A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Árnyak fényessége

Manapság nagyon sokféle útmutatást követhetnek azok, akik önmegvalósításra, önismeretre, spirituális felemelkedésre törekednek. A magam tapasztalata szerint úgy vélem, hogy akinek van hozzá szeme, mindenben képes meglátni a tanítást, a személyesen neki szánt üzenetet. Bármi inspirálhat, bármi elindíthat bennünk olyan asszociációs folyamatokat, amelyek a külvilágban zajló eseményekben képezik le a lélek hangjait… olykor sikolyát, olykor énekét.

Ebben a poláris világban, amelyben élünk, semmi sem létezhet az ellentétje nélkül. Nem lehet árnyék, világosság nélkül; hideg, meleg nélkül; édes, savanyú nélkül; öröm, bánat nélkül; találkozás, búcsú nélkül; nincs alkotás, hanyatlás nélkül; nem élhetünk a halál árnyéka nélkül. A legtöbb dolog, csak a másik viszonylatában létezik és az egységet alkotó két szélsőség között értelmezhető maga a tapasztalás. És valójában ez az, ami önmagukban értékessé teszi a dolgokat, elválaszthatóságuk és megkülönböztethetőségük ellentétpárjuktól.

Mindennek ellenére azt tapasztalom, hogy vannak olyan tévedések a spirituális úton, amelyek abból állnak, hogy az ember egyszer csak elkezd mindent negatív megnyilvánulást a világban, vagy önmagában tagadni. Mintha megszűnne létezni a bánat, a harag, a düh, az indulat. Mintha nem lennének kétségek, mintha nem kellene valamiféle perifériára szorulni ahhoz, hogy az ember irányt váltson. Persze a pozitív pszichológiának számos erénye van, de legalább ennyi csapdát is rejt. Attól ugyanis, hogy a világban és magamban elkezdem tagadni a negatív dolgokat, azok még nem szűnnek meg létezni. Ha a pozitív pszichológia elvei nem egyfajta felülemelkedés által valósulnak meg, úgy értem, nem szívből éljük, hanem intellektusból törekszünk rá, akkor súlyos elfojtások alakulnak ki, amelyek pszichés-, vagy fizikai problémák gyökerei lesznek.


Ennek ellenére találkozni olyan tanításokkal, amelyek arra sarkallnak, hogy ne vegyük észre azt, ami nem tetsző számunkra, ne végezzünk olyan dolgokat, amelyeket nem szeretünk végezni és abban mérik a sikert, hogy ezt valaki milyen mértékben képes megvalósítani. Az ilyen fajta filozófia nagyon kedvező azok számára, akik hajlamosak a menekülésre a szembenézés helyett, a kényelemre az erőfeszítés helyett, vagy szívesebben választják a kegyes hazugságokat az igazság helyett. Azonosulást vállalni ezekkel a gondolatokkal azt jelenti, hogy minden kedvezőtlen dolgot a psziché árnyék világába száműzünk. Ettől azonban nem szűnnek meg létezni, csak épp észrevétlenül gyűjtenek erőt a következő találkozásig, amely elkerülhetetlen.

Tagadásra akkor vagyunk leginkább hajlamosak, ha félelem van bennünk valamivel szemben. Mikor ezt tapasztaljuk, az a legbölcsebb, ha következetesen elkezdjük megvizsgálni mi is az pontosan, ami egy adott tapasztalattal, helyzettel, élménnyel, érzelemmel kapcsolatban félelmet kelt bennünk és miért? Ilyen önvizsgálat nélkül aligha léphetnénk egyet is előre önismereti utunkon.
Fel fogjuk fedezni, hogy az árnyékban lapuló dolgok általában egészen mások, mint aminek látni véljük azokat. A számunkra legfájdalmasabb, legnehezebb megélések hozzák a legnagyobb tanításokat. Ebbe beletartoznak hibáink belátása és elfogadásuk. Ez szükséges ahhoz, hogy önmagunkkal békésen együtt tudjunk élni.

Ha össze akarnám gyűjteni, hogy mik azok az árnyak, amelyek nagy fényt tudnak végül hozni számunkra gyakorlatilag bármit írhatnék.

…de a lényeg nem az, hogy ezeket a tulajdonságokat erőszakkal, vagy elnyomással felszámoljuk, hanem az, hogy elfogadjuk ezeket, mint emberi természetünk arcait. Akár tetszik, akár nem ezek az érzelmek hozzánk tartoznak és bármilyen külső körülmény hatására megjelenhetnek bennünk. Természetellenes lenne, ha nem így lenne. Tagadásukkal felesleges belső feszültséget termetünk, amely komoly gátló frusztrációk provokátora lehet. A kérdés, hogy azonosulunk e velük, vagy elfojtjuk őket? Eluralkodnak rajtunk, vagy felhasználjuk őket? Milyen hozzáállást, milyen felhasználást választunk? A döntés a miénk.
Bár erényes dolog önmagunk tökéletesítésére törekedni, az embernek az abszolút tökéletesség csupán délibáb. Hiszem, hogy emberi tapasztalásunk lényege nem az, hogy istenekké váljunk, hanem hogy eszközeivel és lehetőségeivel megfelelően élni tudó emberré.

Ami az előbbi dilemmát végül eldönti majd, az belső erőnk. Az a belső erő, amelyre a különböző megpróbáltatások kiállása által teszünk szert. Tagadni, nem szembenézni, nem szembesülni gyengeség. Az életben mindig fogunk kihívásokkal, vagy nehézségekkel találkozni. El kell dönteni, hogy úgy állok hozzá, hogy azok végül táplálni kezdjék belső erőmet, vagy pedig úgy, hogy hagyom magam összezúzni általuk.
Ha van bennünk kellő belső erő, és meg merjük engedni magunknak, hogy meglássuk gyengeségeinket, hibáinkat, tévedéseinket, kudarcainkat és mindezzel megteremtjük magunknak hozzáállásunk megválaszthatóságának lehetőségét és tudatossá válva ezzel a lehetőséggel élni is tudunk, tökéletlenségünk és hibáink ellenére is szabaddá válunk. És ez a szabadság még árnyainkkal együtt is képes nemessé tenni minket.

Szóval a kérdés nem biztos, hogy az hogy milyenné kéne válni, hanem az, hogy milyenné válhatok a saját történetemmel, személyiségemmel, lehetőségeimmel. Ha elengedjük a tökéletes ember, jóga gyakorló, tanító, vagy tanítvány szerepét, vagy bármilyen szerepnek, amivel életünkben találkozhatunk a prototípusát, idealizált definícióját, képesek leszünk megvalósítani azt a csodát, ami csak általunk, csak bennünk jöhet létre, és amit csak mi vagyunk képesek adni a világnak.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő