A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Teremtő erők

Mostanában sokat gondolkodom azon a tanításon, miszerint a tudat termeti a világot. Hogy minden, ami a világban, vagy az észlelésünkben megnyilvánul az belőlünk fakad. Nincs semmi ami független lenne tőlünk, hiszen minden amit magunk körül látunk és érzékelünk belső folyamatainknak kivetülése.
Azt hiszem ahhoz, hogy ezt a feltevést megfejthessük kicsit el kell gondolkodnunk és néhány megszokott gondolati sémától el kell vonatkoztatnunk. Miért? Legfőképpen azért, mert talán rejt néhány csapdát ez a gondolat.

Először is azt, hogy ennek a gondolatnak a mentén hajlamosak lehetünk arra, hogy egyfajta mindenhatóként aposztrofáljuk magunkat. Ez nem csak amiatt probléma, hogy az “én”, amin keresztül meghatározzuk önmagunkat el kezd túl nagy jelentőséget tulajdonítani magának, hanem amiatt is, mert olyan érzelmek jelenhetnek meg, mint a bűntudat, önvád, lelkiismeret furdalás, kudarc élmények, melyeknek bizonyos történések szempontjából nincs létjogosultságuk, mégis elkezdik megtépázni önbizalmunkat, vagy önértékelésünket. Ezeknek a sérülése pedig helytelen hozzáálláshoz, elhamarkodott, megfontolatlan, vagy nem helyes döntések meghozatalához vezet bennünket. 



Azt gondolom, hogy a világban működnek nálunk sokkal magasabb erők. Ezt valaki az “én”-től független elme erejének, más istennek, megint más angyalok formájában realizálja. Mindenképpen tőlünk, mint személyiségek, független létezőként. 

Mindez persze nem azt jelenti, hogy életünk eseményeinek alakulásától elválaszthatjuk felelőségünket. Sőt. Nagyon is felelősek vagyunk életünkért. Leginkább azért, mert a dolgokhoz való hozzáállásunk nagyban meghatározza azt, hogy milyennek tapasztaljuk a világot.
Minden embernek meg van a szabadsága abban, hogy az élete alakulását, hogyan éli meg. Hogy egy helyzetet kudarcnak, vagy új lehetőségnek fog fel, hogy változtasson, tanuljon, átalakuljon benne.
Kerülhetünk olyan helyzetekbe, amelyek nem kedvezőek számunkra, mégis építő tapasztalatkén élhetjük meg azokat, anélkül, hogy belemerülnénk az önsajnálatba, vagy a negatív gondolatok egyéb elnehezítő hullámaiba.

Úgy gondolom saját teremtő erőnk leginkább ebben nyilvánul meg. Képesek vagyunk e küzdeni, hinni magunkban és belátni az események fényében tévedéseinket, hibáinkat, vagy fel tudjuk e mérni azt, hogy mögöttes erők munkálnak és terelnek új irányba.

Persze, lehet ez akár az elme. Az elme, amelynek nem minden rezdülése felől lehetünk tudatosak. Mélyen a tudattalanban működő folyamatok befolyással lehetnek életünkre és alakíthatják azt. Például előfordulhat, hogy betegség támad meg bennünket. Lehet ezt felfogni úgy is, hogy negatív gondolkodásunk, megoldatlan problémáink következménye, de úgy is, hogy a hőn áhított több szabadidő iránti vágyunkat csak így tudta teljesíteni az elme. Lehetséges, hogy egy negatívnak tűnő eseményt, mint például egy munkahely elvesztését nem is bánjuk annyira, mert igazából sosem szerettük azt a közeget, vagy azt a munkát. Végre itt a lehetőség, hogy más formában folytassuk tovább. Ez az elme ereje, vagy a körülöttünk munkáló erőké, ki tudja. Mindenesetre szabadságunk és teremtő erőnk abban áll, hogy eldönthetjük mit kezdünk a megváltozott helyzettel.

Legelőször is, ha ilyen, vagy ehhez hasonló, az életmódunkat átformáló esemény következik be az életünkbe, nem szerencsés teret adni az “én” félelmeinek. Csendessé kell tenni az elmét és megvizsgálni mi vezetett ide. Megtaláljuk magunkban az okot, vagy kétség kívül a világot mozgató erők tevékenységének érintettjei vagyunk? Lehetséges e az adott eseményben, hogy minden aspektusunkat függetlenítsük tőle?
Elménk hatalmas tárház. Az értelem nem képes befogni minden határát, kiterjedését, megnyilvánulását. Talán ezért is egyszerűbb olykor átadni a teremtés lehetőségét nálunk magasabb szinten ható erőknek. Persze mindez nem jelenti azt, hogy ha képesek lennénk elménk minden lenyomatát, minden bennünk ért hatást számba venni, nem találnánk meg az okot önmagunkban, de nem feltétlen van erre mindig képességünk azonosságunk, az “én” szempontjából.

Bármi jöhet az életben. Hozzáállásunk és gondolkodásunk szerint ugyanazt értelmezhetjük pozitív, vagy negatív eseménynek is. Ezek elme állapotok csupán. még a kegyelem állapota sem más. Pokol, vagy Mennyország?

Mindenesetre az önvád, a félelem, a kudarccal való azonosulás nem lesz segítségünkre abban, hogy belehelyezkedjünk a megváltozott körülményekbe. Amit lehet meg kell tenni az életben. Amiből lehet abból tanulni kell. És vannak események, amelyek megtörténnek velünk, amiket egyszerűen az adott pillanatban el kell viselni és csendben kell maradni, hogy megmutatkozhasson a magasabb szándék, ami része az “isteni tervnek”, az elméből, vagy magasabbról, amit alázattal kell tudnunk fogadni. A lényeg, hogy minden helyzetben tudjuk: minden, ami lehetséges volt, megtettünk. Ekkor megtörténhet az önátadás, s lemondva az “én” érdekeiről és szándékairól, megkezdhetik működésüket a magasabb erők.

Így, számomra igazzá válik a tanítás. Minden az elme. Ebből indul és ide tér vissza minden. S amit magunk körül tapasztalunk és megélünk, csupán tudatunk tükre…

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő