A teljességében megélt NŐISÉGÉRT - www.regosvolgyiregina.hu

Szeresd magad!

Önmagunk szeretetét sokan önzésnek titulálják, pedig a boldogság, a magabiztosság, a siker, a másokhoz való odafordulás képessége, itt kezdődik. A megelégedettség, amelyet képesek vagyunk önmagunk felé gyakorolni megnyit bennünket más emberek felé. Ebben a nyitottságban nincs irigység, féltékenység, kritika mások felé, mert ha elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, nem, vagy nem olyan minőségben projektálunk a környezetünkre, hogy az negatív irányba mozdítsa másokhoz való viszonyulásunkat. A magunkhoz való viszonyulás meghatározza emberi kapcsolatainkat is. Hogy is lehetne bármit másokkal szemben gyakorolni, amit önmagunk irányába még nem valósítottunk meg? 

Te szereted magad? Miben fejeződik ez ki? Vannak dolgok, amiket pusztán azért teszel, hogy saját magadnak örömet okozz? Meg tudod ajándékozni magad? Szánsz időt arra, hogy kényeztesd magad? Képes vagy megengedni magadnak a hibákat? El tudod fogadni magad úgy, ahogy vagy? 

Azt tapasztalom a másokkal való beszélgetések alapján, hogy nagyon sokan el sem gondolkodtak még ezen a kérdésen. Vagy, ha azt is mondják, hogy "igen, szeretem magam" nem tudják elmondani miben is nyilvánul ez meg. A legnagyobb félreértés mindig az, hogy az önmagunk szeretetét sokan önzésnek, narcizmusnak értelmezik. Biztos, hogy így van? 

Mit jelent az önzés? 

Az önzést én úgy definiáltam magamnak, hogy az az ember, aki mindigminden körülmények között önmagát tartja előtérben, mindent, magának akar, mások érdekeinek és kívánságainak figyelembevétele nélkül dönt, cselekszik, és mindent a maga számára legkedvezőbb módon tesz. Csak akkor partner mások számára, ha a saját érdekei azt kívánják és ebben nem képes kompromisszumra. Az önző emberek gyakran akaratosak és ráerőltetik elképzeléseiket a környezetükre. És nem adnak. 

Mi jelent a szeretet? 

Elfogadást, megengedést, törődést, hűséget, odafordulást, megértést.  Gyakorlod ezeket magaddal szemben? Jelent persze, kompromisszum készséget, lemondást és szolgálatot is, de nem mindegy milyen mértékben, milyen minőségben tesszük ezeket. 

Biztos vagy abban, hogy a mások iránt érzett szeretet, abban nyilvánul meg, hogy mindig a háttérbe vonulsz? Biztos az a szeretet, ha folyton csak mások akaratának rendeled alá magad, vagy ha mindig lemondasz arról, ami számodra a legjobb adott helyzetben? 




A szeretet megnyilvánulásait önmagunk felé is gyakorolni kell. De akkor mit is jelent önmaguk szeretete? 

Elsősorban azt, hogy figyelembe veszed a határaidat, tiszteletben tartod ezeket és tudatod őket a környezeteddel is. Tisztában vagy az értékeiddel és megbecsülöd magad. Kiállsz magadért és nem engedsz mindig mások nyomásának, akaratának. Megtartod a magadnak tett ígéreteket, amelyeket azért tettél, mert a lelked jelezte, hogy szükséged van rá. Szakítasz időt, amit magaddal töltesz, olyan tevékenységek végzésével, amelyek örömet okoznak számodra. Megajándékozod magad alkalmakkor, csak mert jó érzés, hogy nem minidig a szükségesre szorítkozol. Szentelsz időt olyan dolgoknak, amelyek kívülről értelmetlennek tűnhetnek, te mégis jobban érzed magad tőlük. És néha kivonulsz az életedből, hogy visszanézhessél rá, hogy megláthasd, benne vagy e igazán. 

Mi haszna mindennek? 

Nem önzés az, ha a saját életed főszereplőjévé válsz és az nem csak arról szól, hogy szolgálod  a családod, vagy munkahelyed igényeit, kívánságait, akaratát, érdekeit. Ha állandóan csak ez van jelen, megfakulsz benne. Egy idő után türelmetlenné, ingerlékennyé, kedvtelenné, mosolytalanná válhatsz. Elveszítheted a kreativitásod, vagy lelkesedésed a munkában. Nem lesz benne a szíved a tevékenységekben. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereted a családodat, munkádat vagy a mindennapjaidat. Pusztán azt jelzi, hiány van benned, kimerültél. Szeresd magad annyira, hogy figyelembe veszed a szükségleteid.

A másik vonatkozás az, hogy ha magad felé képes vagy gyakorolni a leírt tulajdonságokat, akkor azok mások felé is elkezdenek sugárzódni belőled. Mások elkezdenek úgy bánni veled önkéntelenül is, ahogy te magaddal bánsz. Ha tiszteled, szereted magad és ezt gyakorlod is magad felé, egészséges módon, akkor megváltozik a kiállásod, más benyomást teszel azokra, akikkel kapcsolatba kerülsz, mert érezni fogják rajtad, hiszen elégedettebb, készségesebb leszel, nyitottabb, megértőbb és toleránsabb másokkal szemben is és tisztelni fogod a többi embert, úgy, ahogy önmagad. Talán még a párkapcsolatodban is megértőbbé és megengedőbbé válsz, hiszen ismerve saját igényeidet, tudni fogod a másiknak miért van szüksége rá. Ha örömet tudtok külön-külön is okozni magatoknak, nagyobb lesz az örömötök együtt. 

Aki szereti önmagát és elégedett magával az ragyog, mosolyog és másoknak is kellemesebb a környezetében lenni, vonzóvá válik. 

És, ha nem megy? 

Ha nem tudod szeretni magad, vagy ellenérzésed van ezzel a gondolattal, akkor annak elkerülhetetlenül a mélyére kell ásni. Azt jelzi valamit nem fogadsz el magadban, valamiben talán csalódást okoztál magadnak, valami miatt neheztelsz magadra... sok tényező lehet. Ha állandóan mások érdekeit helyezzük a magunké elé, jelezheti azt, hogy menekülünk magunk elől. Nem akarunk egyedül maradni a gondolatainkkal, nem élvezzük önmagunk társaságát. 
Ezen csak akkor változtathatunk, ha megtaláljuk ezeket a dolgokat és átalakítjuk őket. Megváltozunk és magunk számára jó baráttá és kellemes társsá válunk. 

Mit gondolsz, lehetséges ez? 


Szuper Hold és női misztériumok


A Telihold a kiteljesedett nőiség és az Istennő szimbóluma. A ma éjjel ránk ragyogó Telihold alkalmat ad arra, hogy megerősítsük a kapcsolatunkat női minőségünkkel és ébresszük erősítsük magunkban energiáit, hiszen ezekben a napokban a női aspektust képviselő égitest által szimbolizált erő megnövekszik. Használd ki az alkalmat.  A következő esték kedveznek a mágikus szertartások végzésének. A rituálék visszavezetnek belső, kreatív, teremtő erőinkhez. Akár komolyan vesszük ezeket, akár játéknak tekintjük őket, mindenképpen lélekemelő egy estét legalább nőiségünknek szentelni, ébreszteni, hívni, életre kelteni önmagunkban a női misztériumot, mely korokon, generációkon át köt össze bennünket nőket elválaszthatatlanul egymással, s a HOLDDAL.

Ha eddig nem próbáltad, nem kerested ezeket a megéléseket, most jó lehetőség adódik, hogy tapasztalatot szerezz felőlük, saját megéléseden keresztül. Lépj a nőiség ezüstös útjára, vedd fel a kapcsolatot a Holddal, fogadd legjobb barátként, segítőként, vezetőként, aki a természetes nőiség felé vezető utat mutatja. Együtt haladva a Holdfázisokkal nagyszerű élményekben lehet részed. Változó arcának tükrében felismerheted saját életed mozgató erőit, törvényeit, s ehhez nem kell mást tenned, csak figyelned és engedned, miként áramlik és változik a Hold hónap során. Engedd el az ellenállást, legfinomabb érzékeléseddel hangolódj rá és kövesd az útját.

A bennünk is jelen lévő Holdciklus megfigyelésével olyan információkra tehetünk szert, melyeket nem csak lelki életünkben, de párkapcsolatunkban, munkánkban, kezdeményezéseinkben, vállalkozásainkban, döntéseinkben is kamatoztathatunk. 

Figyeld meg, hogy a Hold különböző fázisai hogyan hatnak rád. Milyen tulajdonságokat és minőségeket erősítenek fel benned? Mikor van kevesebb, vagy több energiád. Mikor vagy kreativitásod csúcsán és mikor van a tervek "vajúdásának ideje", s mikor az elengedésé, vagy megvalósításé. Figyeld meg mikor vagy kifelé forduló, aktív, közösségi hangulatban és mikor van a visszahúzódás, befelé fordulás és belső munka ideje. Mikor érzel kedvező energiát az alkotásra, mikor vágysz magányra, vagy békére inkább? 



A következő sorokban néhány Teliholdas "varázslatról" olvashatsz, melyeket azért gyűjtöttem itt össze, hogy segítsenek elindulni az úton, a benned élő női erő és Istennő felé.

Gyakorolhatod ezeket a tevékenységeket, módszereket egyedül, vagy barátnő(i)ddel, női hozzátartozóiddal együtt, így megerősíthetitek az egymáshoz fűződő bizalmas kötődéseket. 

A Hold lehívása: 

Ebben a tevékenységben a Hold tükörképe lesz a meditációnk tárgya. A lehívott kép puszta látványa is segít abban, hogy összekapcsolódjunk a női aspektusokkal és minőségekkel. 
Lazíts, engedd szabadon a hozzájuk kapcsolódó érzéseid és engedd, hogy az élmény felerősítse benned őket. Éld át lelked legmélyén mindazokat az érzéseket, amelyek a nőiséget jelentik számodra. Miután meditáltál ezeken dörzsöld be arcod, mosd meg kezeid, majd lábad abban a vízben, melyben a Hold is megfürdőzött. A Hold ragyogásában merített víznek hajdanán varázserőt tulajdonítottak. 

Holdvíz:

A Telihold estéi a Holdvíz készítésének ideje. Nem kell semmit tenned, csak tegyél ki egy tálban vizet úgy, hogy egész nap érje a Telihold fénye. A víz a nőiség eleme. Egyesítve a Hold erejével igazi "Hold esszenciára" tehetsz szert. Tovább erősítheted azzal, ha Holdkövet helyezel bele a tálba. Ezt a folyamatot a matriarchális társadalmak ideje óta gyakorolják a spirituális tapasztalásokra nyitott, a női misztériumot kereső és élő nők világszerte. Elkészített Holdvized mennyisége biztosítson a következő Teliholdig minden napra egy kortyot a Holderőből, amit újra és újra tudatosítasz magadban, mikor belőle iszol.

Hold tea: 

Teliholdkor és Újholdkor is jótékony hatású teakeverék, mely támogatja a Hold befolyását. Segíti a ráhangolódást Teliholdra, így akár a szokásos Telihold Meditációnk előtt is elkortyolgathatunk belőle egy csészével. 

10-10 g kenderpakóca, mezei katáng, nehézszagú ruta, 5-5 g aranycitromfű, köröm-, és búzavirág. Keverékükből 1 evőkanállal tegyünk 1 liter forrásban lévő vízhez, majd hagyjuk állni 10 percet. 

És hogy mire alkalmas még a Telihold ideje? 

  • párkapcsolati kérdésekben való döntésekre
  • hited megerősítésére
  • a termékenységgel kapcsolatos belső munkák gyakorlásához
  • a Holdfázishoz kapcsolódó kérdéseiden való meditációhoz

Kellemes időtöltést és eredményes töltekezést kívánok a Nőiség ősi erejéből.

Sose bánd!

A múlt életünk története. Élményeink, tapasztalataink tárháza. Az út, amely a jelenben létező önmagunkhoz vezet. Ha úgy érzed valamit megbántál az életedben az azt jelenti, hogy nem tanultál belőle és nem nyert értelmet az esemény, döntés, cselekedet, találkozás, vagy búcsúzás. 

Mindannyian legfőképpen magának az Életnek vagyunk a tanítványai. És, mint tanítványok nem feltétlenül döntünk, vagy cselekszünk helyesen. Ez nem lehetséges. Döntéseinket nagyon sok minden meghatározza és csak az idő viszonylatában vagyunk képesek meglátni, hogy ami velünk történt, vagy amit tettünk annak volt e létjogosultsága. Ezért is teljesen természetes, ha olykor tévedésink látszódnak bizonyítást nyerni. Mindez azonban még nem ad okot a megbánásra. 

Nincs olyan helyzet, szituáció, életesemény vagy tapasztalat, amely ne hordozna magában valamiféle tanítást és iránymutatást a jövőre nézve. Egyik döntésünk felkészít egy következőre, és egy-egy tapasztalat a záloga annak lehetőségének, hogy legközelebb időben felismerjük és elkerüljük a számunkra nem kívánatos, nem építő, nem örömteli dolgokat. 

Ha azt mondod megbántad ami volt, azzal rombolsz és elvesztegetsz. Kétségbe vonod, hogy ott és akkor a tőled telhető legjobban cselekedtél, és az akkori élethelyzetedhez mért legjobb döntést hoztad. Megbánásaid elkezdik pusztítani önértékelésed, önbizalmad és félelmet teremt benned. Ez a félelem majd elveszi az életbátorságod, mert adott helyzetben nem mersz majd dönteni, vagy nem mered megélni, átadni magad az adott eseménynek, mert az újabb megbánástól félsz. Védekezni kezdesz. 

Ne tedd ezt magaddal. Semmi sem volt hiába. Ha valamit megbántál rosszul érzed magad miatta és távol kerülsz az örömtől. Kudarc, csalódás kerül a helyére. De lehetőséged van arra, hogy másképp dönts. Nézz szembe az árnyékkal, világítsd meg értelmeddel és találd meg benne azt, ami épít. Tudatosítsd mi a megbánt tapasztalatban az, amit nem szeretnél újra átélni. Tudatosítsd, hogyan kerülheted el. 

A megbánás megmutatja, hogy mi az amire figyelned kell, min kell változtatni. Megmutatja milyen helyzetbe nem szeretnél még egyszer kerülni, mire kell önmagadban és másokban jobban odafigyelned, ha az élet megint próbára tesz. De ne dédelgesd megbánásod. Ne kezdj önostorozásba. Azért vagy itt, hogy tanulj, hogy ne kelljen megbánnod semmit, hanem minden benyomás egyre örömtelibb eseményekhez, cselekedetekhez, kapcsolatokhoz vezessen. 

A megbánás azt jelenti még benne vagy abban az adott helyzetben. Még nem dolgoztad fel, nem vontad le a következtetéseket, Tedd meg, most. Mert, ha a megbánás rabja maradsz elfecsérled az életed, és ha igaz, hogy egyszer mindannyiunk előtt lepereg az élet filmje, ne azt kelljen nézned, hogy felesleges és elvesztegetett életet éltél, hanem hogy az idő múlásával minden a helyére került és értelmet nyert, mert tapasztalataid szerint folyamatosan fejlődtél és éltél a felkínált lehetőségekkel...



Minden jó valamire. A megbánás tagadás és a szembesülés elkerülése. Vállald a felelősséget, mert minden döntésed és tetted életed része. A megbánás megrekedés egy helyzetben. Tanulj az esetleg hibákból, tévedésekből, hosszú távon nem kedvező döntéseidből. Találd meg mire volt jó és adj értelmet a tévedéseknek és tudd, hogy még a hibás döntések is kellettek ahhoz, hogy az legyél, aki éppen most, ebben a pillanatban vagy. Így elengedheted a benned maradt rossz érzéseket. 

A megelégedettség pillanatai

Jelen vagyok. Itt és most létezem. Nem kívánom a következő pillanatot, csak hagyom, hogy megtörténjen. Nem vágyom álmaim beteljesülését, örömöm lelem abban, hogy álmodhatok. Nem kell több, nem kell jobb... csak megélem a hála érzését azért, ami éppen most van, történik bennem és körülöttem... Megelégedettséggel tekintek mindarra, ami a jelenben rendelkezésemre áll. Nem gyötörnek vágyak, késztetések... örömöm lelem az életemben és abban, aki most vagyok...

Könnyűség. Azt hiszem leginkább ez az, amit érzek. Friss, zamatos Csend. Lelki menthol... 

Miközben hajszoljuk elemi vágyunkat a boldogság után, hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy boldogok vagyunk. Kevesebbel is boldogok vagyunk, mint amit felhalmozunk és magunk köré gyűjtünk. Az egyedüli, ami elfedi előlünk a boldogságot, csupán túlbonyolított életünk. Belevonódunk az egzisztenciális játszmákba, elhisszük, hogy a számokban, a statisztikákban, a még többen rejlik a boldogság, de az ebben való megelégedettség az értelem és az ego tényeiben újra és újra szertefoszlik és tovább űz minket. 

Ha az érzéseimet egy vászonra kellene festeni, egy rózsabokrot festenék. Egy olyat, aminek hajtásai csak nőnek és nőnek a térben, s közben maga a bokor elvesztené formáját. Erőtlenné és fakóvá válna, mert a gyökerei nem képesek táplálni az önmagán túlnövő növényt. De lenne a képen egy kertész. Nagy szalmakalappal a fején, egy metszőollóval a kezében és éppen metszené a rózsabokrot. Minden indát, amire nincs szükség, ami csak elvonja az életerőt és energiát, egy mozdulattal csippent le a bokorról. Úgy látod kisebb lesz a bokor? Én úgy látom, lélegezni kezd. A szétszóródó energia újra esszenciába sűrűsödik, s a rózsabokor illatozni kezd, s hirtelen újra virágba borul... 

Gyerekkoromban az egyik kedvenc filmem a "Fantasztikus Labirintus" volt. Volt benne egy gondolat, amit akkor nem értettem: "néha ahhoz, hogy előrejussunk, visszafelé kell elindulni."
Most már értem... és végtelenül egyszerűvé vált minden ragaszkodás nélkül elengedni egy jelenlegit, és örömmel fogadni a változást.  És, ahogy megszűnt az aggódás és az ellenállás, minden kerek lett és a helyére került. Öröm tölti ki a perceket.



Egyszerű életre vágyom. Nem egzisztenciális eredményekkel, vagy produktumokkal telire, hanem olyan életre, amely színes és ízes az élményektől. Milyen sok időt tud elvesztegetni az ember, amikor túlzottan belevonódik a világba. Pedig az egyszerűségben rejlik a boldogság. Mondhatnám úgy is, hogy boldognak lenni valójában pofon egyszerű. Persze kell hozzá némi alázat is...

Néha szánj időt arra, hogy végig gondolod az életed. Tudatosítsd a jelenlegi helyzeted. Vedd végig mi az, amire valóban szükséged van, mi az amit valóban szeretnél. És nézd meg, mennyire van összhangban az életeddel. Merd elengedni a racionális gondolkodást és a háttérben neszező ego visszhangjait. Az élethez nem kell sok. A legtöbb dolog, amihez ragaszkodunk valójában elengedhető. Ha ezt felismered meglátod, mennyi minden szükségtelenné válik. Nevetni fogsz! 

Minden amit elengedsz teret hagy maga után. Lélegző, kiterjedő teret, könnyűséget. Merd újra megfogalmazni magad és lásd meg, hogy önmeghatározásodhoz mennyi minden nem tartozik hozzá, aminek most még jelentőséget tulajdonítasz. Bármikor megteheted, hogy kivonod magad a szerepekből, a külvilág által sugalmazott illúziókból. Vedd észre, hogy azok a dolgok, amelyektől szabadságodat várod, amelyektől boldogságodat reméled, valójában megkötnek és a saját életed rabszolgájává tesznek. 

De nem ezért vagy itt most. Nem társadalmi rangot, anyagi sikert, pozíciót, hatalmat építeni, nem vagyont, elismerést, javakat halmozni. Ezekre csupán az egonak van szüksége. Te másért jöttél... tapasztalni, látni, érezni, szeretni, nevetni, adni és mindezt élvezni... élni. Szóval, lomtalanítsd az életed. Merj kilépni a racionális érvek és gondolkodás fogságából és engedd, hogy áramolni kezdjen körülötted az élet... és élvezd, ahogy szárnyukra vesznek a mindenség ölelő karjai. 

Teremtő erők

Mostanában sokat gondolkodom azon a tanításon, miszerint a tudat termeti a világot. Hogy minden, ami a világban, vagy az észlelésünkben megnyilvánul az belőlünk fakad. Nincs semmi ami független lenne tőlünk, hiszen minden amit magunk körül látunk és érzékelünk belső folyamatainknak kivetülése.
Azt hiszem ahhoz, hogy ezt a feltevést megfejthessük kicsit el kell gondolkodnunk és néhány megszokott gondolati sémától el kell vonatkoztatnunk. Miért? Legfőképpen azért, mert talán rejt néhány csapdát ez a gondolat.

Először is azt, hogy ennek a gondolatnak a mentén hajlamosak lehetünk arra, hogy egyfajta mindenhatóként aposztrofáljuk magunkat. Ez nem csak amiatt probléma, hogy az “én”, amin keresztül meghatározzuk önmagunkat el kezd túl nagy jelentőséget tulajdonítani magának, hanem amiatt is, mert olyan érzelmek jelenhetnek meg, mint a bűntudat, önvád, lelkiismeret furdalás, kudarc élmények, melyeknek bizonyos történések szempontjából nincs létjogosultságuk, mégis elkezdik megtépázni önbizalmunkat, vagy önértékelésünket. Ezeknek a sérülése pedig helytelen hozzáálláshoz, elhamarkodott, megfontolatlan, vagy nem helyes döntések meghozatalához vezet bennünket. 



Azt gondolom, hogy a világban működnek nálunk sokkal magasabb erők. Ezt valaki az “én”-től független elme erejének, más istennek, megint más angyalok formájában realizálja. Mindenképpen tőlünk, mint személyiségek, független létezőként. 

Mindez persze nem azt jelenti, hogy életünk eseményeinek alakulásától elválaszthatjuk felelőségünket. Sőt. Nagyon is felelősek vagyunk életünkért. Leginkább azért, mert a dolgokhoz való hozzáállásunk nagyban meghatározza azt, hogy milyennek tapasztaljuk a világot.
Minden embernek meg van a szabadsága abban, hogy az élete alakulását, hogyan éli meg. Hogy egy helyzetet kudarcnak, vagy új lehetőségnek fog fel, hogy változtasson, tanuljon, átalakuljon benne.
Kerülhetünk olyan helyzetekbe, amelyek nem kedvezőek számunkra, mégis építő tapasztalatkén élhetjük meg azokat, anélkül, hogy belemerülnénk az önsajnálatba, vagy a negatív gondolatok egyéb elnehezítő hullámaiba.

Úgy gondolom saját teremtő erőnk leginkább ebben nyilvánul meg. Képesek vagyunk e küzdeni, hinni magunkban és belátni az események fényében tévedéseinket, hibáinkat, vagy fel tudjuk e mérni azt, hogy mögöttes erők munkálnak és terelnek új irányba.

Persze, lehet ez akár az elme. Az elme, amelynek nem minden rezdülése felől lehetünk tudatosak. Mélyen a tudattalanban működő folyamatok befolyással lehetnek életünkre és alakíthatják azt. Például előfordulhat, hogy betegség támad meg bennünket. Lehet ezt felfogni úgy is, hogy negatív gondolkodásunk, megoldatlan problémáink következménye, de úgy is, hogy a hőn áhított több szabadidő iránti vágyunkat csak így tudta teljesíteni az elme. Lehetséges, hogy egy negatívnak tűnő eseményt, mint például egy munkahely elvesztését nem is bánjuk annyira, mert igazából sosem szerettük azt a közeget, vagy azt a munkát. Végre itt a lehetőség, hogy más formában folytassuk tovább. Ez az elme ereje, vagy a körülöttünk munkáló erőké, ki tudja. Mindenesetre szabadságunk és teremtő erőnk abban áll, hogy eldönthetjük mit kezdünk a megváltozott helyzettel.

Legelőször is, ha ilyen, vagy ehhez hasonló, az életmódunkat átformáló esemény következik be az életünkbe, nem szerencsés teret adni az “én” félelmeinek. Csendessé kell tenni az elmét és megvizsgálni mi vezetett ide. Megtaláljuk magunkban az okot, vagy kétség kívül a világot mozgató erők tevékenységének érintettjei vagyunk? Lehetséges e az adott eseményben, hogy minden aspektusunkat függetlenítsük tőle?
Elménk hatalmas tárház. Az értelem nem képes befogni minden határát, kiterjedését, megnyilvánulását. Talán ezért is egyszerűbb olykor átadni a teremtés lehetőségét nálunk magasabb szinten ható erőknek. Persze mindez nem jelenti azt, hogy ha képesek lennénk elménk minden lenyomatát, minden bennünk ért hatást számba venni, nem találnánk meg az okot önmagunkban, de nem feltétlen van erre mindig képességünk azonosságunk, az “én” szempontjából.

Bármi jöhet az életben. Hozzáállásunk és gondolkodásunk szerint ugyanazt értelmezhetjük pozitív, vagy negatív eseménynek is. Ezek elme állapotok csupán. még a kegyelem állapota sem más. Pokol, vagy Mennyország?

Mindenesetre az önvád, a félelem, a kudarccal való azonosulás nem lesz segítségünkre abban, hogy belehelyezkedjünk a megváltozott körülményekbe. Amit lehet meg kell tenni az életben. Amiből lehet abból tanulni kell. És vannak események, amelyek megtörténnek velünk, amiket egyszerűen az adott pillanatban el kell viselni és csendben kell maradni, hogy megmutatkozhasson a magasabb szándék, ami része az “isteni tervnek”, az elméből, vagy magasabbról, amit alázattal kell tudnunk fogadni. A lényeg, hogy minden helyzetben tudjuk: minden, ami lehetséges volt, megtettünk. Ekkor megtörténhet az önátadás, s lemondva az “én” érdekeiről és szándékairól, megkezdhetik működésüket a magasabb erők.

Így, számomra igazzá válik a tanítás. Minden az elme. Ebből indul és ide tér vissza minden. S amit magunk körül tapasztalunk és megélünk, csupán tudatunk tükre…

A testem a váram…

A fizikai, vagy anyagi természetű világba való belépés egy testen át, egy test felöltésével kezdődik. Ez a test egy olyan jármű, amivel lehetőségünk van megtapasztalni a létezés különböző aspektusait, s amely alkalmassá tesz bennünket ebben a tapasztalati világban való cselekvésre.

Testünk manapság bizonyos szempontból túl nagy-, más szempontból túl kevés jelentőséget kap. El vagyunk foglalva külső megjelenésünkkel, mindenféle testszépítő, fiatalító beavatkozásoknak vetjük alá magunkat. Ezzel egy időben pedig megfeledkezünk a test valódi szerepéről és vakká válunk változásainak szépségeire.
A test energia, mely anyaggá sűrűsödött. Tömör rezgések halmaza, mely a lélek otthona. A jóga világában és a keleti szemléletű, holisztikus gyógyításban e kettőt nem választják el egymástól. Úgy tekintenek a testre, mint a benne lakozó tudatosság, vagy ha tetszik lélek manifesztációjára.

Az egész test benne van az elmében, s az elme áthatja a testet. Minden belső folyamatunk leképeződik benne. Feszültségeink, vagy a különböző stressz hatások épp úgy megnyilvánulnak izmainkban, ízületeinkben, mint ahogy egy-egy személyiségvonásunk szervünk működésére, egészségességére is hatással lehet. Testtartásunkban leképeződik pillanatnyi lelki állapotunk, mentális hozzáállásunk, nyitottságunk, zártságunk. Ezeket az információkat kellő tudatossággal megfelelően tudjuk használni, s velük fejlődésünk szolgálatába tudjuk állítani testünket, aki legbölcsebb tanítónkká válhat. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy visszaállítsunk testi-lelki egységünket, visszataláljunk önmagunkhoz és elkezdjük megtanulni újra testünk nyelvét.

Nagyon sok olyan emberrel, főként nővel találkozni mostanában, aki nem képes elfogadni, viselni és jól megélni a testét, s még több olyan van, aki képtelen arra, hogy élvezze a saját testét úgy, ahogy az  a maga természetességében megadatott. Jobb lenne, ha itt kevesebb lenne, és itt több lenne, ha ez kicsit egyenesebb, vagy szimmetrikusabb lenne, más forma kéne, más szín, más méret… kevesek fogadják el magukat és mondják ki, hogy: “jól érzem magam a bőrömben és szeretem a testem úgy, ahogy van.”

Ebben a korban a média nagyon meghatározó szerepet játszik a többség életében. Az általa diktált trendek viszont egyre távolabb és távolabb kerülnek a hétköznapi nők és férfiak valóságától. A vetített ideálok mind elégedetlenebbé tesznek és egyre több ellenállás, tagadás és elégedetlenség jelenik meg bennünk önmagunk elfogadásával szemben. Sokszor nem reális elvárásokat állítunk magunk elé. Észre kell venni, hogy ez a tévedés mennyire boldogtalanná tesz és a valódi tartalmaktól és az életben fellelhető valódi  értékektől vonja el a figyelmet. Elvesztegetett az az idő, amely a test külsőségeinek túlzásba vitt jelentőségéről szól.

526818_10151531845682702_1202462961_nManapság közhely, mégis kevés emberben látom megvalósulni, hogy a “szépség belülről jön”. Teljesen mindegy, hogy milyen a test, ha békében vagyok önmagammal, ha képessé válok elfogadni magam az éppen pillanatnyi állapotommal együtt és meg tudom engedni magamnak azt, hogy ne legyek tökéletes, de tudom, hogy képes vagyok erőfeszítést tenni azért, hogy elsősorban önmagam számára tökéletesebbé tegyem a testem, ha szükségét érzem… és meg is teszem adott esetben… az nagyon felszabadító érzés és az ember ragyogni kezd.

Ki ne látott volna olyan nőt, aki ha jobban szemügyre vesszük, nem valami szép, lehet, hogy túlsúlyos, lehet, hogy túl alacsony, vagy túl magas, nem rendelkezik kellemes vonásokkal, mégis ha belép egy helyre minden tekintet rászegeződik. Egyszerűen csak azért, mert belső harmóniája olyan kisugárzással ajándékozza meg, amely beragyogja a környezetét. Megtelik kellemmel és bájjal. Ugyanígy vannak olyan nők, akik szépek, látszólag tökéletesek, valahogy mégsem vonzóak, mert ürességet, élettelenséget sugároznak felénk. A szépség szubjektív. Nem hinném, hogy a test elsődleges szerepe külsőségekben határozható meg, de kétségkívül az esztétika mindannyiunkat gyönyörködtet.
Hogyan lehetünk boldogok a testünkben?

Old woman from Dayak Kenyah tribeLeginkább úgy, hogy elkezdjük a testünket tisztelni, önmagunkat pedig szeretni. Úgy, ahogy éppen abban a pillanatban vagyunk. Testünk rengeteg tapasztalatot közvetít felénk. A látás, hallás, tapintás, minden érzékelés a test által válik lehetségessé. Testünk gyönyörök forrása. A mostani testünk a múltunk története. Emlékezés. Mesél életmódunkról, traumáinkról, gyermekeinkről, sérülésekről. Elmondja és megmutatja mi van velünk éppen ebben a pillanatban, itt és most. Nem titkolja el azt sem, mi felé tartunk ha nem változtatunk. Hordoz bennünket egy életen át. Igazán megérdemli a szeretet és a tiszteletet.

Önmagunk elfogadásához leginkább arra van szükség, hogy elengedjük az ellenállást, elengedjük a tagadást. Tegyünk meg mindent azért, hogy adottságaink szerint, ha erre igényünk van, kihozzuk magunkból a maximumot. Térképezzük fel a testünket. Kezdjük el dekódolni azokat a jeleket, amiket küld. Például, figyeljük meg hol halmozódnak fel zsírpárnák? Mi az, amit véd, milyen szimbólumokat hordoz az adott terület. Mi miről vonja el a figyelmet. Keressünk akár a népnyelvben mondásokat, amelyek segítenek közelebb lépni önmagunkhoz testünkön át. De mindennek ne a test szempontjából tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget. Tekintsük önismeretünk szellemi fejlődésnek és csiszolódásnak, tanulásnak, önfejlesztésnek. A boldogság, a harmónia, a belső béke és a ragyogás nem a test állapotának függvénye. Ne feledjük el: az egész test az elmében van, s ha képesek vagyunk gondolatinkat, belső hozzáállásunkat, attitűdjeinket átformálni, kondicionáltságainkat megváltoztatni, sérüléseinket gyógyítani és belső konfliktusainkat feloldani, másként fogjuk testünket is tapasztalni, s a belső változások a külső átalakulást is elősegítik és megteremtik.

Minden test jó test, amelyik egészséges. Ez a világban, a létezésben való jelenléted elengedhetetlen kelléke. Ismerd meg, fedezd fel mire ad lehetőséget, adj értelmet hibáinak és élvezd, használd. De sose felejtsd el: a test van érted, és nem TE a testért…. A test, csupán eszköz. A Te szépséged nem a testedtől függ, a tested szépsége függ tőled!

Árnyak fényessége

Manapság nagyon sokféle útmutatást követhetnek azok, akik önmegvalósításra, önismeretre, spirituális felemelkedésre törekednek. A magam tapasztalata szerint úgy vélem, hogy akinek van hozzá szeme, mindenben képes meglátni a tanítást, a személyesen neki szánt üzenetet. Bármi inspirálhat, bármi elindíthat bennünk olyan asszociációs folyamatokat, amelyek a külvilágban zajló eseményekben képezik le a lélek hangjait… olykor sikolyát, olykor énekét.

Ebben a poláris világban, amelyben élünk, semmi sem létezhet az ellentétje nélkül. Nem lehet árnyék, világosság nélkül; hideg, meleg nélkül; édes, savanyú nélkül; öröm, bánat nélkül; találkozás, búcsú nélkül; nincs alkotás, hanyatlás nélkül; nem élhetünk a halál árnyéka nélkül. A legtöbb dolog, csak a másik viszonylatában létezik és az egységet alkotó két szélsőség között értelmezhető maga a tapasztalás. És valójában ez az, ami önmagukban értékessé teszi a dolgokat, elválaszthatóságuk és megkülönböztethetőségük ellentétpárjuktól.

Mindennek ellenére azt tapasztalom, hogy vannak olyan tévedések a spirituális úton, amelyek abból állnak, hogy az ember egyszer csak elkezd mindent negatív megnyilvánulást a világban, vagy önmagában tagadni. Mintha megszűnne létezni a bánat, a harag, a düh, az indulat. Mintha nem lennének kétségek, mintha nem kellene valamiféle perifériára szorulni ahhoz, hogy az ember irányt váltson. Persze a pozitív pszichológiának számos erénye van, de legalább ennyi csapdát is rejt. Attól ugyanis, hogy a világban és magamban elkezdem tagadni a negatív dolgokat, azok még nem szűnnek meg létezni. Ha a pozitív pszichológia elvei nem egyfajta felülemelkedés által valósulnak meg, úgy értem, nem szívből éljük, hanem intellektusból törekszünk rá, akkor súlyos elfojtások alakulnak ki, amelyek pszichés-, vagy fizikai problémák gyökerei lesznek.


Ennek ellenére találkozni olyan tanításokkal, amelyek arra sarkallnak, hogy ne vegyük észre azt, ami nem tetsző számunkra, ne végezzünk olyan dolgokat, amelyeket nem szeretünk végezni és abban mérik a sikert, hogy ezt valaki milyen mértékben képes megvalósítani. Az ilyen fajta filozófia nagyon kedvező azok számára, akik hajlamosak a menekülésre a szembenézés helyett, a kényelemre az erőfeszítés helyett, vagy szívesebben választják a kegyes hazugságokat az igazság helyett. Azonosulást vállalni ezekkel a gondolatokkal azt jelenti, hogy minden kedvezőtlen dolgot a psziché árnyék világába száműzünk. Ettől azonban nem szűnnek meg létezni, csak épp észrevétlenül gyűjtenek erőt a következő találkozásig, amely elkerülhetetlen.

Tagadásra akkor vagyunk leginkább hajlamosak, ha félelem van bennünk valamivel szemben. Mikor ezt tapasztaljuk, az a legbölcsebb, ha következetesen elkezdjük megvizsgálni mi is az pontosan, ami egy adott tapasztalattal, helyzettel, élménnyel, érzelemmel kapcsolatban félelmet kelt bennünk és miért? Ilyen önvizsgálat nélkül aligha léphetnénk egyet is előre önismereti utunkon.
Fel fogjuk fedezni, hogy az árnyékban lapuló dolgok általában egészen mások, mint aminek látni véljük azokat. A számunkra legfájdalmasabb, legnehezebb megélések hozzák a legnagyobb tanításokat. Ebbe beletartoznak hibáink belátása és elfogadásuk. Ez szükséges ahhoz, hogy önmagunkkal békésen együtt tudjunk élni.

Ha össze akarnám gyűjteni, hogy mik azok az árnyak, amelyek nagy fényt tudnak végül hozni számunkra gyakorlatilag bármit írhatnék.

…de a lényeg nem az, hogy ezeket a tulajdonságokat erőszakkal, vagy elnyomással felszámoljuk, hanem az, hogy elfogadjuk ezeket, mint emberi természetünk arcait. Akár tetszik, akár nem ezek az érzelmek hozzánk tartoznak és bármilyen külső körülmény hatására megjelenhetnek bennünk. Természetellenes lenne, ha nem így lenne. Tagadásukkal felesleges belső feszültséget termetünk, amely komoly gátló frusztrációk provokátora lehet. A kérdés, hogy azonosulunk e velük, vagy elfojtjuk őket? Eluralkodnak rajtunk, vagy felhasználjuk őket? Milyen hozzáállást, milyen felhasználást választunk? A döntés a miénk.
Bár erényes dolog önmagunk tökéletesítésére törekedni, az embernek az abszolút tökéletesség csupán délibáb. Hiszem, hogy emberi tapasztalásunk lényege nem az, hogy istenekké váljunk, hanem hogy eszközeivel és lehetőségeivel megfelelően élni tudó emberré.

Ami az előbbi dilemmát végül eldönti majd, az belső erőnk. Az a belső erő, amelyre a különböző megpróbáltatások kiállása által teszünk szert. Tagadni, nem szembenézni, nem szembesülni gyengeség. Az életben mindig fogunk kihívásokkal, vagy nehézségekkel találkozni. El kell dönteni, hogy úgy állok hozzá, hogy azok végül táplálni kezdjék belső erőmet, vagy pedig úgy, hogy hagyom magam összezúzni általuk.
Ha van bennünk kellő belső erő, és meg merjük engedni magunknak, hogy meglássuk gyengeségeinket, hibáinkat, tévedéseinket, kudarcainkat és mindezzel megteremtjük magunknak hozzáállásunk megválaszthatóságának lehetőségét és tudatossá válva ezzel a lehetőséggel élni is tudunk, tökéletlenségünk és hibáink ellenére is szabaddá válunk. És ez a szabadság még árnyainkkal együtt is képes nemessé tenni minket.

Szóval a kérdés nem biztos, hogy az hogy milyenné kéne válni, hanem az, hogy milyenné válhatok a saját történetemmel, személyiségemmel, lehetőségeimmel. Ha elengedjük a tökéletes ember, jóga gyakorló, tanító, vagy tanítvány szerepét, vagy bármilyen szerepnek, amivel életünkben találkozhatunk a prototípusát, idealizált definícióját, képesek leszünk megvalósítani azt a csodát, ami csak általunk, csak bennünk jöhet létre, és amit csak mi vagyunk képesek adni a világnak.

Tanár és tanítvány szerelme – lehetséges?

Már többször hallottam lányoktól, hogy a jógatanár manapság trendi és szexi foglalkozás és, hogy az órán sokszor a férfi oktatóban való gyönyörködés jobban relaxál, mint a savasana… Persze nem elhanyagolható az sem, hogy aki jógával foglalkozik intellektuálisan és érzelmileg is vonzó lehet egy nő számára, hiszen nem csak érti a lélek nyelvét, de szerencsés esetben még járatos a filozófiában is és hát, elképesztő bölcsességeket tud mondani, amitől gyakran tátva marad az ember lányának szája. Ezek alapján a jógaoktató olyan személlyé válik, akire fel lehet nézni és melyik nőnek ne lenne fontos, hogy olyan férfi oldalán tudja magát, aki bölcs, biztonságot ad az élet útvesztőiben és tudja a választ a kérdéseire.

Mivel magam is megéltem a tanár és tanítvány viszonyának viharos alakulásait és az egykori tanárommal immár 5 éve élek szerelemben, azt gondolom hitelesen írhatom le tapasztalataim és gondolataim, másrészt magam is jógaoktató vagyok és gyakran a kulisszák mögött látom, hallom, hogy bizonyos jógaoktatók hogyan élnek vissza a tanítványaik érzelmeivel, akár szexuálisan is. Ez sajnos emberi dolog és a világ minden táján megtörténnek esetek, olykor szélsőséges keretek között, mint legutóbb értesültünk a Bikram jóga atyjának peréről. Viszont nem tisztünk eldönteni, hogy ez vélt vagy valós sérelem volt. Amerikában ezt sosem lehet tudni…

A férfi jógaoktatóknak nagy kihívást jelent az, hogy a férfiságukat kívül tudják e hagyni a jógatermen. Csinos lányok, feszülő sortok, karbantartott formák, elismerő tekintetek, áhítat, rajongás. Ha egy férfi nem él boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban, nem teszi boldoggá a nő akivel él, nem tudja megélni férfi szerepét mellette vagy épp nem él párkapcsolatban, akkor ezek csábítóak lehetnek. Vagy, ha nem rendelkezik megfelelő önértékeléssel, stabil én-képpel, még egy kicsit narcisztikus személyiség is, akinek lehet hatni a hiúságára, akkor esetleg a női tanítványok pozitív visszajelzései tévútra csalhatják.

Attól eltekintve, (mert bizonyosan van bennem elfogultság a saját történetünkkel kapcsolatban), hogy személyesen hogyan éltem meg a tanár és a tanítvány mesteri, majd szerelmi viszonyát, azt gondolom, hogy egy bizonyos szempontból nem helyes az ilyen kapcsolat és általában nem is hosszú életű.
Tudni kell, hogy egy párkapcsolat akkor működik jól, hogy ha a felek különböző területeken egyeznek: egzisztencia, szexualitás, intellektuális területek, de a legfontosabb, hogy egy partnerkapcsolatban egyenlő felek nyilvánulnak meg, akik kölcsönösen adni tudnak egymásnak és képesek fejlődni a másik által, valamint egyenértékű elveket képviselnek a kapcsolatban, amelyben nem érzelmi függés, hanem közösség, kölcsönösség van jelen.

A tanár és tanítvány viszonya a legtöbb esetben kiegyensúlyozatlan. Egész más dinamikával rendelkezik, mint a nő és férfi viszonya. Ezt az egyoldalú kapcsolatot, egy naiv hölgy könnyen félreértelmezheti, pláne ha vissza élve a helyzettel a tanár még manipulálja is. A tanítvány a tanárát maga fölé emeli és hajlamos hibáktól mentesen látni, hiszen benyomásait abból meríti, amit a másfél órás foglalkozás közben tapasztal, ám ez nem feltétlenül valós kép, de legalábbis nem mutatja meg az egészet, csak egy részt. Lehetséges, hogy a jógaoktató az óra után kilépve szerepéből éppen férfiként, emberként megnyilvánulva ugyanolyan esendő, vannak nehézségei, bizonytalanságai… ez az addig csodálattal rátekintő tanítványnak kiábrándító lehet és csalódáshoz vezet. Csak sok munkával lehet egészséges párkapcsolattá tenni, amiben az egykori tanítvány nem rendelődik alá a mesterének, tanárának. Az ilyen komoly munkák azonban fel is emészthetik a kapcsolatot, kevesen képesek megjavítani a dolgokat, hiszen alapvetően arra vagyunk kondicionálva, hogy ha rossz valami, akkor cseréljünk és ne újra formázzuk azt, fordítsunk hátat mindennek, ami csalódást okoz.

Más estben el sem jut a viszony a kapcsolat szintjére, mert a tanár visszaél a helyzetével, eszközeivel és néhány együtt töltött pásztor óra után, már meg is van a következő “áldozat”. Ez teljes mértékben etikátlan magatartás, amit Amerikában egyébként börtönnel büntetnek. A jóga legtöbb elvével ütközik és mérhetetlen fájdalmat okozhat annak, aki elszenvedi.

Olyan is van, hogy a tanítvány veszi fel a csábító szerepet, de ezt egy valamire való jógatanár elvárhatóan kezelni tudja. Magam is látom néha a felcsillanó szemeket, a szempillák kecses vergődését a Kedvesem felé… egy nő ezt előbb észreveszi, mint a férfi… sosem gondoltam, hogy ilyen esetben nekem bármi teendőm is lenne. Ha valami történik bennem, maximum a büszkeség, hogy a párom vonzó más nők számára is, mégis biztos lehetek a hűségében. Szerintem ez a jelenség hozzá tartozik különböző tevékenységekhez, munkákhoz. A pszichológusok, terapeuták, tanárok, előadók, tekintetében éppen ezek a dinamikák és folyamatok jelennek meg olykor. Ez valahol természetes és ha egy tanítvány nem tolakodó, még inspirációt is jelenthet a fejlődésében mindkét félben, de ehhez érett személyiségekre van szükség, akik tudják transzformálni a vonzódás energiáit, ha kell, vagy így akarják.

Van azonban még egy felállás, amikor nem tanár és tanítvány, hanem két ember találkozik és az érzelmek egy pillanat alatt életre kelnek és ledöntik a korlátokat, áthágják a szabályokat, mert a szerelem felülírja ezeket. Szerencsésnek érzem magam, mert ebben a kivételes helyzetben voltunk-vagyunk. Ezt az idő és az életünk értékes és tartalmas pillanatai bizonyították be. Nem kellenek hozzá szavak. De könnyen lehetett volna másképp is és akkor csak rombolást hagytunk volna magunk után. Az élet egy időben egy helyre sodort bennünket, hogy egymásra ismerjünk… igen, a szerelem tanár és tanítvány között létezik, de csak akkor lesz belőle valódi kapcsolat és maradandó társ-ság, ha teljes értékű férfi és teljes értékű nő éli meg.
Mindemellett jó mentesnek maradni az ítélettől, mert ha érzelmekről van szó, kívülről kevésbé lehet helyesen megítélni a viszonyt, félő, hogy előítéletekbe bocsátkozunk. Bár ezt általában az teszi, aki maga is vágyik hasonló érzelmekre, helyzetekre, de nem tudta megélni, vagy nem engedte magának megélni, ragaszkodva mindenféle normákhoz elfojtotta magában őszinte érzéseit. Sokszor az érzelmek elfojtása nagyobb kárt okoz, mint őszinte megélésük. Az ítélkezők között sokaknak inkább csak savanyú a szőlő… Erre is és arra is van példa. Azonban, hogy két ember között milyen érzelmek működnek, és mi a dolguk egymással, volt e mit tanulni a helyzetből  pozitív és negatív tapasztalataikból, azt csak az két ember tudja megítélni, aki átéli az adott egymásra hatást, viszonyt, kapcsolatot, szerelmet… és legyünk őszinték, nem is tartozik másra.

Élsz vele, vagy nem?

Mostanában a felelősség kérdésével sokat foglalkoztam. Újra és újra előkerül a blog bejegyzésekben is. Egészen egyszerűen azért, mert az utóbbi időkben új szempontjai, új tartalmai és mélyebb jelentőségei tárultak föl előttem. Sokat gondolkodtam rajta és egyre mélyebb vonatkozásokban próbáltam megérteni jelentőségét. Úgy gondolom természetes, hogy az ember alapfogalmakat, melyek egyébként magától értetődőnek tűnnek, újra és újra elővesz, ízlelget, ismerkedik vele, mert ahogy változunk, úgy ezeknek az életünket döntően befolyásoló fogalmaknak a tartalma is átalakul. Nem elég egyszer megérteni valamit. Tapasztalatom szerint ez mindennel így van. Akár a könyvek, tanítások… különböző élethelyzetekben, életszakaszokban más és más üzenettel bírnak. Így a szavak, fogalmak is.

Beszélgetek emberekkel, akár  olyanokkal akik önismereti utakkal foglalkoznak, akár olyanokkal, akik elkerülik ezeket, néhányukban fontos hasonlóságként jelent meg előttem, hogy milyen módszerekkel hárítják át a felelősséget magukról, vagy szeretteikről, ismerőseikről.

Gyakran hallani: “mindent megpróbáltam, de semmi nem segített, így arra a következtetésre jutottam, hogy ez vagy az a módszer nem jó semmire sem, csak egy humbuk”. – miről van ilyekor szó? Arról, hogy valaki talált valamit, amiről elhitte, hogy az majd meg fogja oldani helyette a problémáit és varázsütésre megváltozik az élete, anélkül, hogy neki személy szerint bármilyen erőfeszítést is kellene tenni érte. Ilyen estekben a próbálkozások mindig kudarccal végződnek, mert az adott módszer nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Vannak, akik ilyenkor az adott módszert, eszközt kezdik el hibáztatni, ahelyett, hogy a maguk, vagy a hozzátartozójuk felelősségét firtatnák az esemény vonatkozásában. A minap épp volt egy ilyen beszélgetésem, ami arra inspirált, hogy megfogalmazzam ezzel kapcsolatban a gondolataimat:

A képlet viszonylag egyszerű. Ki az, aki tehet valamit értem? Elsősorban én, saját magam. Mert sem a harcaimat nem tudja megvívni más, sem a változásokkal járó nehézségeim fájdalmát nem tudja érezni más, az engem ért tapasztalatokat nem tudja feldolgozni más, sőt az élethelyzeteim pillanatait sem tudja más megélni helyettem. Nekem magamnak kell helytállni. Találhatunk az életben segítőket, eszközöket, amelyek lehetőségeket kínálnak fel, de az, hogy élünk e ezekkel, használjuk e őket, az már rajtunk áll. Ha azonban valaki nem képes tenni önmagáért, a legegyszerűbb bűnbakokat keresni és rájuk mutogatni, hogy én miért vallottam kudarcot… nyílván nem a gyengeségem, vagy egyéb hiányosságaim miatt, hanem mert az a módszer nem volt képes segíteni rajtam. Lehetséges ez?

Ha például a gyógyulásom érdekében felírt gyógyszert nem szedem be és beteg maradok, akkor az az orvos kudarca? – aligha van olyan, aki erre igennel felelne.

Azt gondolom, hogy méltóság és belső tartás kérdése az, hogy élünk e a lehetőségekkel vagy sem. Mindenkinek a maga választása. Lehet úgy is dönteni, hogy igen, és úgy is hogy nem. Szívünk joga. Csak tudjuk, hogy az  a mi döntésünk, vállaljuk be és ne másokat hibáztassunk érte. A kudarcokért másokat hibáztatni az a legnagyobb felelőtlenség, amit az ember önmagával szemben elkövethet. Így esély sem marad arra, hogy elgondolkozzon: “mi tart vissza attól, hogy eredményt érjek el azon a területen, ahol a probléma megjelent?”, “miért nem tudok kilépni egy szerepből?”, “mi az, amit el kellene engednem, de még mindig ragaszkodom hozzá?”, “miért nem tudom megengedni magamnak a sikert”, “miért nem tudom erősnek látni magam?” “miért büntetem magam?”, “miért nem szeretem magam?”. Ezek a kérdések tovább inspirálhatnak olyan kérdéseket, amelyek elvezetnek végül ahhoz a ponthoz, ahol megláthatjuk miért esik nehezünkre felelősséget vállalni és tenni önmagunkért, mi gátol meg az erőfeszítésben.

A helyzet az, hogy bár alkalmanként akadnak csodák az életben, de azokat is sok-sok próbálkozás és erőfeszítés, belső munka előzi meg. Új lehetőséget ritkán kap az ember ingyen. Nem jó visszaélni vele. Ha nem teszünk magunkért semmit, másoktól sem várhatunk segítséget. Kudarcra vagyunk ítélve. Lehet bármilyen módszer vagy eszköz, ami utunkba kerül végül önmagunk feneketlen kútjába hullunk, ha nem teszünk nap mint nap azért, hogy a változás beköszöntsön, és ezért csakis mi magunk leszünk a felelősek és nem a körülmények, vagy módszerek áldozatai leszünk.

Hogyan bánsz magaddal?

A világot magunk körül mi formáljuk. Nem függ senki mástól, hogy hogyan érezzük magunkat benne. Minden döntésünk és választásunk formálja sorsunkat. Éppen ezért a felelősség csak is a miénk lehet a tetteinkért és azok következményéért. Nem háríthatjuk át másra.

Érett személyiséggé akkor válunk, amikor ezt a gondolkodást képessé válunk teljesen elsajátítani és megélni. Így, maga a felnőttség nem pusztán kor kérdése. Találkozhatunk fiatalokkal, akik a kezükbe veszik sorsukat és idősebbekkel, akik nem képesek vállalni sem a szembesülést tetteikkel, sem azok következményeit. De boldogok lehetünk e úgy, ha életünk eseményeiért, minőségéért, tapasztalataiért másokat hibáztatunk, vagy másokra mutogatunk folyton? Nem jobb e úgy élni, hogy tudjuk: sorsunkat saját kezünkben tartjuk.
Sokan voltak már azok, akikkel beszélgettem és azt mondták: “azért nem vagyok boldog, mert ez és ez a személy így bánik velem, ezt és ezt mondja, teszi velem”, “akkor leszek boldog, ha ez és ez megtörténik majd az életemben”.

Az életvezetés legnagyobb tévedését akkor követjük el, amikor belső értékelésünket, belső harmóniánkat és stabilitásunkat másoktól, vagy a körülményektől tesszük függővé. Célszerű ezen a szemléleten, vagy hozzáálláson minél előbb változtatni. Ez felelősségvállalással jár. Fel kell fedezni, hogy senki nem képes, ezt vagy azt tenni velünk. Mindent mi teszünk magunkkal. Mi engedünk magunkon elhatalmasodni érzéseket, érzelmeket, indulatokat, vagy más negatív érzelmeket, mert nem érezzük elég erősnek magunkat ahhoz, hogy megengedhessük másnak, hogy rávilágítson, esetleg tévedtünk, vagy hogy megmutassa hiányosságunk. Ha valami olyan dolog ér bennünket, amit igazságtalannak érzünk, akkor nem a másik miatt érezzük rosszul magunkat. Saját magunknak mi okozzuk ezeket a negatív érzelmeket. Viszont mindig érdemes megvizsgálni, hogy mi lehet a-mögött, hogy a másik erős érzelmeket tudott kiváltani belőlünk. Ha tudod, hogy adott esetben Te helyesen cselekedtél, akkor nincs jelentősége annak, más mit gondol. Így nyugodt maradhatsz. 

Abból a szempontból persze van, hogy ha te szereted azt a másik embert, vagy fontos a számodra, akkor szeretnél változtatni ezen. Ilyenkor jól jön egy nagy beszélgetés, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy a tapasztalások mindig szubjektívek és meg kell engedni a másiknak azt a szabadságot, hogy más véleményen legyen, s ez a miénktől eltérő konzekvenciákhoz vezesse. A helyes önértékelés és az erős értékrend viszont megelőzi azt, hogy azt gondoljuk adott esetben védekeznünk kellene. Ezekkel felvértezve méltósággal kezelhetjük konfliktusainkat.

Emberi kapcsolatainkban általában leképeződik az, ahogy mi magunkkal bánunk. A minket körülvevők egyértelmű tükröt tartanak nekünk. Ahhoz, hogy a világban veled együtt élő emberekben ne ellenséget láss, ahhoz leginkább arra van szükség, hogy szűnj meg a saját ellenségednek lenni.

Ha gondolkozol azon, hogy miért bánik így vagy úgy veled valaki, akkor tedd fel a kérdést: “Én hogyan bánok magammal?”, “Igazságos és őszinte vagyok magammal?” Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok?”, Megengedem magamnak, hogy valóban önmagam legyek?”
Higgyétek el igaz a mondás: “ha változol, a világ veled változik”.

A nehéz helyzetek elviselése a könnyű út. A gyűlölködés, a harag szabadon engedése sem túl nagy erőfeszítés. Nem az az erős, akinek ezek az eszközei. Ráadásul ezek emésztik fel a legtöbb életenergiát. Mögé nézni a dolgoknak, megfejteni azok alakulását, észrevenni magunkat benne, az munkás, viszont ha dolgozunk magunkon és meglátjuk önmagunkat a tettek és a minket ért események mögött, olyan energiákat tudunk felszabadítani magunkban, amellyel minden nehézség áthidalható és előnyünkre fordítható.

Van egy mondás: “Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások  bánjanak veled”, szerintem azonban először bánj magaddal úgy, ahogy szeretnéd, hogy mások bánjanak veled, mert ahhoz hogy mások szeretni tudjanak és elfogadjanak, először neked kell magad elfogadni és szeretni… úgy ahogy vagy…

Újra Tavasz….

Március 20. Végre beköszöntött hivatalosan a tavasz. Hajnalban láttam első lépteit a kertek alatt. A télben meditáló természet befelé forduló energiái ismét elkezdenek kifelé áramlani. Egy kelta hagyomány szerint a mai Ostara napja. Ilyenkor a fény és a sötétség kiegyenlítik egymást.

A tavaszt szemlélni magamban olyan érzés, mint amikor a meditáció végén az érzékszervek elkezdenek ismét a külvilág ingerei felé fordulni. Elkezd újra kibontakozni a világ. A fák rügyeket, a virágok bimbókat fakasztanak lassan… megindul az élet erőinek áramlása. A végtelen körforgás egy új szakaszba lép. Minden színekkel, ízekkel, illatokkal telik meg újra.

A tavasz a kezdet. Eddig a sztázis és erőgyűjtés után megkezdődik az új teremtés. Ostara napját a magvetés napjának is nevezik. A föld befogadja az új életet, hordozza, majd átengedi a fénynek, a világ lényeinek javára és gyönyörűségére.



Számomra ez a tél más volt, mint a többi. Sűrű, mély és olykor sötét… Engedtem magamnak belül is megélni egészen. Visszahúzódtam, magamba fordultam, elengedtem az aktív cselekvést, s érzem, hogy mindez nem volt hiábavaló. A külső mozdulatlanságban, belül a mélyben nagyon is aktív folyamatok zajlottak. A Természet ritmusát követve, megtértem a Nagy Anya karjaiba, s a tél ideje alatt biztonságos ölében pihentem, de dolgoztam belül, s Ő a segítségemre volt ebben. Most, ahogy érkezik a tavasz engedem újjáéledni a lelkem. Leteszem a hótakaró súlya alatt leplezett terheket. Nincs dolgom velük tovább.

Ahogy ezen gondolkodtam, eszembe jutott egy részlet az Ószövetségből:

“Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje van a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.”

A tavasz derűs üdesége fordít egyet az élet könyvének lapjain. Egy tiszta oldal indul most, amire az élet áramlásának hullámai rajzolnak majd új képeket.  …és minden ellenállás hasztalan….

Üdvözlet a tavaszban újra ébredő Szellemnek!

Testeden a világ

A test a legbölcsebb tanító. Feltéve, ha ismerjük és értjük jelzéseit és kifejezéseit.
Önismereti útként sok mindent választhatunk. Jógát, vagy más keleti mozgásformát, meditációt, vagy különböző mentális technikákat, pszicho terápiát, ami egyébként minden magára adó embernek szerintem elengedhetetlen, de választhatjuk a holisztikus szemléletet is, amely segít a bonyolult és mély filozófiai, vagy vallási tartalmak nélkül megérteni önmagunkat. Minden út egy helyre visz.

Személy szerint engem nagyon érdekel a holisztika szemlélete. Érdekes, számomra több esetben is igazolást nyert, segített és ezért szeretem. Általában a holisztikus szemlélet mindig része az óráimnak és programjaimnak, mert értékes tanításokhoz juthatunk általa.

Hamarosan megrendezésre kerül az első, tisztán holisztikára építkező programom a “Testeden a világ” önismereti workshop. Itt csupán a testünkkel foglalkozunk majd, kívül és belül, olyan összefüggések után kutatva, amelyek meghatározzák személyiségünket, a helyzetekhez való viszonyulásunkat, azonosságainkat. És persze felfedezzük azokat az egyedi sajátosságokat is, amelyek észrevétlenül, bár a workshop után reményeim szerint már tudatosan terelnek életfeladatunk felé.



Ha belenézünk a tükörbe látunk egy testet, egy formát, ami alakot ad a belső térnek. Annak a belső térnek, amiben a lényeg lakik. Ez a belső lény nem hiába választotta azt a házat magának, amit. A testalkat, a testrészek formája, sajátossága mind eszköze annak a lehetőségnek, amit életfeladatunk szerint megvalósíthatunk. Ebből a szempontból a testi hibák is beszédesek, csak úgy mint betegségeink. Jobb a betegségek, vagy testi problémák keltette elkeseredés helyett, a gyökerükig ásni a problémáknak. Ez már önmagában is gyógyító erőt jelent.




Elkeseredettségünk félelemből táplálkozik, de túl kell lépni a félelmen, ahhoz, hogy eredményesen dolgozhassunk az adott helyzetekkel, amelyekkel szemben az ellenállás hasztalan. Persze időnként sajnálkozunk, de ne merüljünk bele sokáig a sebek nyalogatásába. Hasznosabb, ha inkább elkezdünk dolgozni velük és tanítóként fogadjuk őket. Nem csak a derű állapotának megélése miatt, hanem mert fontos üzeneteket közvetítenek nekünk, amivel ebben az életünkben meg kell birkóznunk.

Testünk mindent elmond rólunk. Beszél félelmeinkről, ragaszkodásainkról, gondolkodásmódunkról, képességeinkről, hiányainkról… minden ott van rajta és benne… egész eddigi életünk, s így ez utáni életünk lehetőségei is.

Persze minden út befelé vezet. A testi adottságoktól, esetleges mozgásszervrendszeri, vagy szervi betegségektől óhatatlanul eljutunk a belső folyamatokig, ahol minden momentum szimbólummá alakul. Minden-mindennel összefügg, visszacsatolódik.

Érdekes folyamat, hogy amint az ember megérti a testét és elkezdi elfogadni azt, közelebb kerül hozzá és szeretni kezdi. Ez nagyon fontos. Ez az amitől igazán meg tud szépülni a test és a lélek ablakává válik, hogy az átragyoghasson rajta. A szépség nem az ideálokban, méretekben, kilókban formálódik meg, hanem abban a belső tartalomban, mely képes önön varázsában tündökölni.

Nők ébredése #3 – Kollektíva

Mélyére ásva ennek a témának a cikksorozat befejező írásaként még globálisabb megközelítés kifejtésére szeretnék kísérletet tenni. Nőként számomra is nagyon fontos, hogy magát a nőiség minőségét és szerepét feltárjam és a legteljesebb mértékben megértve, megélve aspektusait integráljam életembe. Úgy gondolom minden nő számára fontos, hogy foglalkozzon ezzel a területtel, hiszen sok-sok minden lakozik a rég elfeledett időkben, aminek hatása még a modern nők lelkében, a világban elfoglalt helyében, megítélésében, rangsorolásában szerepet játszik. Túl ezen, az elfeledett női bölcsesség ébresztése is akkor lehetséges, ha egészen a kezdetekig és alapokig ásunk vissza, mind az időben, mind önmagunkban.

Az egyéni sorson túl, úgy gondolom a nők közösen is rendelkeznek egyfajta sorsfeladattal. Ha megnézzük a világ történelmét láthatjuk, hogy a nők rengeteg hányattatáson, megpróbáltatáson mentek keresztül, korokon át. Bölcsességükre való féltékenységtől és félelemtől fűtve, boszorkányokként üldözték és égették meg tudásuk őrzőit. Elnyomták, szolgasorba kényszerítették, megfosztva döntési és választásai jogaiktól őket. Miután végleg eltűntek a matriarchátus társadalmak és a patriarchátus rendszerek vették át az irányítást a nők sorsa megbélyegződött és sosem tért vissza régi fényük. A nőiség misztériuma lassan feledésbe merült.

Ezek az események hatással voltak a női pszichére és ezeknek a hatásoknak a következményeit még ma is hordozzuk magunkban. Sok, a nőiséggel járó folyamat, mint például a menstruáció, fogantatás, szülés, meg lettek fosztva valódi jelentőségük, szépségük és a velük járó beavatások emelkedettségétől. Ahogy az érzelmek is, melyeknek leghitelesebb közvetítője a női lélek.



Számos olyan elvárás jelent meg az időkben a nőkkel szemben, amelyek egymásnak ellentmondóak voltak és ezzel mélyre ültettek egyfajta zavarodottságot a női lélekben.

Ha a Bibliai időket vesszük figyelembe, a nő alapjaiban romlott szerepben tűnik fel, akinek a rovására írható, hogy a tudás almája elfogyasztására csábítva a férfit, véget vetett a paradicsomi időknek. Ha ezen gondolkodom felvetődik bennem a kérdés, hogy lehetséges lett volna e a  fejlődés, individualizáció, kiteljesedés anélkül, hogy az ember átmenetileg, vagy véglegesen kilépjen az egység állapotából? Kibontakozhatott e volna a teremtés lényege anélkül, hogy a lázadás, a vágy elindította volna az emberi világ áramlását.

Ha a kereszténységet vesszük szemügyre, több paradoxonnal is találkozhatunk: a nő szüljön gyereket, bár várandós nőhöz kellemetlen előítéletek kapcsolódtak, nem is beszélve arról, hogy a szüzesség előbbre való volt, mint a parázna asszonyi lét. A papok a női gyógyítók tudására való féltékenységükben boszorkányoknak kiáltották ki azokat a füves-, javasasszonyokat, akik még az ősi tudás birtokában képesek voltak befolyással lenni élet és halál felett, bár tudásukat a szerzetes rendek több ízben megkísérelték birtokba venni.

Vannak vallások, ahol a menstruáló nő tabu, még érinteni sem szabad. Régen nem vehetett fel szentséget olyan nő, aki éppen ciklusának abban a szakaszában járt.
A régebbi korokban a nő helye a konyhában volt. Semmiben nem dönthettek, nem volt joguk a saját életüket is befolyásoló kérdésekben hangot emelni. Még régebben  szüzességük is a földesurat illette.
Vannak dolgok, amiken aztán az emancipáció változtatott, de sok káros hatása is volt, hiszen több esetben is a visszájára fordult a történet.

Ha a mai világot nézzük, akkor is olyan elvárásokkal találkozunk a nőiséggel szemben, amely az annak megfelelni vágyó nőket kimozdítják természetes ciklusukból, ritmusukból. Menstruálj észrevétlenül… szülj az orvosok számára legmegfelelőbb módon… lehetőleg minél egyszerűbben, még ha az távol áll is a természetestől, vagy attól, ami neked és a gyermeknek a legjobb lenne. Régi korokban a vérmisztérium szent szövetséget teremtett a nők között, s vérüknek ereje, hatalma volt.

Mostanra azonban egyre inkább lefokozódik és eltávolodik lényegétől a női lét. Legyél anya, de sikeres a karrier területén is, dolgozz folyamatosan, termelj, de légy jó háziasszony, lásd el a családot, gondoskodj, támogass és este légy a legvadabb szerető. Sok nő azt érzi, hogy a megfelelési vágy, vagy kényszer közben eltűnik, vagy összeroskad és megtörik a súly alatt.

Látható tehát, hogy a nők sok próba elé voltak állítva. Túl azon, hogy mindezeken dolgozunk magunkban is, megvizsgáljuk férfi és nő szemszögéből, hogy jobban megérthessük, jó észrevenni, hogy a felettünk ható erők munkája egy másik irányba is mutat mindezzel.

Vajon mi az, amit nekünk nőknek meg kell közösen tanulni? Talán az összefogás? Érdekeink közös védelme? A női körök és közösségek alapítása és működtetése? Egymás segítése?  Tudásunk, intuícióink határozottabb érvényesítése? Nagyobb felelősség vállalás a felnövekvő generációk tekintetében?

Talán a nőiségben sem teremtődött meg még sosem a valódi harmónia. Hol az egyik, hol a másik irányba tért ki a mérleg. Hol a túlzott nőiesség védtelenné és kiszolgáltatottá tett bennünket a férfiak világával szemben, hol magát a nőiség lényegét vesztettük el és férfiként próbáltunk harcolni magunkért. Felvettünk olyan kihívásokat, amelyek nem ránk voltak szabva és eleve kudarc volt próbálkozásunk. Hogyan válhatna a nőiség valóban kiegyensúlyozottá, hogyan lehetne hatékonyabban alkalmazni a bennünk szunnyadó erőket?

Ha a nők valóban felébrednének, és nem megtorlást vagy elégtételt követelnének az eddigi korok őket ért történései miatt, nem duzzognának, vagy nyafognának és utálkoznának a férfiak ellen, csupán megtalálnák a módját és helyreállítanák a nőiség régi fényét és erejét, megtanulnák helyesen alkalmazni eszközeit, megváltoztathatnák a világot. Ha felvállalnák magukat, ha képesek lennének nemet mondani az elnyomásra, manipulációkra, megfélelmlítésre és mindazokra a dolgokra, melyek bár eszközként felhasználják a nőket, de megbecsülést és elismerést nem adnak nekik, és igent mondanának önmagukra és saját lényegük megnyilatkozásaira, szabadságukra és lényükkel születő képességeikre, gyökeres változást indíthatnának el.

Ma már egyre többet mondják, és magam is hiszek ebben, hogy ha matriarchátus újbóli kialakítás nem is életszerű, de a politikában, vezetésben, döntő pozíciókban több nő lenne, s ezáltal több női energia kezdene hatékonyan munkálni a világban, megfordulna az emberiség sorsa. Egyre nagyobb szükség van a nők által képviselt energiák egyértelmű megnyilvánulására. Figyelmük hangsúlyosan azok felé a dolgok felé fordulna, melyek nem a hatalomról, elnyomásról, hódításról szólna, hanem a harmónia, összefogás, egység és “egész-ség” megteremtéséről.

Változik a világ. Lassan letűnik újra egy kor. Talán valóban elkezdjük levetni és magunk mögött hagyni a már nem életképes mintákat. Elérve egyfajta véget, vagy nevezzük inkább mélypontnak, sokan új eszmék, új irányok és életszemléletek felé nyitnak. Az anyagot és anyagiságot elkezdi kiszorítani a szellem és bízva abban, hogy utóbbi több bölcsességet hordoz, van esély, hogy egyensúlyba kerüljön az ember és nem csupán hátat fordítva az anyagnak új szélsőségbe és egyensúlytalanságba hull. De először mindenkinek magában kell rendet tenni, hogy képesek legyünk letisztultan egymás felé fordulni. Együtt aztán az emberiség felnevelhet olyan generációkat, amelyek alapjai a kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapulnak, s nem elnyomják, hanem a kiteljesedés felé segítik közös sorsukat és egymást. Így alkothatna csodát az ember és így teljesítené be az emberiség a létezés valódi célját.

Nők ébredése #2 - Agresszió

…egy másik megközelítésből az erőszak és bántalmazás témájában felmerül a kérdés, hogy mitől válik agresszívvé egy férfi? Mi viszi el odáig, hogy kezet emeljen egy nőre? Mert azzal jó tisztában lenni, hogy a nők elleni erőszaknak csak akkor lehet véget vetni, ha a probléma nem felületi, vagy egyoldalú kezelést kap, hanem minden részletét, kiváltóját és mozgatóját feltárjuk, megértjük és megkíséreljük meggyógyítani.

Nagy valószínűséggel egy olyan helyzetben, ahol megjelenik családon belül az erőszak, mindkét félnek segítségre van szüksége.

Megfigyelhető, hogy a jóléti társadalmakban sokkal kevesebb az erőszakos bűncselekmény, így a nők elleni erőszak is, mint azokban az országokban, ahol komoly társadalmi problémák vannak. Ha megnézzük kishazánkat láthatjuk, hogy a depresszió, öngyilkosság statisztikáiban élen járunk. Egyértelmű, hogy itt nagy baj van. Az emberek egyre komolyabb egzisztenciális és megélhetési problémákkal küzdenek. Ennek kapcsán kitérhetnénk politikai kérdésekre, sőt lehetne arról is beszélni, hogy mit mond el egy népről, hogy olyan vezetőket választ magának, akik egyértelmű öncélú hatalommámorban és a hétköznapi emberek problémáira teljesen érdektelen hozzáállással tevékenykednek, s olyan súlyos állapotba hozzák az embereket, akiket szolgává tesznek, pedig szolgálniuk kellene, hogy már egy bolti lopáson, betörésen fenn sem akadunk lassan… és lám a családon belüli erőszakról is kimondjuk már nyíltan: sok helyen mindennapos dolog.

Miért jutnak el odáig az emberek, hogy egymás ellen cselekedjenek? Biztosak lehetünk abban, hogy ez puszta gonoszság és emberi rosszaság? Meddig az egyén és meddig a társadalom felelőssége, hogy hogyan alakulnak a sorsok? Milyen helyzetet teremt a világ, milyen lehetőséget ad a kiegyensúlyozott és egészséges lelkület kialakulására és fenntartására?

Az agresszió és annak előzményei és velejárói mind  belülről induló folyamatok, de nem függetlenek a külső tényezőktől. Kilátástalan helyzet, kudarcok, tehetetlenség, elkeseredettség, szorongás, félelem és düh egyesül benne… Egy nagy valószínűséggel alapból labilis ember számára olyan terhelést jelentenek, amit nem bír el. Negatív érzelmeinek energiái frusztrációvá, majd abból könnyen agresszióvá transzformálódnak, mert a feszültség valahol biztos, hogy kirobban előbb vagy utóbb. Ha még kezdetben ezt alkohollal próbálja oldani valaki és ez párosul az agressziójával, teljesen elszabadul a pokol. Nem akarom védeni azokat a férfiakat, akik bántalmazzák a nőket. Csupán szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy valami a másik félben is történik, valami baja van, valamiben segítségre szorul. Ebben a kérdésben a nőkre koncentrálunk, de a férfiak is segítségre szorulnak és nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten.

Persze vannak olyan esetek, amikor teljesen jóléti környezetben is megjelenik a bántalmazás. Nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy csak a nehéz helyzetben élő férfiak borulnak el. Ilyen esetekben, de az előzőben is, legtöbbször gyermekkori sérülésekre vezethető vissza, hogy egy férfi lelke ennyire elkorcsosul. Talán maga is agresszív környezetben nőtt fel és a probléma megoldó eszközkészletébe bekerült a tettlegesség is. Sajnos a látott minták gyakran tudattalanul is másolódnak, az elmét működtető erők könnyen átveszik az irányítást. De lehetséges az is, hogy a nőkhöz fűződő, vagy az anyával való viszony nem tisztázott, rendezett, nem egészséges. Lehetne boncolgatni ezt a témát, de nem vagyok pszichológus, így sem elég tudásom, sem elég tapasztalatom nincs hozzá. Leszámítva azt a rengeteg időt, amit arra szántam, hogy megértsem mi történt a saját családomban…

Ne felejtsük el, hogy az éremnek mindig két oldala van. Ha elfogadjuk azt a teóriát, miszerint a külvilági történések belső folyamatokat jeleznek, új nézőpont szerint vizsgálhatjuk az eseményeket. Az előző részben foglalkoztam azzal, hogy vajon hogyan viszonyul magához az a nő, aki belekerül egy ilyen élethelyzetben, milyen belső folyamatok, történések vezetik el egy ilyen párkapcsolathoz, de ugyanezt a kérdést feltehetjük egy férfi szempontjából is. Az a férfi, aki bánt egy nőt, nagy valószínűséggel önmaga női oldalával és minőségével nagyon is hadilábon áll. Minden férfiben és nőben él egy anima és animus, amelyek az ellentétes nem tudattalan képviselői önmagunkban. Ezek működése és az ezekkel való kapcsolatunk meghatározza, hogy hogyan érzékeljük és tapasztaljuk az ellenkező nemet és miként éljük meg, miként viszonyulunk hozzá. A férfiak nőkkel szembeni agressziójának problémáját egészen idáig, a személyiség alapjáig lehet visszavezetni, mert a sérülések, aminek következtében a férfi agresszív személyiséggé válik, itt jön létre.

Tény azonban, hogy  a szálak megint a nők kezében futnak össze. A nők kezében, akik kellő erővel és eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy meggyógyítsák a férfit, akit szeretnek…, kellő eszközzel vannak felruházva ahhoz, hogy észrevegyék a jeleket, még mielőtt megtörténik a baj és segítő kezet adjanak. De leginkább azért, mert a nők nevelik fel a gyermekeket. Az anya ad, (jó esetben) megfelelő értékrendet, tartást, belső erőt, önbizalmat a fiúknak, akik férfivé érnek majd. Egy anya tanítja meg tettein, szeretetén és gyengédségén keresztül, hogy mit  jelent a nő, hogyan bánik és viselkedik vele egy igazi férfi. És ami a legfontosabb: egy anya teremt olyan biztonságos környezetet a gyerekének, hogy az egészséges lélekkel nőhessen fel és ne olyan példát látva, ami felnőttként talán tudattalanul másolni kezd, úgy, hogy ő sem igazán érti mi történik vele, amikor leszáll a köd.

Ezért  is elengedhetetlen szerintem, hogy azok a nők, anyák, akiknél csak egyszer is előfordult az, hogy bántották őket, azonnal lépjenek. Nem csak maguk miatt, hanem a gyerek miatt is. Nekünk nőknek kell megszakítani a kört és ha valakin nem lehet, nem tudunk segíteni, akkor el kell engedni, és vele együtt el kell engedni azokat a kellemes tényezőket is, amik hozzátartoznak a közös élethez. Nem éri meg üzletet kötni az ördöggel.

Nők ébredése #1 – Bántalmazás

Nem rég szárnyra kapott egy nagyon nemes kezdeményezés , amely a nők bántalmazása ellen lép fel. Mióta személyesen és a Purnamon keresztül is kapcsolódtam az eseményhez nagyon sokat gondolkodom ezen a témán. Ennek az útnak az első része tele volt dühvel és indulattal, mivel magam is megéltem a családon belüli erőszakot és agressziót. Sokszor nekifogtam leírni az ezzel kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet, de túl személyes és túl fájdalmas volt ahhoz, hogy publikációra kerüljön. Ahogy forrtak bennem a gondolatok a személyes fájdalmon túllépve elkezdtem több szempontból is körüljárni ezt a témát. A nők bántalmazásának nagyon sok formája van. Nyílt, vagy passzív agresszió, lelki terror, nemi erőszak, tettlegesség… De honnan ered mindez? Miért szenvedik el a nők újra és újra a megaláztatást és agressziót globális értelemben a történelem során és az egyén szintjén a hétköznapokban egyaránt?

A jóga útját járom és merem állítani, hogy a mindennapjaimat át és átszövi az önismeret. Igyekszem mindenből tanulni, mindent felhasználni a fejlődéshez. Az évek során ehhez számtalan eszközt összegyűjtöttem, de leginkább erőt, mert azt hiszem ez a legfontosabb: hogy erősek legyünk szembenézni a minket ért hatásokkal, azok belőlünk táplálkozó gyökerével és merjünk változtatni, ha kell.

Ahogy elkezdtem körbejárni a nők elleni erőszak témáját, saját életemből vett tapasztalataimon keresztül bukkantam olyan dolgokra, amelyek nagy valószínűséggel nem lesznek népszerűek, de ha mélyen magunkba nézünk mégis megtaláljuk ezek igazságtartalmát. Önmagunkkal való legmélyebb szembesülésünk fájdalmas, de ugyanakkor elengedhetetlen a valódi ébredéshez.

Mindannyian megtapasztalunk egy világot magunk körül. Tele szereplőkkel, történésekkel, lehetőségekkel és választásokkal. Tudnunk kell, hogy bármi is történik a külvilágban, az nem valósulhat meg anélkül, hogy nem előzte volna meg valamilyen torzulás, elfojtás, vagy valamilyen lelki folyamat a benső világunkban, amely nyitottá és vonzóvá tesz bennünket a külső körülményekkel szemben. Az, hogy milyen embereket vonzunk, milyen eseményeket indukálunk és minek engedünk teret az életünkben, az saját döntésünk.

Talán azért, mert magam is átéltem, sok olyan emberrel kerültem kapcsolatba, akik valamilyen bántalmazás áldozatául estek. Szomorú, de igaz tény, hogy sokkal több nőt bántalmaznak a családon belül, mint azt gondolnánk. Az általam megismert személyek között azonban volt hasonlóság. Az, hogy nem tettek semmit. Belehelyezkedtek egy áldozati szerepbe, amiből látszólag ki akartak törni, de mégsem tettek semmit. Számtalan kifogást emeltek, hogy miért nem lépnek: anyagiak, környezet, társadalmi pozíció, szeretet (???), lakás kérdés… de mind közül a legfurcsább ok számomra, amikor egy nő a gyerekei mögé bújik, s rájuk hivatkozva hagyja, hogy azok a mindennapos agressziót látva és tapasztalva nőjenek fel.

Nincs lélekrombolóbb egy gyermek számára, mint a szülők veszekedését és verekedését látni. Azok a nők, akik egy pillanatig is benne maradnak olyan kapcsolatban bármilyen oknál fogva, ahol a gyerekek félelemben élnek, üzletet kötnek. Különböző érdekeik kielégítéséért cserébe egy életre determinálják gyermekeiket, s készek áldozatként tüntetni fel magukat. Óriási hiba.

Arra kérlek benneteket, hogy felülemelkedve a fájdalmon, sértettségen és megalázottságon próbáljunk meg fölé emelkedni a bántalmazások eseményeinek és kilépve a személyes érintettségből próbáljunk új nézőpontokat szemügyre venni, hogy abból tanulva aztán egy életre kitörölhessük az életünkből az erőszakot. Nem véletlen, hogy vannak bizonyos nők, akik újra és újra hasonló párt választanak és életeseményeik szinte másolják egymást, vagy legalábbis nagyon egyformák, csak a szereplők változnak. Újra és újra zsarnokokat vonzanak be életükbe, akik vagy fizikailag, vagy lelkileg bántalmazzák, nyomják el őket, megakadályozva kiteljesedésüket, lerombolva önértékelésüket.

Meg kell érteni, hogy az életünk mintáiból csak akkor tudunk kilépni, ha belül változtatunk, mert bizony minden belőlünk fakad. Hozunk magunkkal bizonyos programokat nagyanyáinktól, anyáinktól, de a mi felelősségünk az, hogy felszabadítjuk e magunkat ezek alól, vagy engedünk a generációs bevésődéseknek.

Ha egy nő olyan helyzetbe kerül, ahol nem bánnak jól vele, első körben érdemes végig gondolni, hogy ő hogyan bánik saját magával. Az a nő vajon, aki hagyja, hogy megüssék, vagy egyéb más válogatott módszerekkel csonkítsák meg újra és újra a lelkét, mennyire tiszteli, mennyire szereti magát, mennyire értékeli és becsüli azt aki? Egy nő, aki értékeli, szereti, tiszteli magát, egy pillanatig sem hagyja, hogy terrorizálják, és nem enged teret egy ilyen kapcsolatnak, ahol alárendelt és megalázott helyzetbe került. Az egészséges lelkületű nő, magabiztos, erős és bátor és nincs olyan körülmény, amely arra kényszerítené, hogy elviseljen bármilyen agressziót. Erre nem lehet ok sem a pénz, sem a lakás, sem a gyerek… Mindenre van megoldás, csak keresni kell. Ma már számos segítő szervezet támogatja a bajba került nőket, de elsőként, mielőtt elkezdenénk áldozatként, önsajnálatban fuldokolva segítséget kérni, nekünk magunkon kell segíteni.

Gyakran kiderül, hogy azokban a nőkben, akiket bántalmaznak, erős bűntudat, önutálat, önpusztító erő munkál, rendszerint valamilyen kisebbségi érzéssel küzdenek, önértékelési problémáik vannak, vagy súlyos társfüggésben szenvednek. Elsősorban magukat büntetik, alázzák, bántják, de ehhez eszközül egy olyan férfit választanak maguk mellé, aki valószínűleg szintén gyerekkori sérülései következtében (ami gyakran az anyával való kapcsolat problémáiból ered) kellően torz lélekkel rendelkezik ahhoz, hogy bántson egy nőt. Általában még a bántalmazások sorozata előtt a nők önként alárendelik magukat ezeknek a férfiaknak, akik egyre nagyobb uralmat és irányítást szereznek felettük.

Mi okozza ezt?

Szerintem a válasz elsősorban a nevelésben keresendő. Sok nőt úgy nevelnek fel, hogy élete legfontosabb küldetése az, hogy férjet találjon magának és gyereket szüljön. A kapcsolatok minőségének felelősségét a nőkre terhelik. Mindig a nőnek kell csendben maradni, átengedni a vezetést és döntést a férfiaknak. Folyton megengedőnek, elnézőnek, alázatosnak kell lenni. Tévesen arra vezetik rá a nőket, hogy a családi fészekből kikerülve, ahol gyermeki rangsorban éltek, szintén egy gyermeki rangba száműző kapcsolatot építsenek fel, mely megfosztja őket identitásuktól, lehetőségeiktől, felnőttségük, szabadságuk és teljességük kibontakoztatásától megélésétől. Ezt bizonyítja az, hogy a bántalmazott nők nagy része kiszolgáltatott anyagilag, vagy akár érzelmi tekintetben is és sokszor nincsenek döntési helyzetben. Életüket egyértelműen a férfi irányítja és befolyásolja, függésben tartva ezzel őket. 

Mivel a bántalmazás két fél között zajlik, érdemes volna megvizsgálni azoknak a férfiaknak a körülményeit és determinációit, akik agresszívvé válnak egy nővel szemben. Ezer szálra lehet bontani a témát, ami sokkal összetettebb annál, hogy: “ne bántsák a nőket!” és “a férfi egy agresszív állat”. Mindez nem csak egyéni, hanem súlyos társadalmi kérdéseket is felvet.

Ahhoz, hogy a bántalmazások megszűnjenek, mind a férfiaknak, mind a nőknek fel kell nőni. Ehhez önismeretre, feldolgozási folyamatokra van szükség, ha kell terápiára. Az önismeret ma már nem egy ezoterikus hóbort, hanem minden önmagával, környezetével, kapcsolataival és az általa felnevelt generációval szemben felelősséget érző ember kötelessége. Aki nincs tisztában azzal milyen motivációk hajtják egy kapcsolat felé, nincs tisztában milyen erősségei, gyengeségei, képességei, jó és rossz tulajdonságai vannak, vagy nem fedezi fel és nem vetkőzi le azokat a mintákat, amelyeket tévesen követ, vagy melyek tudattalanul irányítják sorsát, nem dolgozza fel gyermekkori sérüléseit, vagy akár szülei sérüléseinek rátestált következményeit, manipulálhatóvá, kiszolgáltatottá, sebezhetővé válik. Nincs esélye arra, hogy tudatosan megválasztott életúton haladjon, s torzult mintáit könnyen tovább örökítheti. Nincs tisztában a lélekben működő és ható erőkkel, így az utána jövő nemzedéknek sem lehet segítségére a lélek útvesztőiben való eligazodásban.

Egy kiegyensúlyozott és harmonikus párkapcsolatban mindenki egyformán fontos, egyformán számít. A döntések, célok, sikerek és kudarcok közösek. A kompromisszumok közös elhatározással születnek. Férfi és nő egymást szolgálja, építi, erősíti. Nem elvesznek, hanem adnak. Nem elvárnak, hanem elfogadnak. A szeretet működtette kapcsolatban nincsenek egyéni érdekek. Közös a felelősség.

Egy cheeroki mondás szerint a nők küldetése ezen a világon az, hogy a férfit összekapcsolják a forrással azáltal, hogy elvezetik a lelkéhez. A férfi küldetése pedig az, hogy védelmezze a nőt, hogy az szabadon járhasson a Földön.

Az erőszak ellen együtt és egymásért kell tenni. De először mindenkinek saját magában, saját magán kell dolgozni. Az, hogy lelkünkben is tiszták, szépek és ápoltak legyünk, legalább annyira fontos hölgyek, mint a legújabb divat. Sőt!

Drága Nők! Kérlek, tegyetek meg mindent magatokért. Elsősorban szeressétek magatokat. Mert csak az tud szeretni és elfogadni a szeretetet, aki elfogadja, szereti és tiszteli önmagát. Az enged teret a szeretnek az életében aki képessé válik a szeretetre. Aki maga ellen nem vétkezik, az ellen nem követnek el vétkeket sem. Nevessetek és ragyogjatok, mert mind istennők vagytok. Ismerjétek meg magatokat, fedezzétek fel a nőiség ősi erejét és éljetek vele. Teljesedjetek ki, hogy kiteljesedett férfit vonzhassatok magatokhoz, akivel egymás mellett haladhattok, kézen fogva az élet útján, társként, egyenrangú partnerként.  Engedjetek teret a spiritualitásnak az életetekben, mert ez a forrás táplálja a lelketeket. Kertészei vagytok a világnak, akik szépséget, harmóniát, lágyságot és bájt, színeket és derűt ültettek bele. Ti vagytok a forrásai és mozgatói az életnek. Amit magatokért tesztek, gyermekeitekért is. Példátokkal nevelitek és metszitek őket, mint az erdő fáit… rajtatok múlik milyen nővé és férfivé serkennek. Merjetek dönteni és merjétek a boldog életet és a szeretet választani. Legyetek bátrak élni az életet. Ébredjetek!
© Holdköszöntő