A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Keresztutak

Az elmúlt hetek nagyon nagy jelentőséggel bírnak az életemben. Nem rég úgy határoztam, hogy egy ideig nem tanítok tovább. Számos oka volt ennek. Ezek az összeadódott okok egy pillanatnyi megállásra, visszahúzódásra és önmagam vizsgálatára késztettek. Nem volt könnyű kimondani ezt a döntést, de úgy éreztem nincs más választásom, túl kusza volt minden bennem. Egy pillanatra még jobban összekuszálódott minden, amikor sorra érkeztek a tanítványaim levelei, üzenetei, vagy épp személyesen kifejezett érzéseikkel és érzelmeikkel szembesültem, amelyekben elképesztő mennyiségű szeretet, aggódás és biztatás volt. Megható volt, vagy inkább megindító. Jól estek a szavak, amiket kimondtak, és voltak pillanatok, mikor azonnal visszavontam volna minden szavam, de tudtam, hogy mindez most nem lenne helyes. Végig kell mennem a magam folyamatain és minden sejtemben meg kell élnem őket. Szükséges ez a tapasztalás. Persze így már volt bennem némi önvád és furdalt is a lelkiismeret, mert úgy éreztem magukra hagytam azokat, akik számítottak rám, nem vállaltam felelősséget azokért,  akiknek menedék volt egy-egy óra, akik tudtak táplálkozni belőlem és megértették üzeneteim.

Azóta telnek a napok és a hetek. Lassan letisztul előttem a kép, amit meg kellett látnom ahhoz, hogy folytatni tudjam az utam tanítványként és tanárként egyaránt. A félelmek mögött húzódó bizonytalanságok és tévedések szertefoszlanak, az élet leckéinek tanításai megérnek bennem, s az elmúlt fél év hullámzásai, ide-oda kapkodásai, a tanításban a saját utam kétségbeesett keresése és a mindenben elbizonytalanodás után lassan feloldódom újra a megértésben és megtalálom ebben kereszteződésben is a nekem szánt irányt.




Közben folyton csak a tanításon jár az eszem. Annyi mindent szeretnék megosztani, mondani, átadni, megmutatni… Bár ötletekből sosem volt hiány (mások is lelkesen valósítják meg őket), most úgy érzem valóban megfogalmazódom saját magam számára és ezáltal az is, amit szeretnék, amire képességeim, adottságaim leginkább alkalmassá tesznek. Termékeny időszak ez és nagyon sok mindenen dolgozom az Oktatói tanfolyamok és továbbképzések mellett. Kikerekednek a korábbi programok, és újak is beérnek. Azt hiszem most éreztem meg először mi miatt is kell tanítanom és mi az amit adni tudok az embereknek magabiztossággal és a megtapasztalások erejével.

Ha néha, mikor éppen bizonytalanná válunk az életünkben, megengedjük magunknak, hogy megálljunk és csak figyeljük mit is mond bennünk a csend, az rendkívül áldásos. Néha el kell távolodni attól, ami fontos, fel kell adni azt, ami dolgunknak érzünk, hogy valódi értékké és elhivatottsággá váljon. Ez lehet nehéz, de nem kell, hogy ijesztő, vagy szomorú esemény legyen. Ha valami, akkor a boldogságom nem tudott megtörni ebben a helyzetben sem, hiszen tudom, hogy értem történik és ezek az élethelyzetek a tanulás részei, mutatni és adni akarnak valamit, amitől többek, erősebbek leszünk. Ebben a helyzet én például az önmagamba vetett másoktól független hitben erősödtem meg. Felismertem, hogy bár sok értékes és fontos pillanatot élek és élhetek még meg, de semmi más nem tud olyan értelmet adni az életemnek, mint a tanítás és mások szolgálata. Lelkesít és megerősít ebben, hogy az elhívást erre a feladatra már nem “csak” a mesterem szavai és elvárása, hanem a bensőm üzeneteinek megértése és a tanítás iránti olthatatlan vágy megjelenése jelentik és azon belül is a saját utam felismerésének és a megvalósítására való lehetőség élménye.

Néha földre kényszerülünk, de sosem az a baj. A baj csak az, ha nem állunk fel. Ha elveszítjük a rugalmasságunkat és görcsösen ragaszkodunk szerepekhez, vagy görcsösen akarunk megfelelni elvárásoknak, vagy elveszítjük hajlékonyságunkat bizonyos helyzetekben, vagy játékosságunk elfojtása miatt nem ismerjük fel a bennünk élő lehetőségeket. Ezek a bizonyos válságok az élet legfontosabb pillanatai, és lehetőségei. Erőssé és magabiztossá tehetnek, ha élünk velük,  hiszen kénytelenek vagyunk felfedezni ösztönös erőinket és életre hívni valódi mozgatóinkat.

Évekkel ezelőtt a Mesterem azt mondta nekem: “örülök, hogy körülötted nincs állóvíz. Pocsolyában nem lehet fejlődni.” – igaz. Ezért is tanultam meg elég hamar értékelni a nehézségeket, visszamenőlegesen is az életemben. De ez nem jelenti azt, hogy már sosem csapnak össze a fejem fölött a hullámok, vagy sosem keverednek össze a szálak. De tudom, hogy mindig teljesebben és tisztábban, könnyedebben, károk nélkül oldom ki az összegabalyodott szálakat. 

Más valakivel is épp a napokban beszélgettem és szavaival csak tovább erősített, nagyon fontos volt számomra, amit mondott:  “az ilyen pillanatokat, nem csak magunkért, másokért is át kell élnünk, hiszen ettől lesz emberi, és hiteles amit tanítunk. Közelivé és elérhetővé tesz, és azt is, amit adni tudunk másoknak megéléseink, tapasztalataink szerint.” És ez a legfontosabb számomra, emberinek és emberként hitelesnek lenni. Az emberségemmel való azonosságom és az iránti alázatom fontosabb a jógatanári szerepemnél.  Sosem akartam többnek látszani, mint ami vagyok. A tökéletesség vágyának hajszolása az elmúlt időszak tisztító tüzében kiégett. A tökéletesség látszatának keltéséről pedig mások álságos játszmái már megtanították, hogy felesleges. Úgy is mindenki, mindent tud. Vagyok, aki vagyok.

Szeretném megköszönni a tanáraimnak, tanítványaimnak és azoknak, akik bár nem tanáraim, sem tanítványaim, csak követik az írásaim és a munkásságom, hogy kifejezték gondolataikat és érzéseiket a döntésemmel kapcsolatban, akár személyesen, akár írásban, vagy csak egy idézet továbbításban. Köszönöm, hogy támogatásotokkal és visszajelzéseitekkel segítettek megélnem életem folyamának egy mélyebb áramlatát, de leginkább a hitet, amellyel bizalmat szavaztok nekem. Megtanultam tőletek, hogy a mester és tanítvány viszony mindig dinamikus, akár a flow…és valóban igaz: “sosem tudhatjuk, hogy valaki mesterünk e éppen, vagy tanítványunk.” 

Namaste

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Holdköszöntő