A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Szeresd magad!

Önmagunk szeretetét sokan önzésnek titulálják, pedig a boldogság, a magabiztosság, a siker, a másokhoz való odafordulás képessége, itt kezdődik. A megelégedettség, amelyet képesek vagyunk önmagunk felé gyakorolni megnyit bennünket más emberek felé. Ebben a nyitottságban nincs irigység, féltékenység, kritika mások felé, mert ha elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, nem, vagy nem olyan minőségben projektálunk a környezetünkre, hogy az negatív irányba mozdítsa másokhoz való viszonyulásunkat. A magunkhoz való viszonyulás meghatározza emberi kapcsolatainkat is. Hogy is lehetne bármit másokkal szemben gyakorolni, amit önmagunk irányába még nem valósítottunk meg? 

Te szereted magad? Miben fejeződik ez ki? Vannak dolgok, amiket pusztán azért teszel, hogy saját magadnak örömet okozz? Meg tudod ajándékozni magad? Szánsz időt arra, hogy kényeztesd magad? Képes vagy megengedni magadnak a hibákat? El tudod fogadni magad úgy, ahogy vagy? 

Azt tapasztalom a másokkal való beszélgetések alapján, hogy nagyon sokan el sem gondolkodtak még ezen a kérdésen. Vagy, ha azt is mondják, hogy "igen, szeretem magam" nem tudják elmondani miben is nyilvánul ez meg. A legnagyobb félreértés mindig az, hogy az önmagunk szeretetét sokan önzésnek, narcizmusnak értelmezik. Biztos, hogy így van? 

Mit jelent az önzés? 

Az önzést én úgy definiáltam magamnak, hogy az az ember, aki mindigminden körülmények között önmagát tartja előtérben, mindent, magának akar, mások érdekeinek és kívánságainak figyelembevétele nélkül dönt, cselekszik, és mindent a maga számára legkedvezőbb módon tesz. Csak akkor partner mások számára, ha a saját érdekei azt kívánják és ebben nem képes kompromisszumra. Az önző emberek gyakran akaratosak és ráerőltetik elképzeléseiket a környezetükre. És nem adnak. 

Mi jelent a szeretet? 

Elfogadást, megengedést, törődést, hűséget, odafordulást, megértést.  Gyakorlod ezeket magaddal szemben? Jelent persze, kompromisszum készséget, lemondást és szolgálatot is, de nem mindegy milyen mértékben, milyen minőségben tesszük ezeket. 

Biztos vagy abban, hogy a mások iránt érzett szeretet, abban nyilvánul meg, hogy mindig a háttérbe vonulsz? Biztos az a szeretet, ha folyton csak mások akaratának rendeled alá magad, vagy ha mindig lemondasz arról, ami számodra a legjobb adott helyzetben? 




A szeretet megnyilvánulásait önmagunk felé is gyakorolni kell. De akkor mit is jelent önmaguk szeretete? 

Elsősorban azt, hogy figyelembe veszed a határaidat, tiszteletben tartod ezeket és tudatod őket a környezeteddel is. Tisztában vagy az értékeiddel és megbecsülöd magad. Kiállsz magadért és nem engedsz mindig mások nyomásának, akaratának. Megtartod a magadnak tett ígéreteket, amelyeket azért tettél, mert a lelked jelezte, hogy szükséged van rá. Szakítasz időt, amit magaddal töltesz, olyan tevékenységek végzésével, amelyek örömet okoznak számodra. Megajándékozod magad alkalmakkor, csak mert jó érzés, hogy nem minidig a szükségesre szorítkozol. Szentelsz időt olyan dolgoknak, amelyek kívülről értelmetlennek tűnhetnek, te mégis jobban érzed magad tőlük. És néha kivonulsz az életedből, hogy visszanézhessél rá, hogy megláthasd, benne vagy e igazán. 

Mi haszna mindennek? 

Nem önzés az, ha a saját életed főszereplőjévé válsz és az nem csak arról szól, hogy szolgálod  a családod, vagy munkahelyed igényeit, kívánságait, akaratát, érdekeit. Ha állandóan csak ez van jelen, megfakulsz benne. Egy idő után türelmetlenné, ingerlékennyé, kedvtelenné, mosolytalanná válhatsz. Elveszítheted a kreativitásod, vagy lelkesedésed a munkában. Nem lesz benne a szíved a tevékenységekben. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereted a családodat, munkádat vagy a mindennapjaidat. Pusztán azt jelzi, hiány van benned, kimerültél. Szeresd magad annyira, hogy figyelembe veszed a szükségleteid.

A másik vonatkozás az, hogy ha magad felé képes vagy gyakorolni a leírt tulajdonságokat, akkor azok mások felé is elkezdenek sugárzódni belőled. Mások elkezdenek úgy bánni veled önkéntelenül is, ahogy te magaddal bánsz. Ha tiszteled, szereted magad és ezt gyakorlod is magad felé, egészséges módon, akkor megváltozik a kiállásod, más benyomást teszel azokra, akikkel kapcsolatba kerülsz, mert érezni fogják rajtad, hiszen elégedettebb, készségesebb leszel, nyitottabb, megértőbb és toleránsabb másokkal szemben is és tisztelni fogod a többi embert, úgy, ahogy önmagad. Talán még a párkapcsolatodban is megértőbbé és megengedőbbé válsz, hiszen ismerve saját igényeidet, tudni fogod a másiknak miért van szüksége rá. Ha örömet tudtok külön-külön is okozni magatoknak, nagyobb lesz az örömötök együtt. 

Aki szereti önmagát és elégedett magával az ragyog, mosolyog és másoknak is kellemesebb a környezetében lenni, vonzóvá válik. 

És, ha nem megy? 

Ha nem tudod szeretni magad, vagy ellenérzésed van ezzel a gondolattal, akkor annak elkerülhetetlenül a mélyére kell ásni. Azt jelzi valamit nem fogadsz el magadban, valamiben talán csalódást okoztál magadnak, valami miatt neheztelsz magadra... sok tényező lehet. Ha állandóan mások érdekeit helyezzük a magunké elé, jelezheti azt, hogy menekülünk magunk elől. Nem akarunk egyedül maradni a gondolatainkkal, nem élvezzük önmagunk társaságát. 
Ezen csak akkor változtathatunk, ha megtaláljuk ezeket a dolgokat és átalakítjuk őket. Megváltozunk és magunk számára jó baráttá és kellemes társsá válunk. 

Mit gondolsz, lehetséges ez? 


Szuper Hold és női misztériumok


A Telihold a kiteljesedett nőiség és az Istennő szimbóluma. A ma éjjel ránk ragyogó Telihold alkalmat ad arra, hogy megerősítsük a kapcsolatunkat női minőségünkkel és ébresszük erősítsük magunkban energiáit, hiszen ezekben a napokban a női aspektust képviselő égitest által szimbolizált erő megnövekszik. Használd ki az alkalmat.  A következő esték kedveznek a mágikus szertartások végzésének. A rituálék visszavezetnek belső, kreatív, teremtő erőinkhez. Akár komolyan vesszük ezeket, akár játéknak tekintjük őket, mindenképpen lélekemelő egy estét legalább nőiségünknek szentelni, ébreszteni, hívni, életre kelteni önmagunkban a női misztériumot, mely korokon, generációkon át köt össze bennünket nőket elválaszthatatlanul egymással, s a HOLDDAL.

Ha eddig nem próbáltad, nem kerested ezeket a megéléseket, most jó lehetőség adódik, hogy tapasztalatot szerezz felőlük, saját megéléseden keresztül. Lépj a nőiség ezüstös útjára, vedd fel a kapcsolatot a Holddal, fogadd legjobb barátként, segítőként, vezetőként, aki a természetes nőiség felé vezető utat mutatja. Együtt haladva a Holdfázisokkal nagyszerű élményekben lehet részed. Változó arcának tükrében felismerheted saját életed mozgató erőit, törvényeit, s ehhez nem kell mást tenned, csak figyelned és engedned, miként áramlik és változik a Hold hónap során. Engedd el az ellenállást, legfinomabb érzékeléseddel hangolódj rá és kövesd az útját.

A bennünk is jelen lévő Holdciklus megfigyelésével olyan információkra tehetünk szert, melyeket nem csak lelki életünkben, de párkapcsolatunkban, munkánkban, kezdeményezéseinkben, vállalkozásainkban, döntéseinkben is kamatoztathatunk. 

Figyeld meg, hogy a Hold különböző fázisai hogyan hatnak rád. Milyen tulajdonságokat és minőségeket erősítenek fel benned? Mikor van kevesebb, vagy több energiád. Mikor vagy kreativitásod csúcsán és mikor van a tervek "vajúdásának ideje", s mikor az elengedésé, vagy megvalósításé. Figyeld meg mikor vagy kifelé forduló, aktív, közösségi hangulatban és mikor van a visszahúzódás, befelé fordulás és belső munka ideje. Mikor érzel kedvező energiát az alkotásra, mikor vágysz magányra, vagy békére inkább? 



A következő sorokban néhány Teliholdas "varázslatról" olvashatsz, melyeket azért gyűjtöttem itt össze, hogy segítsenek elindulni az úton, a benned élő női erő és Istennő felé.

Gyakorolhatod ezeket a tevékenységeket, módszereket egyedül, vagy barátnő(i)ddel, női hozzátartozóiddal együtt, így megerősíthetitek az egymáshoz fűződő bizalmas kötődéseket. 

A Hold lehívása: 

Ebben a tevékenységben a Hold tükörképe lesz a meditációnk tárgya. A lehívott kép puszta látványa is segít abban, hogy összekapcsolódjunk a női aspektusokkal és minőségekkel. 
Lazíts, engedd szabadon a hozzájuk kapcsolódó érzéseid és engedd, hogy az élmény felerősítse benned őket. Éld át lelked legmélyén mindazokat az érzéseket, amelyek a nőiséget jelentik számodra. Miután meditáltál ezeken dörzsöld be arcod, mosd meg kezeid, majd lábad abban a vízben, melyben a Hold is megfürdőzött. A Hold ragyogásában merített víznek hajdanán varázserőt tulajdonítottak. 

Holdvíz:

A Telihold estéi a Holdvíz készítésének ideje. Nem kell semmit tenned, csak tegyél ki egy tálban vizet úgy, hogy egész nap érje a Telihold fénye. A víz a nőiség eleme. Egyesítve a Hold erejével igazi "Hold esszenciára" tehetsz szert. Tovább erősítheted azzal, ha Holdkövet helyezel bele a tálba. Ezt a folyamatot a matriarchális társadalmak ideje óta gyakorolják a spirituális tapasztalásokra nyitott, a női misztériumot kereső és élő nők világszerte. Elkészített Holdvized mennyisége biztosítson a következő Teliholdig minden napra egy kortyot a Holderőből, amit újra és újra tudatosítasz magadban, mikor belőle iszol.

Hold tea: 

Teliholdkor és Újholdkor is jótékony hatású teakeverék, mely támogatja a Hold befolyását. Segíti a ráhangolódást Teliholdra, így akár a szokásos Telihold Meditációnk előtt is elkortyolgathatunk belőle egy csészével. 

10-10 g kenderpakóca, mezei katáng, nehézszagú ruta, 5-5 g aranycitromfű, köröm-, és búzavirág. Keverékükből 1 evőkanállal tegyünk 1 liter forrásban lévő vízhez, majd hagyjuk állni 10 percet. 

És hogy mire alkalmas még a Telihold ideje? 

  • párkapcsolati kérdésekben való döntésekre
  • hited megerősítésére
  • a termékenységgel kapcsolatos belső munkák gyakorlásához
  • a Holdfázishoz kapcsolódó kérdéseiden való meditációhoz

Kellemes időtöltést és eredményes töltekezést kívánok a Nőiség ősi erejéből.

Sose bánd!

A múlt életünk története. Élményeink, tapasztalataink tárháza. Az út, amely a jelenben létező önmagunkhoz vezet. Ha úgy érzed valamit megbántál az életedben az azt jelenti, hogy nem tanultál belőle és nem nyert értelmet az esemény, döntés, cselekedet, találkozás, vagy búcsúzás. 

Mindannyian legfőképpen magának az Életnek vagyunk a tanítványai. És, mint tanítványok nem feltétlenül döntünk, vagy cselekszünk helyesen. Ez nem lehetséges. Döntéseinket nagyon sok minden meghatározza és csak az idő viszonylatában vagyunk képesek meglátni, hogy ami velünk történt, vagy amit tettünk annak volt e létjogosultsága. Ezért is teljesen természetes, ha olykor tévedésink látszódnak bizonyítást nyerni. Mindez azonban még nem ad okot a megbánásra. 

Nincs olyan helyzet, szituáció, életesemény vagy tapasztalat, amely ne hordozna magában valamiféle tanítást és iránymutatást a jövőre nézve. Egyik döntésünk felkészít egy következőre, és egy-egy tapasztalat a záloga annak lehetőségének, hogy legközelebb időben felismerjük és elkerüljük a számunkra nem kívánatos, nem építő, nem örömteli dolgokat. 

Ha azt mondod megbántad ami volt, azzal rombolsz és elvesztegetsz. Kétségbe vonod, hogy ott és akkor a tőled telhető legjobban cselekedtél, és az akkori élethelyzetedhez mért legjobb döntést hoztad. Megbánásaid elkezdik pusztítani önértékelésed, önbizalmad és félelmet teremt benned. Ez a félelem majd elveszi az életbátorságod, mert adott helyzetben nem mersz majd dönteni, vagy nem mered megélni, átadni magad az adott eseménynek, mert az újabb megbánástól félsz. Védekezni kezdesz. 

Ne tedd ezt magaddal. Semmi sem volt hiába. Ha valamit megbántál rosszul érzed magad miatta és távol kerülsz az örömtől. Kudarc, csalódás kerül a helyére. De lehetőséged van arra, hogy másképp dönts. Nézz szembe az árnyékkal, világítsd meg értelmeddel és találd meg benne azt, ami épít. Tudatosítsd mi a megbánt tapasztalatban az, amit nem szeretnél újra átélni. Tudatosítsd, hogyan kerülheted el. 

A megbánás megmutatja, hogy mi az amire figyelned kell, min kell változtatni. Megmutatja milyen helyzetbe nem szeretnél még egyszer kerülni, mire kell önmagadban és másokban jobban odafigyelned, ha az élet megint próbára tesz. De ne dédelgesd megbánásod. Ne kezdj önostorozásba. Azért vagy itt, hogy tanulj, hogy ne kelljen megbánnod semmit, hanem minden benyomás egyre örömtelibb eseményekhez, cselekedetekhez, kapcsolatokhoz vezessen. 

A megbánás azt jelenti még benne vagy abban az adott helyzetben. Még nem dolgoztad fel, nem vontad le a következtetéseket, Tedd meg, most. Mert, ha a megbánás rabja maradsz elfecsérled az életed, és ha igaz, hogy egyszer mindannyiunk előtt lepereg az élet filmje, ne azt kelljen nézned, hogy felesleges és elvesztegetett életet éltél, hanem hogy az idő múlásával minden a helyére került és értelmet nyert, mert tapasztalataid szerint folyamatosan fejlődtél és éltél a felkínált lehetőségekkel...



Minden jó valamire. A megbánás tagadás és a szembesülés elkerülése. Vállald a felelősséget, mert minden döntésed és tetted életed része. A megbánás megrekedés egy helyzetben. Tanulj az esetleg hibákból, tévedésekből, hosszú távon nem kedvező döntéseidből. Találd meg mire volt jó és adj értelmet a tévedéseknek és tudd, hogy még a hibás döntések is kellettek ahhoz, hogy az legyél, aki éppen most, ebben a pillanatban vagy. Így elengedheted a benned maradt rossz érzéseket. 

A megelégedettség pillanatai

Jelen vagyok. Itt és most létezem. Nem kívánom a következő pillanatot, csak hagyom, hogy megtörténjen. Nem vágyom álmaim beteljesülését, örömöm lelem abban, hogy álmodhatok. Nem kell több, nem kell jobb... csak megélem a hála érzését azért, ami éppen most van, történik bennem és körülöttem... Megelégedettséggel tekintek mindarra, ami a jelenben rendelkezésemre áll. Nem gyötörnek vágyak, késztetések... örömöm lelem az életemben és abban, aki most vagyok...

Könnyűség. Azt hiszem leginkább ez az, amit érzek. Friss, zamatos Csend. Lelki menthol... 

Miközben hajszoljuk elemi vágyunkat a boldogság után, hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy boldogok vagyunk. Kevesebbel is boldogok vagyunk, mint amit felhalmozunk és magunk köré gyűjtünk. Az egyedüli, ami elfedi előlünk a boldogságot, csupán túlbonyolított életünk. Belevonódunk az egzisztenciális játszmákba, elhisszük, hogy a számokban, a statisztikákban, a még többen rejlik a boldogság, de az ebben való megelégedettség az értelem és az ego tényeiben újra és újra szertefoszlik és tovább űz minket. 

Ha az érzéseimet egy vászonra kellene festeni, egy rózsabokrot festenék. Egy olyat, aminek hajtásai csak nőnek és nőnek a térben, s közben maga a bokor elvesztené formáját. Erőtlenné és fakóvá válna, mert a gyökerei nem képesek táplálni az önmagán túlnövő növényt. De lenne a képen egy kertész. Nagy szalmakalappal a fején, egy metszőollóval a kezében és éppen metszené a rózsabokrot. Minden indát, amire nincs szükség, ami csak elvonja az életerőt és energiát, egy mozdulattal csippent le a bokorról. Úgy látod kisebb lesz a bokor? Én úgy látom, lélegezni kezd. A szétszóródó energia újra esszenciába sűrűsödik, s a rózsabokor illatozni kezd, s hirtelen újra virágba borul... 

Gyerekkoromban az egyik kedvenc filmem a "Fantasztikus Labirintus" volt. Volt benne egy gondolat, amit akkor nem értettem: "néha ahhoz, hogy előrejussunk, visszafelé kell elindulni."
Most már értem... és végtelenül egyszerűvé vált minden ragaszkodás nélkül elengedni egy jelenlegit, és örömmel fogadni a változást.  És, ahogy megszűnt az aggódás és az ellenállás, minden kerek lett és a helyére került. Öröm tölti ki a perceket.



Egyszerű életre vágyom. Nem egzisztenciális eredményekkel, vagy produktumokkal telire, hanem olyan életre, amely színes és ízes az élményektől. Milyen sok időt tud elvesztegetni az ember, amikor túlzottan belevonódik a világba. Pedig az egyszerűségben rejlik a boldogság. Mondhatnám úgy is, hogy boldognak lenni valójában pofon egyszerű. Persze kell hozzá némi alázat is...

Néha szánj időt arra, hogy végig gondolod az életed. Tudatosítsd a jelenlegi helyzeted. Vedd végig mi az, amire valóban szükséged van, mi az amit valóban szeretnél. És nézd meg, mennyire van összhangban az életeddel. Merd elengedni a racionális gondolkodást és a háttérben neszező ego visszhangjait. Az élethez nem kell sok. A legtöbb dolog, amihez ragaszkodunk valójában elengedhető. Ha ezt felismered meglátod, mennyi minden szükségtelenné válik. Nevetni fogsz! 

Minden amit elengedsz teret hagy maga után. Lélegző, kiterjedő teret, könnyűséget. Merd újra megfogalmazni magad és lásd meg, hogy önmeghatározásodhoz mennyi minden nem tartozik hozzá, aminek most még jelentőséget tulajdonítasz. Bármikor megteheted, hogy kivonod magad a szerepekből, a külvilág által sugalmazott illúziókból. Vedd észre, hogy azok a dolgok, amelyektől szabadságodat várod, amelyektől boldogságodat reméled, valójában megkötnek és a saját életed rabszolgájává tesznek. 

De nem ezért vagy itt most. Nem társadalmi rangot, anyagi sikert, pozíciót, hatalmat építeni, nem vagyont, elismerést, javakat halmozni. Ezekre csupán az egonak van szüksége. Te másért jöttél... tapasztalni, látni, érezni, szeretni, nevetni, adni és mindezt élvezni... élni. Szóval, lomtalanítsd az életed. Merj kilépni a racionális érvek és gondolkodás fogságából és engedd, hogy áramolni kezdjen körülötted az élet... és élvezd, ahogy szárnyukra vesznek a mindenség ölelő karjai. 

Teremtő erők

Mostanában sokat gondolkodom azon a tanításon, miszerint a tudat termeti a világot. Hogy minden, ami a világban, vagy az észlelésünkben megnyilvánul az belőlünk fakad. Nincs semmi ami független lenne tőlünk, hiszen minden amit magunk körül látunk és érzékelünk belső folyamatainknak kivetülése.
Azt hiszem ahhoz, hogy ezt a feltevést megfejthessük kicsit el kell gondolkodnunk és néhány megszokott gondolati sémától el kell vonatkoztatnunk. Miért? Legfőképpen azért, mert talán rejt néhány csapdát ez a gondolat.

Először is azt, hogy ennek a gondolatnak a mentén hajlamosak lehetünk arra, hogy egyfajta mindenhatóként aposztrofáljuk magunkat. Ez nem csak amiatt probléma, hogy az “én”, amin keresztül meghatározzuk önmagunkat el kezd túl nagy jelentőséget tulajdonítani magának, hanem amiatt is, mert olyan érzelmek jelenhetnek meg, mint a bűntudat, önvád, lelkiismeret furdalás, kudarc élmények, melyeknek bizonyos történések szempontjából nincs létjogosultságuk, mégis elkezdik megtépázni önbizalmunkat, vagy önértékelésünket. Ezeknek a sérülése pedig helytelen hozzáálláshoz, elhamarkodott, megfontolatlan, vagy nem helyes döntések meghozatalához vezet bennünket. 



Azt gondolom, hogy a világban működnek nálunk sokkal magasabb erők. Ezt valaki az “én”-től független elme erejének, más istennek, megint más angyalok formájában realizálja. Mindenképpen tőlünk, mint személyiségek, független létezőként. 

Mindez persze nem azt jelenti, hogy életünk eseményeinek alakulásától elválaszthatjuk felelőségünket. Sőt. Nagyon is felelősek vagyunk életünkért. Leginkább azért, mert a dolgokhoz való hozzáállásunk nagyban meghatározza azt, hogy milyennek tapasztaljuk a világot.
Minden embernek meg van a szabadsága abban, hogy az élete alakulását, hogyan éli meg. Hogy egy helyzetet kudarcnak, vagy új lehetőségnek fog fel, hogy változtasson, tanuljon, átalakuljon benne.
Kerülhetünk olyan helyzetekbe, amelyek nem kedvezőek számunkra, mégis építő tapasztalatkén élhetjük meg azokat, anélkül, hogy belemerülnénk az önsajnálatba, vagy a negatív gondolatok egyéb elnehezítő hullámaiba.

Úgy gondolom saját teremtő erőnk leginkább ebben nyilvánul meg. Képesek vagyunk e küzdeni, hinni magunkban és belátni az események fényében tévedéseinket, hibáinkat, vagy fel tudjuk e mérni azt, hogy mögöttes erők munkálnak és terelnek új irányba.

Persze, lehet ez akár az elme. Az elme, amelynek nem minden rezdülése felől lehetünk tudatosak. Mélyen a tudattalanban működő folyamatok befolyással lehetnek életünkre és alakíthatják azt. Például előfordulhat, hogy betegség támad meg bennünket. Lehet ezt felfogni úgy is, hogy negatív gondolkodásunk, megoldatlan problémáink következménye, de úgy is, hogy a hőn áhított több szabadidő iránti vágyunkat csak így tudta teljesíteni az elme. Lehetséges, hogy egy negatívnak tűnő eseményt, mint például egy munkahely elvesztését nem is bánjuk annyira, mert igazából sosem szerettük azt a közeget, vagy azt a munkát. Végre itt a lehetőség, hogy más formában folytassuk tovább. Ez az elme ereje, vagy a körülöttünk munkáló erőké, ki tudja. Mindenesetre szabadságunk és teremtő erőnk abban áll, hogy eldönthetjük mit kezdünk a megváltozott helyzettel.

Legelőször is, ha ilyen, vagy ehhez hasonló, az életmódunkat átformáló esemény következik be az életünkbe, nem szerencsés teret adni az “én” félelmeinek. Csendessé kell tenni az elmét és megvizsgálni mi vezetett ide. Megtaláljuk magunkban az okot, vagy kétség kívül a világot mozgató erők tevékenységének érintettjei vagyunk? Lehetséges e az adott eseményben, hogy minden aspektusunkat függetlenítsük tőle?
Elménk hatalmas tárház. Az értelem nem képes befogni minden határát, kiterjedését, megnyilvánulását. Talán ezért is egyszerűbb olykor átadni a teremtés lehetőségét nálunk magasabb szinten ható erőknek. Persze mindez nem jelenti azt, hogy ha képesek lennénk elménk minden lenyomatát, minden bennünk ért hatást számba venni, nem találnánk meg az okot önmagunkban, de nem feltétlen van erre mindig képességünk azonosságunk, az “én” szempontjából.

Bármi jöhet az életben. Hozzáállásunk és gondolkodásunk szerint ugyanazt értelmezhetjük pozitív, vagy negatív eseménynek is. Ezek elme állapotok csupán. még a kegyelem állapota sem más. Pokol, vagy Mennyország?

Mindenesetre az önvád, a félelem, a kudarccal való azonosulás nem lesz segítségünkre abban, hogy belehelyezkedjünk a megváltozott körülményekbe. Amit lehet meg kell tenni az életben. Amiből lehet abból tanulni kell. És vannak események, amelyek megtörténnek velünk, amiket egyszerűen az adott pillanatban el kell viselni és csendben kell maradni, hogy megmutatkozhasson a magasabb szándék, ami része az “isteni tervnek”, az elméből, vagy magasabbról, amit alázattal kell tudnunk fogadni. A lényeg, hogy minden helyzetben tudjuk: minden, ami lehetséges volt, megtettünk. Ekkor megtörténhet az önátadás, s lemondva az “én” érdekeiről és szándékairól, megkezdhetik működésüket a magasabb erők.

Így, számomra igazzá válik a tanítás. Minden az elme. Ebből indul és ide tér vissza minden. S amit magunk körül tapasztalunk és megélünk, csupán tudatunk tükre…

A testem a váram…

A fizikai, vagy anyagi természetű világba való belépés egy testen át, egy test felöltésével kezdődik. Ez a test egy olyan jármű, amivel lehetőségünk van megtapasztalni a létezés különböző aspektusait, s amely alkalmassá tesz bennünket ebben a tapasztalati világban való cselekvésre.

Testünk manapság bizonyos szempontból túl nagy-, más szempontból túl kevés jelentőséget kap. El vagyunk foglalva külső megjelenésünkkel, mindenféle testszépítő, fiatalító beavatkozásoknak vetjük alá magunkat. Ezzel egy időben pedig megfeledkezünk a test valódi szerepéről és vakká válunk változásainak szépségeire.
A test energia, mely anyaggá sűrűsödött. Tömör rezgések halmaza, mely a lélek otthona. A jóga világában és a keleti szemléletű, holisztikus gyógyításban e kettőt nem választják el egymástól. Úgy tekintenek a testre, mint a benne lakozó tudatosság, vagy ha tetszik lélek manifesztációjára.

Az egész test benne van az elmében, s az elme áthatja a testet. Minden belső folyamatunk leképeződik benne. Feszültségeink, vagy a különböző stressz hatások épp úgy megnyilvánulnak izmainkban, ízületeinkben, mint ahogy egy-egy személyiségvonásunk szervünk működésére, egészségességére is hatással lehet. Testtartásunkban leképeződik pillanatnyi lelki állapotunk, mentális hozzáállásunk, nyitottságunk, zártságunk. Ezeket az információkat kellő tudatossággal megfelelően tudjuk használni, s velük fejlődésünk szolgálatába tudjuk állítani testünket, aki legbölcsebb tanítónkká válhat. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy visszaállítsunk testi-lelki egységünket, visszataláljunk önmagunkhoz és elkezdjük megtanulni újra testünk nyelvét.

Nagyon sok olyan emberrel, főként nővel találkozni mostanában, aki nem képes elfogadni, viselni és jól megélni a testét, s még több olyan van, aki képtelen arra, hogy élvezze a saját testét úgy, ahogy az  a maga természetességében megadatott. Jobb lenne, ha itt kevesebb lenne, és itt több lenne, ha ez kicsit egyenesebb, vagy szimmetrikusabb lenne, más forma kéne, más szín, más méret… kevesek fogadják el magukat és mondják ki, hogy: “jól érzem magam a bőrömben és szeretem a testem úgy, ahogy van.”

Ebben a korban a média nagyon meghatározó szerepet játszik a többség életében. Az általa diktált trendek viszont egyre távolabb és távolabb kerülnek a hétköznapi nők és férfiak valóságától. A vetített ideálok mind elégedetlenebbé tesznek és egyre több ellenállás, tagadás és elégedetlenség jelenik meg bennünk önmagunk elfogadásával szemben. Sokszor nem reális elvárásokat állítunk magunk elé. Észre kell venni, hogy ez a tévedés mennyire boldogtalanná tesz és a valódi tartalmaktól és az életben fellelhető valódi  értékektől vonja el a figyelmet. Elvesztegetett az az idő, amely a test külsőségeinek túlzásba vitt jelentőségéről szól.

526818_10151531845682702_1202462961_nManapság közhely, mégis kevés emberben látom megvalósulni, hogy a “szépség belülről jön”. Teljesen mindegy, hogy milyen a test, ha békében vagyok önmagammal, ha képessé válok elfogadni magam az éppen pillanatnyi állapotommal együtt és meg tudom engedni magamnak azt, hogy ne legyek tökéletes, de tudom, hogy képes vagyok erőfeszítést tenni azért, hogy elsősorban önmagam számára tökéletesebbé tegyem a testem, ha szükségét érzem… és meg is teszem adott esetben… az nagyon felszabadító érzés és az ember ragyogni kezd.

Ki ne látott volna olyan nőt, aki ha jobban szemügyre vesszük, nem valami szép, lehet, hogy túlsúlyos, lehet, hogy túl alacsony, vagy túl magas, nem rendelkezik kellemes vonásokkal, mégis ha belép egy helyre minden tekintet rászegeződik. Egyszerűen csak azért, mert belső harmóniája olyan kisugárzással ajándékozza meg, amely beragyogja a környezetét. Megtelik kellemmel és bájjal. Ugyanígy vannak olyan nők, akik szépek, látszólag tökéletesek, valahogy mégsem vonzóak, mert ürességet, élettelenséget sugároznak felénk. A szépség szubjektív. Nem hinném, hogy a test elsődleges szerepe külsőségekben határozható meg, de kétségkívül az esztétika mindannyiunkat gyönyörködtet.
Hogyan lehetünk boldogok a testünkben?

Old woman from Dayak Kenyah tribeLeginkább úgy, hogy elkezdjük a testünket tisztelni, önmagunkat pedig szeretni. Úgy, ahogy éppen abban a pillanatban vagyunk. Testünk rengeteg tapasztalatot közvetít felénk. A látás, hallás, tapintás, minden érzékelés a test által válik lehetségessé. Testünk gyönyörök forrása. A mostani testünk a múltunk története. Emlékezés. Mesél életmódunkról, traumáinkról, gyermekeinkről, sérülésekről. Elmondja és megmutatja mi van velünk éppen ebben a pillanatban, itt és most. Nem titkolja el azt sem, mi felé tartunk ha nem változtatunk. Hordoz bennünket egy életen át. Igazán megérdemli a szeretet és a tiszteletet.

Önmagunk elfogadásához leginkább arra van szükség, hogy elengedjük az ellenállást, elengedjük a tagadást. Tegyünk meg mindent azért, hogy adottságaink szerint, ha erre igényünk van, kihozzuk magunkból a maximumot. Térképezzük fel a testünket. Kezdjük el dekódolni azokat a jeleket, amiket küld. Például, figyeljük meg hol halmozódnak fel zsírpárnák? Mi az, amit véd, milyen szimbólumokat hordoz az adott terület. Mi miről vonja el a figyelmet. Keressünk akár a népnyelvben mondásokat, amelyek segítenek közelebb lépni önmagunkhoz testünkön át. De mindennek ne a test szempontjából tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget. Tekintsük önismeretünk szellemi fejlődésnek és csiszolódásnak, tanulásnak, önfejlesztésnek. A boldogság, a harmónia, a belső béke és a ragyogás nem a test állapotának függvénye. Ne feledjük el: az egész test az elmében van, s ha képesek vagyunk gondolatinkat, belső hozzáállásunkat, attitűdjeinket átformálni, kondicionáltságainkat megváltoztatni, sérüléseinket gyógyítani és belső konfliktusainkat feloldani, másként fogjuk testünket is tapasztalni, s a belső változások a külső átalakulást is elősegítik és megteremtik.

Minden test jó test, amelyik egészséges. Ez a világban, a létezésben való jelenléted elengedhetetlen kelléke. Ismerd meg, fedezd fel mire ad lehetőséget, adj értelmet hibáinak és élvezd, használd. De sose felejtsd el: a test van érted, és nem TE a testért…. A test, csupán eszköz. A Te szépséged nem a testedtől függ, a tested szépsége függ tőled!

Árnyak fényessége

Manapság nagyon sokféle útmutatást követhetnek azok, akik önmegvalósításra, önismeretre, spirituális felemelkedésre törekednek. A magam tapasztalata szerint úgy vélem, hogy akinek van hozzá szeme, mindenben képes meglátni a tanítást, a személyesen neki szánt üzenetet. Bármi inspirálhat, bármi elindíthat bennünk olyan asszociációs folyamatokat, amelyek a külvilágban zajló eseményekben képezik le a lélek hangjait… olykor sikolyát, olykor énekét.

Ebben a poláris világban, amelyben élünk, semmi sem létezhet az ellentétje nélkül. Nem lehet árnyék, világosság nélkül; hideg, meleg nélkül; édes, savanyú nélkül; öröm, bánat nélkül; találkozás, búcsú nélkül; nincs alkotás, hanyatlás nélkül; nem élhetünk a halál árnyéka nélkül. A legtöbb dolog, csak a másik viszonylatában létezik és az egységet alkotó két szélsőség között értelmezhető maga a tapasztalás. És valójában ez az, ami önmagukban értékessé teszi a dolgokat, elválaszthatóságuk és megkülönböztethetőségük ellentétpárjuktól.

Mindennek ellenére azt tapasztalom, hogy vannak olyan tévedések a spirituális úton, amelyek abból állnak, hogy az ember egyszer csak elkezd mindent negatív megnyilvánulást a világban, vagy önmagában tagadni. Mintha megszűnne létezni a bánat, a harag, a düh, az indulat. Mintha nem lennének kétségek, mintha nem kellene valamiféle perifériára szorulni ahhoz, hogy az ember irányt váltson. Persze a pozitív pszichológiának számos erénye van, de legalább ennyi csapdát is rejt. Attól ugyanis, hogy a világban és magamban elkezdem tagadni a negatív dolgokat, azok még nem szűnnek meg létezni. Ha a pozitív pszichológia elvei nem egyfajta felülemelkedés által valósulnak meg, úgy értem, nem szívből éljük, hanem intellektusból törekszünk rá, akkor súlyos elfojtások alakulnak ki, amelyek pszichés-, vagy fizikai problémák gyökerei lesznek.


Ennek ellenére találkozni olyan tanításokkal, amelyek arra sarkallnak, hogy ne vegyük észre azt, ami nem tetsző számunkra, ne végezzünk olyan dolgokat, amelyeket nem szeretünk végezni és abban mérik a sikert, hogy ezt valaki milyen mértékben képes megvalósítani. Az ilyen fajta filozófia nagyon kedvező azok számára, akik hajlamosak a menekülésre a szembenézés helyett, a kényelemre az erőfeszítés helyett, vagy szívesebben választják a kegyes hazugságokat az igazság helyett. Azonosulást vállalni ezekkel a gondolatokkal azt jelenti, hogy minden kedvezőtlen dolgot a psziché árnyék világába száműzünk. Ettől azonban nem szűnnek meg létezni, csak épp észrevétlenül gyűjtenek erőt a következő találkozásig, amely elkerülhetetlen.

Tagadásra akkor vagyunk leginkább hajlamosak, ha félelem van bennünk valamivel szemben. Mikor ezt tapasztaljuk, az a legbölcsebb, ha következetesen elkezdjük megvizsgálni mi is az pontosan, ami egy adott tapasztalattal, helyzettel, élménnyel, érzelemmel kapcsolatban félelmet kelt bennünk és miért? Ilyen önvizsgálat nélkül aligha léphetnénk egyet is előre önismereti utunkon.
Fel fogjuk fedezni, hogy az árnyékban lapuló dolgok általában egészen mások, mint aminek látni véljük azokat. A számunkra legfájdalmasabb, legnehezebb megélések hozzák a legnagyobb tanításokat. Ebbe beletartoznak hibáink belátása és elfogadásuk. Ez szükséges ahhoz, hogy önmagunkkal békésen együtt tudjunk élni.

Ha össze akarnám gyűjteni, hogy mik azok az árnyak, amelyek nagy fényt tudnak végül hozni számunkra gyakorlatilag bármit írhatnék.

…de a lényeg nem az, hogy ezeket a tulajdonságokat erőszakkal, vagy elnyomással felszámoljuk, hanem az, hogy elfogadjuk ezeket, mint emberi természetünk arcait. Akár tetszik, akár nem ezek az érzelmek hozzánk tartoznak és bármilyen külső körülmény hatására megjelenhetnek bennünk. Természetellenes lenne, ha nem így lenne. Tagadásukkal felesleges belső feszültséget termetünk, amely komoly gátló frusztrációk provokátora lehet. A kérdés, hogy azonosulunk e velük, vagy elfojtjuk őket? Eluralkodnak rajtunk, vagy felhasználjuk őket? Milyen hozzáállást, milyen felhasználást választunk? A döntés a miénk.
Bár erényes dolog önmagunk tökéletesítésére törekedni, az embernek az abszolút tökéletesség csupán délibáb. Hiszem, hogy emberi tapasztalásunk lényege nem az, hogy istenekké váljunk, hanem hogy eszközeivel és lehetőségeivel megfelelően élni tudó emberré.

Ami az előbbi dilemmát végül eldönti majd, az belső erőnk. Az a belső erő, amelyre a különböző megpróbáltatások kiállása által teszünk szert. Tagadni, nem szembenézni, nem szembesülni gyengeség. Az életben mindig fogunk kihívásokkal, vagy nehézségekkel találkozni. El kell dönteni, hogy úgy állok hozzá, hogy azok végül táplálni kezdjék belső erőmet, vagy pedig úgy, hogy hagyom magam összezúzni általuk.
Ha van bennünk kellő belső erő, és meg merjük engedni magunknak, hogy meglássuk gyengeségeinket, hibáinkat, tévedéseinket, kudarcainkat és mindezzel megteremtjük magunknak hozzáállásunk megválaszthatóságának lehetőségét és tudatossá válva ezzel a lehetőséggel élni is tudunk, tökéletlenségünk és hibáink ellenére is szabaddá válunk. És ez a szabadság még árnyainkkal együtt is képes nemessé tenni minket.

Szóval a kérdés nem biztos, hogy az hogy milyenné kéne válni, hanem az, hogy milyenné válhatok a saját történetemmel, személyiségemmel, lehetőségeimmel. Ha elengedjük a tökéletes ember, jóga gyakorló, tanító, vagy tanítvány szerepét, vagy bármilyen szerepnek, amivel életünkben találkozhatunk a prototípusát, idealizált definícióját, képesek leszünk megvalósítani azt a csodát, ami csak általunk, csak bennünk jöhet létre, és amit csak mi vagyunk képesek adni a világnak.
© Holdköszöntő