkét oldal a másikhoz való és önmagáról nyilatkozó szélsőséges közelítésétől igyekszem távolmaradni...

Hiszek abban, hogy mi nők ösztönösen tudunk szülni, nincs szükség arra, hogy vezessenek benne, inkább arra, hogy kísérjék támogató jelenléttel a folyamatot. Hiszek abban az erőben ami, ahogy mondani szokták "eljön ilyenkor a nőkhöz". Ezért mindenképpen fontosnak tartom magam is, hogy a közintézményekben történő szülésekkel és születésekkel kapcsolatban valamilyen módon szemléletváltásra kerüljön sor, hiszen egyértelműen látszik, hogy a legtöbb kórházban vannak szakmai és emberi problémák egyaránt. De azért nem csak és kizárólag problémás szülések és szülésélmények vannak... Nem érdemes elfelejteni, hogy egy szülés önmagában hordoz kockázatot és komplikációk, tragédiák mindkét oldalon előfordulnak sajnos, egyiknek sem sajátja, hanem a szülés velejárója. Nem feltétlen azért mert hibázik valaki, hanem mert a szülés élet és halál kapuja, ahol a folyamat az ellenkező irányba is fordulhat. És nem érdemes elfelejteni azt sem, hogy régen bizonyos helyzetekben a nők minden esély nélkül a túlélésre haltak bele a szülésbe, gyermekükkel együtt, viszont az orvostudomány az ilyen eseteket nagyban és jelentősen képessé vált kiküszöbölni, előfordulásukat csökkenteni, adott esetben veszélyeket előre látni, ami nem kis érdem...

Hosszasan lehetne firtatni a okait, és az okok forrásait a kórházak és orvosok jelenlegi heyzetét vizsgálva a politikai vonatkozásoktól az emberi hozzállásokig: jogi-, gazdasági-, személyzeti-, felszereltségbeli-, ellátottságbeli vonatkozásban, a szakmai ismeretterjesztés és látókör bővítés hiányának tekintetében, de erre való indíttatást éppen most, bevallom a szülésem dátumához rohamosan közelítve nem érzek... (Lehet, hogy önző vagyok, de jobban érdekel, mi és hogyan lesz a legjobb a születendő gyermekem és a magam számára... hogy vágnak- nem vágnak-... fájni fog - mennyire, hogyan nem... van protokoll és kötelező beavatkozás - vagy nincs... oxitocin: igen - nem... kibírom e - hogy leszek képes...stb.) 

Azt viszont érzem, hogy kismamaként okoz némi bizonytalanságot, hogy egy nő, egy gyermeket váró pár azt érzi, hogy két szélsőség közé került... és csodálkozásomra a szélsőségességet sokszor az az oldal is produkálja az eddigi, határokkal rendelkező tapasztalataim és meglátásaim szerint, amelyiktől a több biztatást és megerősítést vártam volna, valamint megértést a támogatást a döntésemben. De sajnos volt olyan is, aki megkérdőjelezte azt is, hogy egyáltalán hihetek e az orvosomnak, az intézménynek... kikezdve azt a bizalmat, ami egy szülés előtt álló nő számára döntő fontosságú az orvosa felé.

Megértem, hogy a kórházi tapasztalatok és a mostanában előtérbe kerülő alternatív lehetőségek között még nem állt be az egyensúly. Megértem, hogy mindkét résznek sérülnek érdekei a másik által. Megértem, hogy mindkét oldal a maga létjogosultáságát és előnyét hangsúlyozza, bár azt nem, hogy azt miért csak a másik rovására tudja elképzelni. Azt viszont nehéz elfogadnom, hogy ez kismamaként bennem is konfliktus helyzetet, és érzelmi-, döntési bizonytalanságot eredményez. 

Ideális lenne kismamaként olyan  egynsúlyi helyzetet megtapasztalni, amelyben kölcsönös párbeszéd, tisztelet, a szülésben egymás helyének és szerepének, kompetenciájának fel- és elismerése valósul meg a két oldal között, ami egyenrangú együttműködést alapozna meg, bár tudom, hogy ez túlzottan idealista gondolat.

A mostanában a közösségi oldalakat elárasztó rémtörténetek terjesztését, a figyelem felkeltés okát egyfelől értem, másfelől pedig nem, mert kismamaként egyik másik olyan mértékben ijeszt meg, hogy halálfélelmem lesz, ha arra gondolok, hogy szülni fogok... ráadásul azért a nagy átlag nem ezekből a tapasztalatokból áll, mégis olyan képet adnak, hogy az orvos és a kórház rossz, gonosz és szinte a szülő nő legnagyobb ellenségei... míg az otthonszülésekről csak szép és megható élményű történetek keringenek zömmel... 

Néha azt érzem, hogy két oldal küzd a kismamákért... és az ide-oda civódásban végül csak a kismama és a születendő gyermekre való figyelés veszik el. Ez nem túl megerősítő egy egyébként is az ismeretlenben boldogulni és kiigazodni kívánó, sok tekintetben kiszolgáltatott helyzetet megélő szülésre készülő nő érzelmeit és magabiztosságát illetően, aki bizalmát fekteti adott esetben mindkét oldal képviselőjébe.

Hiszek abban mégis, hogy létezik az a középút, amire úgy vélem a magunk részéről a megfelelő intézmény, orvos, szüléskísérő tekintetében a párommal rátaláltunk, s amiben orvos-, intézmény és szüléskísérő dúla részéről is meg van a nyitottság, rugalmasság egymás felé, nem önös érdekeik, hanem a szülés, szülő nő és születendő gyermeke, valamint hivatásuk iránti odaadás miatt...

Jó lenne, ha egyszer majd eljutna oda Magyaroroszág is, ahol sok más ország tart már: hogy a szülés természetes folyamat, ami nem kötelezően és mindenáron kíván orvosi, vagy intézményes jelenlétet és a szülés körüli alternatív szakemberek megkapják az orvosok által az őket  illető és a szülés kísérésben betöltött szerepüknek járó elismerést és támogatást, ahogy megtörténik fordítva is, mert felismerik, hogy együtt hatékonyabbak a közös célok megvalósulásában. Ez segítene abban, hogy a szülés és születés a mostani medikális, biológiai folyamat besorolásából kikerülne és visszanyerné szakrális, spirituális jelentőségét, vagy legalábbis annak szemléletével kiegészülne. 

Jó lenne, ha eljönne az idő, amikor már az orvosok képesek belátni, hogy a tudományos, orvosi vonalnak csupán  csak a veszélyhelyzet esetén szükséges diagnosztikai, műszeres, életmentő háttér biztosítása által kell jelen lennie a folyamatban és többé egy orvos sem emelné magát ennél magasabb kompetenciába. 

Talán megérik majd mindkét oldalon a belátás, hogy lehet és kell párbszéd, együttműködés az élet, a gyermek és az anya érdekében, mert evidenciává válik, hogy a születés egy életen át meghatározó élmény, amelyet kórház, orvos és dúla egyaránt képes támogatni, biztonságossá tenni és élménnyé emelni, különösen együttműködésben. A két oldal így tudná a kismamákat magabiztossá tenni, támogatni és számukra a legteljesebb biztonságot nyújtani  testi-, fizikai-, lelki-, szellemi tekintetben egyaránt, s ezzel visszaadják a szülés és születés méltóságát.. 

 
De amíg nagy mértékű sárdobálás van, meg boszorkányüldözés, meg ellenségeskedés, addig ez biztos nem fog megvalósulni... és addig biztos nincs ez a történet jó úton... a sáros kezek szélsőségek felé terelhetik az ismeretlenben járó kismamákat és kispapákat. Manipulál és befolyásol esetenként mindkét oldal (nagy tisztelet a kivételnek!) anélkül, hogy az objektív választás lehetőségét biztosítaná, hogy mindenki az alapján hozhassa meg a maga felelősségteljes döntését, amit nem ideológiák és elvek alapján kell csupán méregelni és meghozni.

A kompromisszumra persze mindkét félre szükség van, de szép lenne, ha a természetes vonalat képviselő, nagy tudású bábák, dúlák, nők, asszonyok, anyák lennének előbb utóbb a bölcsebbek, hamár ők vannak közelebb a lélekhez és az esemény valódi jelentőségéhez és megtalálnák annak méltó módját, hogy ne árkot ássanak, hanem valamilyen módon hidat emeljenek a két világ között... 

MéhbeMerülés© - VEZETETT alap meditációs GYAKORLAT minden nőnek

Kedves Holdköszöntők!


Ezzel az alap női meditációs gyakorlattal, amely bevezet a Méhünkkel való szakrális kapcsolódás gyakorlatába és előkészíti a magasabb szintű, speciális "MéhbeMerülés" gyakorlatokat, szeretném megköszönni nektek, hogy eddig követtétek és a jövőben is követitek a Holdköszöntő bejegyzéseket a blogon és a facebook-on is. De még inkább azt, hogy túl ezen időt és energiát szántok arra, hogy a felvetett témákon gondolkodjatok, érleljétek magatokban azokat, beszélgetéseket kezdeményezzetek, kérdezzetek, megértést keressetek és teret engedjetek a mélységeinkből feltörekvő változásoknak. 




Örülök, hogy a tanfolyamok alkalmával, vagy levelezéseinkben, a körök ülése során, vagy a blog bejegyzései által, olyan értékes párbeszédek jöttek létre, amelyekben kölcsönösen emeltük, támogattuk és segítettük egymást, amelyekből megértések származtak, s amelyek által gyógyító könnyek és kacajok fakadtak bennünk. 

Hálás vagyok a sokak által megtett első lépésekért, az erőfeszítésekért, s a testi-lelki gyógyulásokért, amelyekben bővelkedtünk. Munkánk támogatást nyert, ami végtelen öröm számomra!

Hiszek a Nők erejében, hiszek az erőtökben... hiszek abban, hogy számunkra Nők számára ez az út... kézenfogva vezetni, támogatni, emelni, kísérni egymást, visszatalálni Méhünk elfeledett erőforrásából fakadó bölcsességünkhöz, ösztöneinkhez, erőinkhez, amelyek bennünk és rajtunk túlmutatva hatnak... a változás bennünk van... folytassátok a gyakorlatokat, meditáljatok, alkossatok, legyetek termékenyek, kreatívak és intuitívak, merüljetek továbbra is nap nap után a Méh mélységeibe és emelkedjetek a női tudatosság legmagasabb szintű szellemiségébe...

Kismamaságom hátralévő ideje alatt, a jelenleg még zajló tanfolyamot követően, előreláthatólag már programokat nem fogok tartani, de elérhetőségeimen továbbra is, ha kerestek megtaláltok! 

A fiam születése után folytatjuk a közös munkát! A március - április környékére várható programokat megtaláljátok hamarosan a blog oldalán. Több új tematika és tanfolyam, workshop tartalma érik bennem, melyek bízom benne, hogy hasznotokra válnak majd! 

Maradjatok a Holdköszöntő terében és kövessétek továbbra is a bejegyzéseket... 
Hordozzon a tenyerén az Istennő mindannyiunkat!
Ölellek benneteket,

Szeretettel:
Regősvölgyi Regina



A meditációs gyakorlat megtalálható még mp3 formátumban a Soundcloud-on is, ha szeretnéd telefonodonról hallgatva kényelemesen, mindig elérhetően végezni a gyakorlatot!

További eredményes és 
áldott "MéhbeMerülést" kívánok mindenkinek!


YOUTUBE CSATORNA: 


SOUNDCLOUD: 



Ezek a hang- és video csatornák a továbbiakban közvetlenül elérhetőek 
a FACEBOOK oldalon keresztül is: 



u.i.: a meditációs gyakorlat végén elhangzó áldás Queen Afua: Szakrális nő című könyvéből származik

Csak mi ketten...

Percekig néztem reggel, ahogy önálló életrekel a lassan dinnye méretűvé érő pocakom... ide-oda ugrál, egyik oldalról a másikra vándorol, itt-ott titokzatosan kitüremkedik, majd újra kisimul... Kedves, megható, meghitt, ahogy érzem mozogni magamban a gyermekem... mocorog, forgolódik, teret követel magának bennem az élet... egy új élet... valószínűleg napról napra egyre kevesebb sikerrel... 

"Helló Kisfiam! ...még egy pici kitartás és aztán találkozunk, s a most egyre csak szűkülni érződő tér megnyílik majd és végtelenné tágul számodra... abban várlak majd, hogy öleljelek és óvjalak, kísérjelek benne felfedező utad során" - biztatom, közben simogatom, ölelem, szeretem a pocakomon keresztül, majd megpihen rajta a kezem, ami mozdulatlanságában melegedni kezd és csak hagyom, hogy a melegséggel az iránta érzett szeretetem ereje is átáramoljon a világába. Odahúzódik ilyenkor, hol a fejét tolva, hol a hátát domborítva a tenyerembe...

A 16. héten kezdtem érezni valami furcsa ficergést, ami aztán egyre egyértelműbb fészkelődéssé, mozgolódássá, kapirgálássá, bennem cikázássá, s mostanra rugdalodzó, felfedező és tértágító, sokszor valamire figyelmeztető, jelző titkos nyelvvé változott. Leginkább a felvett pozíciók közösen hozott kompromisszumának tárgyalási módja, vagy éppen a jövőben befogadott ízek és ételek egyeztetésére irányul, máskor a közös határaink végét jelzi a programok, házimunka, séta, vagy a bébi élet szükséges kellékeinek beszerzése során. Van, hogy puszta életöröm és van, hogy "csak" kapcsolat. Közte és köztem. Ahogy reagálunk egymásra. Hol én kezdeményezek és ő jelez vissza, s van, hogy mikor csak mi ketten vagyunk magamban ő kér figyelmet...

Értjük egymás nyelvét... sosem találkoztunk még, s ennek ellenére ismerjük, érezzük egymást. Az egyik legszebb érzés, amit valaha éreztem, ha nem a legszebb, ami egyáltalán érezhető. A még meg-nem-született és számára világként feszülő anyja szimbiózisa.




Volt egy rövid időszak a várandósságom elején, amikor még csak ízlelgettük a gondolatot, hogy valaki kibérelte egy kis időre a belső terem. Felfoghatatlan, kicsit távoli, kicsit idegen volt még... a kapcsolat teremtésre tett kísérleteim nem voltak maguktól értetődőek, nem jöttek természetesen, szinte zavarban voltam, hogy hogyan szóljak, figyeljek, érezzek, képzeljek befelé.

Aztán szembejöttek sorban az erről szóló cikkek... magzati kapcsolatfelvétel... hogyan kommunikáljunk magzatunkkal... próbáltam. Gondolatban elképzeltem, ahogy írták és ahogy néhány elérhető instrukció javasolta...

Nem jártam sikerrel... üres maradt a gyakorlat... fantáziálásnak és olyan vizualizációnak tűnt, ami csak elképzelni segített volna, amit érezni akartam, létrehozva a valóságossal nem egyező alternatív valóságot... Persze, hogy jött a félelem és a lelkiismeretfurdalás, hogy máris rossz anya vagyok, sőt talán nincs is anyai ösztönöm és semmilyen anyai érzésem, hogy egy ilyen egyszerű dologra sem vagyok képes, hogy a magzatommal kapcsolatba lépjek. Pedig nem volt nagyobb vágyam: szerettem volna, ha tudja és érzi már odabent is, hogy várjuk és szeretjük, leginkább azért, hogy saját érzéseinkkel táplálva adjunk bizalmat, hitet és erőt számára az élethez, a növekedéshez, hogy mint egy kis mag, erős gyökeret verjen és abból erős fává cseperedjen.

De aztán volt egy pillanat... magától elérkezett az idő, amikor természetesen és magától értetődően létrejött az összehangolódás, kapcsolódás és megnyílt közöttünk valami egészen különleges tér és egység. Az érzelmek oda-vissza áramlása. Emlékszem, hogy könnyeztem, mert éreztem, hogy többé nem képzelt kapcsolat van köztem és egy képzelt magzat között, hanem valós bizonyosság a fiam jelenlétéről, létezéséről és érzéseiről. Megnyíltak azok a vágyott kommunikációs csatornák, melyeken át elkezdődött valami egészen csodás, új tapasztalás... az Ő megélése. Aztán az érzelmek átadása és befogadása egyre finomodott és egyre egyértelműbbé vált... Nem tettem semmit... meditáltam és ő bennem meditált, s mikor ideje volt, közös csendünkben kimondódott az igazság: 

Nem a fejemben, hanem a méhemben él, amely egy nő legérzőbb szíve... Nem a fejemben kell elképzelnem, hanem méh-szívemben megéreznem őt... s megtörtént...

Természetesen NŐ



Mitől nő a nő? Milyen a jó nő? Egyáltalán mit jelent az, hogy NŐ? - sokan feszegették már ezeket a kérdéseket és szinte, ha nem is naponta, de hetente találkozom hosszabb-rövidebb megfogalmazásokkal, értekezésekkel, amelyek az ezekre a kérdésekre adott lehetséges válaszokat taglalják, kisebb nagyobb sikerrel, hol jól megközeltve, hol (szubjektív véleményem szerint) messze elkerülve a valóságot. Születtek könyvek, cikkek, versek, képek, szobrok - mindenféle művészeti alkotások, amelyek hol verbálisan fogalmazva, hol az érzékszervekkel játszadozva próbálják megértetni, vagy megéreztetni, kifejezni mindazt, ami a NŐ. 


Bár azt nem hiszem, hogy a témában nálam lenne a bölcsek köve, de a saját nőiségem, életutam és a hivatásom is arra inspirál, hogy újra és újra megfogalmazzam, szavakba öntsem, kifejezzem: mit jelent számomra a NŐ. ...és a helyzet az, hogy sosem tud a  definíció végleges lenni. Folyton változik, alakul, finomodik, olyan mint egy áramló folyam bennem, illékony és változékony, mint az áradó víz... mindig új és más arca ölt alakot a szavakban annak, amit számora jelent a NŐ. 

Mégis azt gondolom, fontos önmagunk számára újra és újra próbálni éppen aktuálisan megfogalmazni. Elsősorban azért, mert azok a bizonyos "elfeledett szerepek", "elveszített minták", nehezen élednek újjá, ha nem kezdünk minden lehetséges módon alakot-, formát adni nekik... akár a régieknek, de inkább újaknak, amelyeknek itt és most a modern nő számára van helye, létjogosultsága és üzenete. Persze eközben ne esssünk abba a hibába, hogy a definíció megalkotása koncepció és eszménykép gyártássá válik, vagy ideált kezdünk kialakítani, aminek aztán görcsösen megpróbálunk megfelelni... mert a nő az intellektussal a legkevésbbé megérthető, s ez mind távolabb sodorna attól, amit a női önmegvalósítás és kiteljesedés jelent. Az ember mégis ilyen: szükséges számára a megfogalmazás, a megértéshez és megragadáshoz...

Azt érzem, hogy a NŐ számomra minden életszakaszban, minden évszakban, helyzetben, van, hogy minden pillanatban, vagy az otthon minden szegletében mást jelent, s olyan illékony, megfoghatatlan és definiálhatatlan, amit inkább lehet érezni, mint érteni, inkább lehet csodálni, mint szavakkal megragadni, inkább lehet ösztönösen megélni és engedni természetesen kibontakozni, mint tudatosan azzá válni, mesterkélten felépített szerepként eljátszva vetíteni... kitanulni...

Miközben próbálom megírni a NŐ-t, eszembe jutnak azok a definíciók, amelyektől (megint hangsúlyozom: szubjektív véleményem szerint) nem lesz nő, vagy nőbb egy NŐ, mégis olyan sokszor hallani, sőt tapasztalni az általuk képviselt gondolkodásmódot...

A FÉRFI

A nő csak egy férfi mellett tud igazán nő lenni ...és akkor az a nő, aki éppen nem él párkapcsolatban, az nem is lehet "igazi" NŐ? Meglehetősen a nőiség egészének értését nélkülöző gondolat... Értem én, hogy polaritás, meg hogy hideg is a meleghez képest, vagy világos is a sötéthez képest tud lenni, megnyilvánulni,  mégis nagyon felszínes és sarkos, megkockáztatom: szegényes értelmezés lenne, hogy ennek a logikának a mentén a nő a férfi viszonylatában tud csak nő lenni... Szomorú igazság, ha egy nő, csak egy férfi által tudja megélni és kibontakoztatni a nőiségét és határozottan függő viszony. 

Vitathatatlan, hogy egy Férfi kiemeli, emeli, bizonyos tekintetben táplálja a mellette lévő Nő nőiségét (bár amit emel és táplál inkább nőiességnek fogalmaznám), de hogy belőle fakadna... azt kétlem. A férfi és nő viszonyára szép példa a Hold, ami az éjszakai égbolton a Nap fényét tükrözi. De nem jelenti azt, hogy ha a Nap nem világítja épp meg a Holdat, akkor a Hold megszűnik létezni... 

Ide kívánkozik Karinthy Frigyes gondolata: 

"Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki belépett az ajtón..." 

- kicsit finomabban árnyalja, hogy a "nő-ség" és a "férfi-ség" milyen viszonyban van egymással, vagy inkább milyen hatással egymásra... mert nyilvánvalóan hatnak egymásra... de nem kellene, hogy alapfeltétele legyen egyik a másiknak, hiszen ez függő viszonyt eredményezne, már pedig szerintem a NŐ épp attól (IS) lesz nagybetűs NŐ, mert az önmagával való kapcsolata olyan erőforrás, melyből erőt nyerve tud függetlenül és önállóan is ragyogó NŐ lenni, és akár egyedülállóként is képes nőiségét megélni, mert önmagával, vagy az önmagában felfedezett és benne fakadó forrásaiból merítve él meg egységet és harmóniát... ahogy számomra legalábbis egy férfi is akkor igazán férfi, ha a nő nélkül is képes viselni férfi minőségeit... Ez mind alapja annak a Nőként és Férfiként is önálló, önmagában is egész létezésnek, amely a valóban értékes és tartalmas párkapcsolat elsődleges feltétele, hogy azt két önállóan is egész, önmagában is teljességet és egységet megélt NŐ és FÉRFI teremti meg, s nem két félember, akik csak együtt, egymásba csimpaszkodva tudnak egésszé és teljessé, igazi férfivá, vagy igazi nővé válni... Legalább annyira téves szerintem azt gondolni, hogy a nő létének, vagy életének egy férfi ad értelmet, mint amennyire ezt kijelenteni a gyerekről...

AZ ANYASÁG

A nőt az anyaság teszi igazán nővé.  Kétségtelen, hogy az anyaság megélése a legintenzívebb és legmeghatározóbb, legelemibb élmény egy nő életében... szólt már róla bejegyzés itt a Holdköszöntőben is, hogy szellemi és spirituális értelemben milyen jelentőségteljes beavatás ez a nők számára bejárható misztikus út, de igaz lenne akkor az ellenkezője is? A nő, aki nem szül gyereket, mert nem tud, vagy nem akar, akkor már nem is lehet Nő? Durva konklúzió lenne... Tény, hogy a nőisége megéléséhez nagyon sokat tesz hozzá az anyává válás folyamata, hiszen a női létben rejlő legnagyobb szépség és szentség, adottság és lehetőség az élet világrahozatalának képessége és megtapasztalása, ami másképp elérhetetlen női erőket hív életre a nő szívében és lelkében, de tény az is, hogy nem feltétele a nőiség megélésének. ...sőt, mondjuk ki: sokszor a nők az anyai szerepben elveszve veszítik el leginkább nőiségük egészének és nőiességüknek megélését... 

És hamár férfi vonatkozásban is vizsgáltuk a kérdést: Egy férfi elsősorban nem az anyaiságot keresi egy nőben, jó esetben... de ha így is lenne, az anyai minőségből a férfit egészségesen érintő gondoskodásnak, törődésnek, nem feltétlen alapkövetelménye a valóban megélt anyai szerep. 

A FELADATAI

A nőt a családban elfoglalt helye teszi nővé. - a régi jó klasszikus... moss, főzz, takaríts, szolgáld a családod, gondoskodj, tarts tisztán, etess - ez a női sors. De valóban ez lenne a legtöbb, amit egy nő tehet a családjáért és egyáltalán erről kell, hogy szóljon az élete? Ennek van bármi köze ahhoz, hogy mennyire NŐ valaki? Az előttünk járó generációk önmagát és céljait a családjáért feláldozó asszony képe talán már nem állja meg a helyét. Legalábbis nem elkerülhetetlenül szükségszerű. Hiszen a nő nem csupán az otthon kelléke, hanem sokszor karrierrel rendelkező, a  világban saját autoritással, egzisztenciával rendelkező ember is. Egyre több nőnek sikerül megvalósítani például a
gyerek/gyerekek mellett sikeresen működtetett vállalkozást, amiben plusz örömet, sikerélményt ér el, s ami tágítja azt a teret, amelybe a "klasszikus" minták kényszerítenék bele, megtörve a néha szürkévé váló monotonitást. Ezzel együtt hiszem, hogy a Nő meleg kályhája az otthonnak, s ő az, aki köré rendeződik a családi egység, aki puszta jelenlétével betölti a teret, meleg, ölelő, meghitt fészket varázsolva szerettei köré.

De vannak azok is, akik nem híresen jó háziasszonyok, esetleg anyaként sem az otthon terének tartásában a legeredményesebbek, mégis ízig-vérig Nők és rengeteget adnak gyerekeiknek, a férfinek, környezetüknek...

BELSŐ TULAJDONSÁGOK, KÜLSŐ JEGYEK, KÜLSŐSÉGEK

A nőt belső tulajdonságai teszik nővé. ...a tulajdonságok azonban sosem abszolút férfi, vagy abszolút női minőségűek. Ha a szigorúan használt női tulajdonságokra gondolunk - mint finomság, lágyság, hajlékonyság, szelídség, titokzatosság, kedvesség, figyelmesség, érzékenység - akkor a temperamentumosabb, karakánabb, mondjuk harcosabb, vagy harciasabb típusú nők, vagy azok akik a férfias minőségű értelem által magabiztoabban boldogulnak, mint a nőknek kijelölt intuitív hozzáállással, elveszítik Nőiségüket, vagy nőiességüket? Kevés olyan férfivel találkoztam, aki számára ne lett volna vonzóbb egy éles eszű nő, mint egy butácska lányka...

A nőt külső jegyek és külsőségek teszik nővé - az ápoltság, a mell méret, a manikűr? Valóban a Nőiség titka a felszínen parádézna? Hogy is van az a mém, ami kering a facebook-on is? "Kamu haj, kamu köröm, kamu mell, kamu barnaság... és ezek a nők az Igazi Férfit keresik?" - és akkor ezt az opciót, mint a NŐ titkának rejtekét, ki is húzhatjuk, mielőtt bele bonyolódnánk abba a súlyos  ön- és testképzavarba, amit a trend, a divat világ, a média és azt kell mondjam néha maguk a nők egymás között játszmáikkal gerjesztenek...

FELVETT GESZTUSOK, VISELKEDÉS FORMÁK

A nőiség tanulható? Inkább kibontakoztatható... Nagyon hiteltelen és mesterkélt tud lenni, mikor valaki mozdulataiban, gesztusaiban, beszédében, viselkedésében a nő-ségét hangsúlyozandó, mézes mázossá és negédessé válik. Nem "nőcisnek" vélt formulák és allűrök látványos puffogtatása teszi a nőt Nővé, sőt az ilyen mesterségesen felvett önkifejezési módok inkább degradálják azt, s aki ezekkel él sok esetben inkább a "kedves kis tündérke" gyermekded képét festi, mint a valódi Nőt jeleníti meg... 

Egy Nőnek nem KELL nőciskedni, meg csajoskodni. Kicsit erről a színművészek jutnak eszembe, akik közül a "beérettek" sosem modják magukról, hogy színészkedem... ez a szó kicsit azt sugallja számora, hogy nem vagyok igazán az, de eljátszom a szerepem. Egy nő NŐ és nem kell nőciskednie ahhoz, hogy jobban nő legyen... Idővel túljut a "csaj korszakon", megtanulja nőiesen megélni és viselni Nőiségét és nincs szüksége arra, hogy kvázi eljátsza, mint szerepet... másrészt a Nőként való létezés belülről fakadó és elsősorban természetesen hiteles... nem kidolgozni kell, hanem felszínre engedni, azt ami Nőként természetes. Nőciskedni számomra annyit tesz: igazán nem tudom megélni, de adott pillanatban "nőciskedve" eljátszom, amiről azt gondolom, hogy az a Nő...

Sorolhatnánk még, keresve a Nő titkát a lelkiségben, gondolkodásmódban, világhoz való hozzáállásban, szakralitásban... de minden részlet épp annyira lenne igaz, mint hamis. Egyik sem lenne képes önmagában kifejezni a Nőt, a nőiséget, vagy az abszolút nőiességet.

De akkor mégis mi teszi NŐVÉ a nőt?

Önmagában véve a fent említettek közül egyik sem és más tulajdonság, viselkedés mód, megnyilvánulás sem teszi önmagában Nővé a nőt, nincs egyszavas titok, vagy kulcsmondat... Mégis az előzőekből mindegyik hozzátesz valamit. Egyszerűbben fogalmazva a Nő mindegyik, de önmagában egyik sem... és Nőnek lenni ezért válik valami egészen komplex létezéssé...

A Nő lénye bír valami olyan földöntúli és misztikus fűszerezéssel, amit az érzelmek és érzések, a művészetek által használt eszközök könnyebben képesek kifejezni, mint az értelem keretei által szabott szavak. A NŐ, több dimenziós lény, aki több síkon, több helyen, több időben, több szerepben való jelenlétben szinte egyszerre nyilvánul meg. Szerepei leválaszthatatlanok róla, mert mind elengedhetetlenül részét képezik. Mégis szerintem az határozza meg leginkább a Nőt, AHOGYAN mindezeket a részeket harmóniában tartja, kifejezi, képviseli, viseli, használja, vállalja fel és éli meg... jó esetben magától értetődően és természetesen, hitelesen  az ami... ÖNMAGA...

A NŐ - megfoghatatlan és megragadhatatlan. Inkább érezhető, mint érthető... 

A női psziché ősképei

A női psziché mélyén ősképeket, archetípusokat hordoz magában, melyek a nőiség különböző aspektusait jelenítik meg. Van, hogy a női életút szakaszait szimbolizálják, máskor a női tulajdonságokat személyesítik meg, s van hogy természetes ösztöneinket látjuk viszont bennük. A legismertebb archetípusok: a lány, a szűz, az anya, a szerető, a banya, vagy az amazon, de van, hogy istennők képében fogalmazódnak meg, míg máskor mesék szereplőiként találkozhatunk velük.


Ezek a női alakok olyan kondícionáltságokat és tartalmakat fejeznek ki, melyekben nem csak a női lét és annak energiái, minőségei, lehetőségei, de a női lélek szükségletei is megjelennek. Legtöbbszőr ezeket az ősképeket életszakaszokhoz, vagy viselkedés módokhoz, személyiség vonásokhoz társítják, ezáltal olyan mintákat rajzolnak ki, melyek jól követhető életutakat, életfolyamatokat mutatnak.


Az archetípusok egy csokorba gyűjtése és összerendezése segít abban, hogy a nő személyisége építkezésének megértése felé forduljon. Olyan erővonalat hoznak létre a lélekben, melynek megismerése és megértése által fokozódik az önismeret. Ha megtaláljuk, feltárjuk és felszínre emeljük a bennünk ható archetípusokat, segítségünkre lehetnek abban, hogy kiteljesedettebb személyiséggé, önmagát teljesebben látó és kifejezni tudó, erőit ismerő és bíró nővé váljunk.


Mikor elkezdünk mélyrehatóbban foglalkozni a témával láthatjuk, hogy vannak elfogadottabb és kevésbé preferált női ősképek. Azok, amelyek támogatást kapnak a külvilágból is a nő pszichéjében, mint például legjellemzőbben az "anya", könnyebben és nyilvánvalóbban megélhetőek. Nehézséget azok a archetipikus minták okoznak, amelyeket a külvilág elítél, negatív tartalmakkal megbélyegez, pejoratív értelmezésekkel társít. Ilyen mindenekelőtt az "anya" komplementere a "banya", vagy a "szűz" ellentétpárja a "szerető". Ezek azok a személyiség minták, amelyeket bármennyire is szeretne elnyomni, torzítani, nem tudomásul venni a társadalmi rendszer, vagy a konvenciók, ott élnek bennünk és akarva akaratlan bizonyos helyzetekben, szituációkban, vagy életszakaszokban felszínre emelkednek és aktiválódnak.


Legtöbbször az ilyen, "nem szalonképes" archetípusok azok, amelyek nehezen feloldható belső konfliktusokat generálnak, de nem azért mert minőségükben ők maguk rosszak, hanem mert nem felelnek meg a külső elvárásoknak, amelyeknek a társadalomba illeszkedni vágyó személy felé támaszt a köz... az ebből fakadó belső folyamatok azok, melyekben nyilvánvalóan sokszor egyfajta lelki öncsonkítás megy végbe a nőkben, hiszen a megfelelni, illeszkedni vágyás, elfogadásra való igényük megfosztja őket természetes ösztöneik, késztetéseik és nőiségükből fakadó színes sokféleségük természetességének szabad megélésétől.


Mindez sokszor nem válik tudatossá persze. Mégis fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen erővonalak működnek bennünk, hiszen a megismerésük nem csak a megértésben segít, hanem abban is, hogy a megfelelő módon, megfelelő időben engedjük felszínre emelkedni a különböző minőségeket magunkban, vagyis integrálva személyiségünkbe az általuk megformált erőt, vagy tulajdonságot, megtanuljuk megfelelően használni azokat.


Általában nem egy archetípus határoz meg bennünket, hanem többféle minta hat együtt. Megtalálhatjuk melyek azok, amelyek életszakaszunk okán vannak jelen, melyek azok, amelyek szituációk által kelnek életre jellemzően bennünk és a tudatosság fokozásával azt is felismerhetjük, hogy melyek azok, amelyek a legrafináltabb módon okoznak galibákat újra és újra gondolkodásunkban, érzelmeinkben, reakcióinkban és ezáltal környezetünkben, mert észrevétlenül minden erőnkkel pórbáljuk elfojtani őket, vagy nem tudomást venni jelenlétükről, s ezáltal torzulni, esetenként tombolni kezdenek.


Nem él olyan archaikus őskép a lélekben, amelynek ne lenne helye és ideje. Nincs olyan, amelyiknek nem lehet tere és szerepe az életünkben, vagy amelyre ne lenne esetenként szükség az életben. A kérdés az, felismerjük e a pillanatot, amelyben életre hívható, vagy felszínre engedhető egy-egy meghatározó minta bennünk. Illetve, hogy mikor melyiknek érkezett el a pillanata.


Erő, ha magtanulunk bánni ezekkel a személyiség jegyekkel, s nem ők uralkodnak el rajtunk tudattalanul olykor-olykor, jellemzően ilyen esetben oda-nem-illően a legrosszabbkor a legrosszabb helyzetekben... A tudatos nőiség és bölcs női lét megéléséhez hozzá tartozik, hogy játékosan megtanulunk bánni készségeinkkel, késztetéseinkkel, a bennünk munkáló ösztönökkel... A nő, aki tudja mikor, miben, hogyan van helye és ideje a különböző archetipikus mintákban rejlő erők kinyilvánításának és miután megismerte, tud is bánni ezekkel az erőkkel, nem a nőiség nevében neurotikusan szeszélyes csajként rombolja önmagát és a körülötte élőket, aki kiszámíthatatlanságával állandó bizonytalanságban tartja összezavart környezetét, hanem színeit pompázatosan viselni tudó stabil és önmaga erőit használó, bölcs nővé érik, aki mindig kész kisugárzásával és megnyilvánulásaival derűt és örömet fakasztani és elkápráztatni, magával ragadni környezetét, kész megfelelően adni, emelni és támogatni, vagy épp elég erős önmagának teret követelve visszavonulni, kész finom gyengédséggel megnyilvánulni, határokat szabni, vagy épp ereje teljében, a legfélelmetesebb harcosként kiállni és küzdeni ha kell...
© Holdköszöntő