A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Női ritmus

 Sokszor esik szó arról, hogy nekünk nőknek létezik egy természetes ritmusunk, amellyel összhangban való létezésünk testi-lelki egészségünk alapja. Ezt a ritmust ciklusunk folyamata, a hormonok hatása, s a női szervek működése adja, tágabb tekintetben a Hold vagy az évszakok változásai. Ahogy maga az élet, aminek forrása a nő, mi is meghatározott rend szerint működünk, állandó változásban életutunkon. Változékonyságunkban minták állandóságát fedezhetjük fel.

 Mikor kiegyensúlyozottságra, harmóniára törekszünk ennek a rendnek a megismerésére és megélésére, a természetesen megélt életre szánjuk el magunkat. 

ÚJHOLD ideje (tél): A női ciklus a menstruáció első napjával kezdődik. (Annak ellenére, hogy maga a ciklus valójában egy végtelen kör, aminek nincs eleje, sem vége, folyamatosan alakul egyik szakaszból a másikba.) Hajlamosak vagyunk az ismeretek hiányában ledegradáló gondolatokkal viseltetni ezek iránt a napok iránt, pedig a Holdidő valódi áldás a nő számára. Áldás, mivel fontos méregtelenítő, tisztító folyamat. Áldás, mert megújulás, egyfajta vércsere. Áldás, mert alkalom az "én-idő"-re, amikor igazán magunkra figyelhetünk. Áldás, mert a tudatos Holdidőben érkező álmok segítik életünk alakítását. Áldás, mert ez az állapot segíti és támogatja spirituális utunkat. Áldás, mert a menstruáció idején vagyunk leginkább a női hatalom tudatában és birtokában. 

A menstruáció elengedési folyamat. A méh nyálkahártya leválik és kilökődik. Ez nem csak pont egy mondat végén, hanem egy új mondat lehetősége is. Feltétele annak, hogy a következő ciklus során az újonnan épített meleg, puha fészek befogadhasson esetlegesen egy megtermékenyített petesejtet. Fontos, hogy megéld tudatosan, ami történik benned a Holdidőd során. Összegezd, hogy mi történt veled a hónapban. Tudatosan engedd el azokat a tapasztalásokat, amelyeket nem szeretnél tovább vinni a következő ciklusba. Ahogy a terhelmentesül a tested a szükségtelen dolgoktól, úgy tehermentesítsd a lelked is az ártó, gátló tényezőktől. 

Úgy tartják, hogy a nők férfiakénál hosszabb életének egyik oka a menstruáció ismétlődő folyamata, ami lehetőséget enged a női szervezet könnyebbülésének, tisztulásának. De az elengedés nem pusztán fizikai szinten megy végbe... A vér, amit elenged ilyenkor a tested valódi esszencia, ami visszajelzést ad az elmúlt hónap megéléséről. Nincs más dolgod, mint rátekintetni, szembesülni, elfogadni, megérteni. Persze ez nem könnyű. Nem tanítottak meg bennünket menstruálni, csak arra, hogyan rejtsük el, miként álcázzuk, tagadjuk el a világ elől...

Vonulj el, meditálj. Ilyenkor valóban más állapotban van a nő. Vannak, akik úgy tartják érzékelése még finomabbá válik ilyenkor a nőknek és nyitott csatornává válva érkeznek hozzájuk tiszta jelek a láthatatlan világból. Ez az intuíciók és látomások ideje... egy korábbi bejegyzésbe írtam a törzsi kultúrák Vörös Sátor hagyományáról, ahová a menstruáló nők vonultak el, hogy megélhessék a Holdidőt, elhozva álmaik üzenetét a törzs vezetőinek. A keleti tanok beszélnek arról, hogy ebben az időszakban végzett meditációjával a megvilágosodás állapotába érkezhet a nő.

A meditatív befelé fordulást kívánja a hormonális állapot. A nők a menstruáció ideje alatt (és azt megelőző napokban) fokozottan érzékenyebbek. Ennek hormonális okai is vannak. A progeszteron hormon (anyahormon) csökkenése által elkezd lebomlani a méhnyálkahártya. Ennek a folyamatnak lehetnek kellemetlen tünetei, de alapvetően a menstruáció normális esetben fájdalommentes. Amikor a szervezetben ösztrogén (elsődleges női hormon) dominancia kezd kialakulni, akkor jelentkeznek a sokszor szélsőségesen kellemetlen tüneteknek. (PMS - erről itt olvashatsz bővebben). Fájdalmas lehet a menstruáció akkor is, ha a szervezet túlterhelt és méreganyagok által telített. Így a "mérgezett vér" egyfajta gyulladást hoz létre a méhben, s ez okozza az éles fájdalmakat és görcsöket. 

(A menstruációról bővebben még itt olvashatsz: A Hold vörös könnye)

NÖVŐ HOLD (tavasz) - NÖVEKVŐ FÉLHOLD: A petefészek ideje, nem válik el élesen az előző fázistól. A nő biológiai folyamatai, ahogy a női életút szakaszai sem különülnek el élesen egymástól, inkább egymásba alakulnak. Még tart a menstruáció, amikor a petefészekben a tüszők már érésnek indulnak. Valódi újjászületés érzés, amikor a nő alkotókedvvel, energiával teli. Az ész idejének is hívják, hiszen tiszta gondolkodás jellemzi. A petefészek állapota és működése befolyásolja kreatív energiáinkat, ilyenkor jó igazán ötletelni, alkotni, teremtésbe fogni, szabadon engedve zabolátlan fantáziánkat és élvezni a bennünk támadt életerőt.

A menstruáció utáni időszakban a méh újjáépül az ösztrogén hormon támogatásával. Aktivitásunknak, szexuális értelemben is ez a hormon a felelőse. Egész ciklusunkat meghatározza, hogy milyen ételeket fogyasztunk ilyenkor, milyen tápanyagokkal segítjük ezt a folyamatot. Fontos tudatosan megválogatni, hogy mit veszünk magunkhoz ilyenkor. 

TELIHOLD (nyár): Ovuláció, amikor életenergiáink elérik a maximumot. Ennek a termékeny időszaknak a szimbóluma nem véletlenül a Telihold. A Nap fényét visszatükröző Telihold jól mutatja, ahogy a férfi és a nő minőség egymásba olvad és új életet teremt. A nő leginkább aktív ilyenkor. Terveink beérnek, céljaink megvalósulnak. Ezzel a ciklus második szakaszába érkezünk, ami minden esetben 14 nap. Az első szakasz lehet hosszabb, vagy rövidebb, de az ovulációt követő napok száma állandó. Ekkor kezd el termelődni a progeszteron, amely azokért a bizonyos, valódi, női, mélységes érzelmekért felelős, melyek a támogatást, táplálást, megtartást és kiteljesedést segítik. Mondják, hogy ez a szív időszaka. Nyitottabbak és fogékonyabbak vagyunk ilyenkor mások megnyilvánulásai, érzései felé is. Valódi empatikus időszak, melyet a türelem és nyitottság jellemez. 

Aztán, ahogy fogy a Hold (ősz) megérkezünk a Méh idejébe. Ilyenkor vagyuk a legjobbkor a Méhbe Merüléshez, a belső munka fokozatos megkezdéséhez. Lassan visszahúzódóbbá válunk. Ilyenkor érleljük életre a befogadott tartalmakat, amelyeket a ciklus elején magunkhoz vettük, s azokat, amelyeket az ovuláció szakaszában magunkban elültettünk. Érdemes a külvilágban is csendesedni, megfontoltabbá válni. Ez a mágia, az átalakítás ideje. Energiáinkat ilyenkor érdemes arra fordítani, hogy céljaink, terveink, szándékaink minél nagyobb erőt, minél több teret nyerjenek. A petefészek gyors, kreatív energiájának "teremtményei", a méh lassú katlanjában készülődnek a születésre. 

A fogyó Félholdon is túl, a premenstruációs szakaszba lépünk. Szervezetünk, testünk-lelkünk elkezd készülődni az elengedésre. Tovább csendesedünk. Az érzékenység fokozódik, a külvilág ingerei terhessé válnak a legtöbb nő számára ilyenkor. Nem vágyjuk a nyüzsgést, a társasági életet. A méh idejében megkezdődő munka mélyülése zajlik. Aztán Újholddal a kör bezárul.

Bízom benne, hogy ezzel a rövid áttekintéssel hozzájárulhatok ahhoz, jobban megértsd belső folyamataid és megéld mindig azt, amire a ciklus adott szakasza éppen hív. Kívánom, hogy módot találj arra, hogy ebben a rohanó és az otthon ajtaján kívül néha zord világban, ami sokat követel a nőktől is, megtaláld a módját, a ciklusod által diktált tempó megélésének, megteremtve ezzel alapjait női egészségednek. 

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő